Kint sűrű hóesés, bent, a Magyar Tudományos Akadémia dísztermében az elnöki asztalon égő gyertyák és körülöttük a fenyődíszítés ad karácsonyváró hangulatot a 2018. év utolsó díjátadó ünnepségén. A Himnuszt követően a Magyar Örökség-díj kuratóriumának elnöke Klinghammer István földrajztudós, akadémikus szokása szerint, köszöntőjét a nemzeti örökség egy-egy időszerű kérdésének szenteli. Ezúttal az oktatás, az iskola, a tanári hivatás jelentőségéről beszélt az egyetemalapító Pázmány Pétertől Eötvös Lorándig.
„Amikor az egykori tanárok szép hivatásukra készültek, valamit nagyon pontosan tudtak! Azt, hogy a nemzet jövője az iskolákban dől el.
A mai utódok Pázmány Pétertől az önzetlenséget és a távlatos gondolkodást tanulhatják meg, Apáczai Csere Jánostól a hazához való ragaszkodást, Eötvös Józseftől a jogegyenlőség biztosítására való törekvést, Trefort Ágostontól a minőség feltétlen ismeretét. És még valami: a jó tanártól – sok egyéb mellett – a diákok az önzetlenséget és a közösség szolgálatának értékét is megtanulhatják.
Vágyunk mások megbecsülésére, ez a forrása önbecsülésünknek, de vannak helyzetek, amelyekben fáradságunk jutalma azon meggyőződésünk, hogy kötelességünket teljesítettük – így szól Eötvös Loránd szava a tanárokhoz…”
A kuratórium a Himnuszt énekli (Fotó: Cservenka Judit/Felvidék.ma)
Klinghammer István szavai után Juhász Judit alelnök köszöntötte a vendégeket, köztük a korábbi Magyar Örökség-díjasokat, akik közül kettőt: Korniss Péter fotóművészt és Sótonyi Péter patológus professzort egy hete Prima Primissima díjjal tüntettek ki.
Az első mai díjazott kihirdetésével egyidejűleg videobejátszás következett a délvidéki Tanyaszínház felépüléséről, amelynek történetét Sutus Árontól, a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség elnökétől ismerhettük meg. A Vajdaságban 40 évvel ezelőtt alapított társulat nemcsak egy színház, hanem közösségük alkotó erejének szimbóluma is. Az egyik alapító: Hernyák Györgyék csantavéri házának udvarán tartott első próbáról indultak 19 bácskai falut felölelő, háromszáz kilométeres vándorútjukra, hogy eljussanak olyan településekre, amelynek lakói talán még soha nem láttak színházi előadást.
Küldetése van a Tanyaszínháznak: „nem másért, mint a dűlőutak évszázados csöndje ellen, a mulattatásért, a falu ünnepéért, a játékért, a színházért, az alkotás öröméért, az emberekért, a magyarságért – az életért magáért.”
Ekképp több száz, több százezer délvidéki magyar köszönete és hálája rejlik abban, hogy a Tanyaszínház mától fogva beíródik a magyarság szellemi múzeumába. A Magyar Örökség díjat Magyar Attila vette át, aki legalább huszonöt éve eggyé nőtt a Tanyával.
Sutus Áron a Tanyaszínházat méltatja (Fotó: Cservenka Judit/Felvidék.ma)
Mielőtt a következő díjazott kihirdetésére került volna sor, már sejthető volt, hogy felvidékit ünnepelhetünk, ugyanis a kuratóriumból B. Kovács István gömörológus lépett a mikrofonhoz, hogy bejelentse Takács András felvidéki néptánckutató, koreográfus, „néptáncfejedelem” nevét, akinek munkásságát dr. Máté László tanár, kultúrdiplomata, meseíró méltatta.
Felidézte a gömörországi kis faluból Sajótibából 88 évvel ezelőtt induló életutat, amelyet a Beneš-dekrétumok szakítottak meg. A Csemadok megalakulása hozott fordulatot Takács András életében, és a mai napig meghatározója lett pályájának.
Bár a „prágai tavasz” után Takács Andrásra is meghurcoltatás várt, nem adta fel: folytatta a táncot, a gyűjtőmunkát és olyan országos rendezvények műsorának gazdagítását, szervezését, mint Zselíz, Gombaszög. Nevéhez publikációk sora köthető, – s mint méltatója mondta – halk szavú, mokány kis emberként egyenes derékkal viseli a két nyolcast a vállán. „Hűséges maradni a nemzethez, valamint újból és újból visszatérni a népi hagyományok megannyi emberöltő alatt felhalmozott kincséhez…”.
Óriási taps kísérte a díj átvételét, majd Juhász Judit kérdésére, hogy hányan kísérték el – feleségén kívül – Takács Andrást, három széksornyi ünneplő felvidéki állt fel, akik szintén nagy tapsot kaptak. A teljes méltatás ITT olvasható.
