A falusoroló, falukerülő, kapuzó játékos táncok célja, hogy a falut végigjárva összegyűjtsék a lányokat és így táncolva-dalolva jussanak el a megszokott játszóhelyükre.
Martoson egyik néprajzi gyűjtésünkkor, 1964-ben e táncos szokás három részből állt, – falukerülő sortáncból-bújócskából, melynek a dallama „…Az erre gyere rózsám nincsen sár, a pilikéből, melyet akkor a „Szagos a rozmaring, szagos a rozmaring, lehajlott az ága” kezdetű dalra mutattak be, és a „…Barna kislány, bő szoknyája, sárirom” dalra táncolt ugrósból. A falukerülővel az utcákat járták, a pilike a körtánc lassú, az ugrós a gyors része volt. A későbbi gyűjtéseink alkalmával hasonló táncokkal találkoztunk a környező falvakban: Komáromszentpéteren, Naszvadon, Izsán, stb.
Tardoskedden a színalázásnak van hasonló szerepe. A tánc megnevezésének kétféle magyarázata él a köztudatban: az egyik, hogy a kezdő dal szövegéből emelték ki, – ez elég gyakori jelensége a táncnévadásoknak, a másik A „…Hej szín alá, hej, szín alá” – a szín, a pajta, a csűr alá menjünk táncolni. Ennél a táncnál is több dalból állt össze a kíséret. A dalok sorrendje az 1966-ban végzett gyűjtéskor a következő volt:
Hej, szinala, szinala, szina szakadékja…
Ezt szeretem, ezt kedvelem, ez az én édes kedvesem…
Ég a gyertya, ha meggyújtják…
A három dalt egybekötve énekelték. Másutt is találkoztunk a szinala táncos játékkal és a dalok ott is hasonló sorrendben kötődtek egymáshoz. Ezeknek a sorrendje mindig azonos volt. Ismétléskor, a tánc újrakezdésekor is az egész dalcsokrot ismételték. Persze, utána még sok dal következett, de azok már nem voltak annyira kötöttek. A sorrend, és a dal megválasztása is szabadabb volt. Madaron is két, illetve három szakaszos a falukerülő böjti tánc. Ott a filmezésükkor az egész hosszú főutcát végigtáncolták vele. A hosszú sétáló, futó-soroló, bújócskázó – a kaput tartó kezek alatt átbújó – részt a leánykörtánc követi, majd gyors ridaforgó zárja az egészet. (1983-ban a Szlovák TV félórás néprajzi filmet forgatott Marcelházán, amelyben a vidék tánchagyomány kultúrája került megörökítésre. Nagyon sokan részt vettek a filmben. Ott, akkor a falusoroló bújócskás résszel felmentek egészen a falu melletti domb tetejére és ott került sor a körtáncra.) A sortáncnak két szép dallama is van:
Kihajtották a lúdamat,
Gangos gúnáromat, gangos gúnáromat.
Mondd meg, mondd meg bíró fia,
Mi legyen az ára, mi legyen az ára,
Egy száz arany, egy száz arany,
Az legyen az ára, az legyen az ára.
————
Eltörtétek hídunk lábát,
Madari hörcsök, akácfa törzsök.
Majd megcsináltatjuk bőrbodzából,
Madari hörcsök, akácfa törzsök.
A bőrbodza igen büdös,
Madari hörcsök, akácfa törzsök.
Majd megcsináltatjuk márványkőből,
Madari hörcsök, akácfa törzsök.
Majd megcsináltatjuk két szép lányból,
Madari hörcsök, akácfa törzsök.
A két szép lány most öltözik,
Madari hörcsök, akácfa törzsök.
A falukerülő sor- és körtánccal eljutottak a játszóhelyre, ahol aztán már csak a lassú és a rida táncot járták.
A lányok tavasz-nyári szabadtéri táncos játékaiba, a szórakozás befejezése vége felé, mindenütt bekapcsolódtak a legények is. Ezek az alkalmak a párválasztás lehetőségét is magukban hordták, s a fiatalság élt is a lehetőséggel.
Az Ipoly mentén, a Zoboralján levő községekben – tehát Szlovákia magyarok lakta vidékének középső részén – a női körtáncok mellett a villő, a kisze-vice járás, a morena, a pünkösdölő falujáró tánccal egybekapcsolt hagyományok voltak az uralkodók. Ezeknél a szokásoknál a misztikus jelleg és a tartalom volt az erős, az uralkodó. A szórakozás, a táncolás másodlagos szereppel bírt.
