„Kérve a jó Istent, hogy mi is hasznos, munkás polgára lehessünk visszanyert hazánknak, megköszönve segedelmét kérjük: Isten áldd meg a magyart!” E sorokkal zárul – 1938. november 14-én – özv. Hornyák Gézáné Irma, a losonci Református Nőegylet aktív tagjának naplója. E napló részletekben való közlésével egy páratlan történelmi utazásra invitáljuk a kedves olvasót, mely során betekinthetünk a harmincas évek végének felvidéki mindennapjaiba – és átélhetjük a várakozás majd a Hazatérés szavakba is nehezen önthető pillanatait…
A napló korábbi részei ITT olvashatók.
Okt. 5. Eddig csak titkon, rejtegetve mertek kérni piros-fehér-zöld pamutot zászlóra bojtnak. De most már csaknem nyiltan vásárolják és készítik boldog örömmel a magyarnemzetiszín lobogókat. Piros és fehér színt csak kapni, de zöld nincs sehol, ez nem az ő színük. A cserkészek is rendeltek egy két szép lobogót, nem bánják bármibe kerül, csak szép legyen. Szép posztót vett rá Ila, és előkerűlt a szép magyar címer is amit rányomtatva kihímeztetnek S. Sárival.
Készül a ref. épületekre is a zászló. Én ezekre és a cserkészekére a bojtokat csinálom meg. Boldog kipirult arccal jönnek vásárolni a szines pamutot.
Most látni meg mennyi szívben szunnyadott lopva rejtegetve a magyar érzés.
Csak már lenne valami döntés a mi ügyünkben is ! De nagyon elcsüggeszt, hogy a Benes lemondása miatt a magyar tárgyalás két nappal elhalasztódott.
Okt.6. Magyar gyászünnep, de a gyászba öröm és reménység is vegyül most. Hetivásár van, sok a vidéki, de nem eladni, inkább vásárolni jöttek. Az üzletek zsúfolásig telve, már sorba kell állni, nem eresztik be a vevőket csak csoportosan. Különösen zászlóhoz való anyagot akar mindenki. Már alig lehet valamit kapni, zöldet meg épen nem, festettek be vásznat, de nem nagyon sikerült a színe. Vegyes anyagokból selyemből, vászonból, kartonból, posztóból varrogatják össze.
Mindegy! csak kifejezze azt amit óhajtanak vele: a szivekben eddig hallgatni kényszerült érzést, az anyaországhoz való visszavágyakozást és törhetetlen ragaszkodó szeretetet! Csodálatos idegen képe van az uccának sürgés forgás, jövés-menés, sok vidéki. Óriási csomagokkal terhelten jön mindenki, de az arcokon feszült idegesség, bizakodás, aggodalom váltakozik. A kocsik, autók egyre rohannak, de ez mind a katonaság kezében van. Alig látni egy-egy civilt valami járművön.
Kezdik rebesgetni, hogy a cseh üzleteket teljesen kiárúsítják. Ezeket most még jobban megrohanják, különösen Baťát. A katonai teherautók és társzekerek a raktárakból kezdik a búzát hordani, ki tudja hová ? Este közli a rádió, hogy a cseh és szlovák nemzet között létrejött a megegyezés. A szlovákok teljes önrendelkezési jogot kaptak. Ezt tehát nem befolyásolta az elnök lemondása, csak a magyar ügyet kellett miatta elhalasztani? No, mi magyarok nem nyertünk ezzel semmi jót, mert százszor inkább cseh, mint szlovák uralom alatt lenni. A cseh legalább inteligens nemzet, de a szlovák műveletlen és gyűlölködő. De hiszünk a mi felszabadúlásunkban is!