A Bódva és a Dargó völgyében is ismerik a tavaszi-böjti leánytáncokat és szokásokat. Jánokon kapueresztésnek hívták. Emlékezetük szerint tavasszal a mezőre-rétre nyíló szérűkapu nyitása után kezdődött a lányoknak a szabadban táncolása. A Szepsiben tanítóskodó Nagy Jánosné Sarlós Ildikó nagyon szép koreográfiát is alkotott az általa felgyűjtött jánoki tánc-, dal-, és szokásanyagból. Ezáltal a híre elterjedt és széles vidéken ismertté vált.
Az Ipolyság melletti Gyerken találkoztunk a haja gyungya énekes, falukerülő leánytánccal. Itt csak egy korcsoport lányai vettek részt benne. Az adott napon a megbeszélt helyen találkoznak a lányok és onnan indulva járják a falut. Egy-egy nagyobb közben, térségben karikázót táncolnak. Ez kötött dallamú és szövegű tánc, másutt kiszehajtás, villőzés névvel ismert téltemető-tavaszt köszöntő, szertartásos leányszokások változata. Az északabbra és keletebbre elterülő szlovák tájegységeken a kiszehajtás, a morena még ma is elterjedt szokás. Az állandó érintkezés hatására honosodott meg Gyerken is – állították ők.
A lakodalom egyik fontos szertartásához, a kontyoláshoz kötődik az ugyancsak Jánokon 1977-ben megismert női körtánc, azóta már a tájegységben több helyen is találkoztunk vele, például Imregen, Magyarbődön. Résztvevői csak asszonyok lehettek, akik a felkontyolandó, avatandó menyecskét körbe fogták. Sajátos a táncosok összefogódzkodásának a módja, egymás mögé sorakozva vállak fogásával alkották a kört. A tánchoz – főleg háromnegyedes ütemű zenéje miatt – csak néhány dallam kötődik. A résztvevők énekelve egy irányba haladnak, a dallam végén ütemesen tapsolva, ugrással-szökkenéssel 180 fokos fordulatot tesznek saját tengelyük körül, és hasonlóan haladnak az ellenkező, az újonnan felvett irányba is. A tapsos fordulás dallamsor végeken is lehetséges. A tapsolás alatt az éneklést abbahagyják.
Gyakori jelenség, hogy valamilyen eszközhöz kapcsolják a körtáncot. Például a Bodrogközben, a „Tiszaháton” a „zöldágtánccal” hozzák össze, amely egyik fajtája a falusorozó-kapuzó táncos játéknak. A lányok pünkösdkor kezükben a felpántlikázott zöld ággal végigtáncolták az egész falut. Az utca egy-egy kiszélesedésénél, vagy nagyobb kapubejáratnál megállt a sor, kört alkottak, és egy nagyot karikáztak-karéjoztak. Ahány utcája volt a falunak, annyi csapat járta ilyenkor. Másik példa az eszközös női táncra a lakodalmakban az éjfél után sorra kerülő szakácsnők körtánca, ebben a „szakácsnők” a konyhában szorgoskodáskor leforrázott, bekötözött kezük jeleníti meg az eszközt. Ez még a hagyományait kevésbé őrző falvakban is máig élő szokás.
A „rátócska” táncot, Berzétekőrösön, 1967-ben az ottani néprajzgyűjtésünkkor mutatták be az asszonyok-lányok. Ismertek a keszkenővel, kendővel, párnával járt női körtáncok is. „… A kőrösi „Rátócska” dallamai közül az elsőnél a belső sorokban két szólam hallható. Ez a heterofónia úgy keletkezik, hogy két eltérő változat éneklésekor mindkét csoport vagy egyén kitart a saját változata mellett. Nyugaton, – a Csallóközben, a Mátyusföldön, a Nyitra-vidékén – mindig az erősebb egyéniség változatát veszi át az egész éneklő közösség. Gömörtől egész Bodrogközig – lehet, hogy szlovák hatásra – kedvelik ezt a véletlen együtthangzást, amely főleg a sorzárlatok előtt fordul elő. A magyar népdal dallamvezetése nem teszi lehetővé a folyamatos tercelést, mint az a szláv népeknél honos”, – írja róla Ág Tibor népdalkutató tudósunk, aki a gyűjtésnél is jelen volt. Az előző írásunkban az Olsva völgyi Magyarbőd és az Ondava völgyi Imreg esetében, tehát a Kassától Bodrogköz irányában elhelyezkedő községek esetében tettünk a tercelve éneklésről említést.
(Folytatjuk)