Dr. Freund Tamás méltatja Kátai Zoltán munkásságát (Fotó: Cservenka Judit/Fevlidék.ma)
Nem véletlenül méltatta a tanárok megbecsülését, az oktatás fontosságát dr.Klinghammer István professzor elnöki megnyitójában, mert a következő díjazott az Országos Tudományos Diákköri Konferencia volt. Dr. Sótonyi Péter patológus professzor, akadémikus laudációjából megtudhattuk, hogy a tudományos diákkör, a TDK ma már az egész Kárpát-medencére kiterjedően a felsőoktatási tehetséggondozás, az értelmiségi elitképzés leghatékonyabb formája. Hungarikum, amely kétévente tartott konferenciáival is felhívja a társadalom figyelmét a tudomány és a tehetséggondozás jelentőségére és eredményeire. Dr. Szendrő Péter a Szent István Egyetem alapító rektora az OTDK elnöke és dr. Cziráki Szabina Katalin, az OTDT titkára vették át a díjat.
A következő díjazott Matl Péter munkácsi kárpátaljai keramikus, festő- és szobrászművész, számos magyar honalapítási emlékmű alkotója volt, akinek munkásságát a Magyar Örökség díjas pályatárs Rieger Tibor szobrászművész méltatta. A magyar sors és ezen belül is a legkegyetlenebb, a kárpátaljai sors, ahol a háború végén minden 18 és 50 év közötti magyar férfit módszeresen ki akartak irtani és ez nagyrészt sikerült – kezdte beszédét Rieger Tibor, (akinek Boldog Brenner János mártír papról készült szobrát két napja avatták fel a budai Ciszterci Szent Imre gimnáziummal szemben), majd így folytatta:
„Az őrült trianoni diktátum óta egy lehetőség még mindig van: felépíteni egy gyönyörű, szép szellemi Magyarországot, melyet nem tudnak elvenni tőlünk, mely nem függ fizikai határoktól. Ezt azonban csak hittel lehet.
Matl Péter ehhez a szellemi Magyarországhoz tette le a maga építőkövét és ennek a szellemi Magyarországnak feladata, ami mindig is volt, védeni a keresztény értékeket, ami ma aktuálisabb, mint valaha.”
Rieger Tibor (Fotó: Cservenka Judit/Felvidék.ma)
Fájdalmas percek következtek. A tavaly elhunyt Veres-Kovács Attila nagyvárad-olaszi református lelkipásztor kultúraszervező és honismereti munkásságát és személyiségét idézte fel dr. Kocsis A. Attila debreceni ref. lelkész.
Veres-Kovács Attila életének, szolgálatának lényege három jellemző vonásba sűríthető: rendíthetetlen hit, a harmónia szeretete és a csillapíthatatlan tettvágy. Élete nagy kiváltsága volt, hogy lelkipásztorként szolgálhatott saját gyülekezeteiben – Fugyivásárhely, Nagyvárad-Olaszi, Adelaide (Ausztrália), Lorain (USA) – és megszámlálhatatlanul sok másban, ahol rendíthetetlen hittel hirdette az evangéliumot. Igen, mert ő az Evangélium, a JÓ HÍR hordozója és hirdetője volt, hiszen erre és ebben kapta elhivatását. Ha valaki, akkor ő megharcolta a hit nemes harcát! Sokat köszönhetünk neki, sokat köszönhet neki a Magyar Örökség Egyesület, amelynek elnöke volt. Sokkal tartozunk neki, de ebből most visszaadhatunk neki azzal, hogy méltó módon elismerjük rendíthetetlen hitét, harmóniát teremtő szeretetét és csillapíthatatlan tettvágyát – hiszen mindezeket Isten szolgálatában és mindannyiunk javára tette. A Magyar Örökség-díjat a kitüntetett özvegye Veres-Kovács Valéria presbiter és Nt. Dénes István Lukács nagyváradi ref. esperes-lelkipásztor vette át Böszörményi Gergely zeneműkiadótól, akit a Magyar Örökség és Európa Egyesület elnökévé választott az elhunyt lelkipásztor megüresedett helyére.
Veres-Kovács Attila fényképe alatt méltatója dr. Kocsis A. Attila (Fotó: Cservenka Judit/Felvidék.ma)
Nagy műfaji és hangulati váltással filmbejátszás következett a 2012-es londoni olimpiáról, ahol a magyar Himnusz Kozák Danuta kajakozó tiszteletére csendült fel. Novák Miklós sportújságíró, a Magyar Idők rovatvezetője, a „Lapáton” c. sportregény szerzője méltatta Kozák Danuta kajakozó világra szóló teljesítményét: ötszörös olimpiai-, tizenhatszoros Európa- és tizennégyszeres Világbajnokságát.
A 7. díj átadása előtt Kátai Zoltán históriás énekmondót hallhattuk, aki Balassi Bálint: Egy lengyel ének igéről igére… című versét énekelte, de ő maga volt a díjazott is. Művészetét dr. Freund Tamás agykutató, az MTA alelnöke méltatta. Mosonmagyaróváron született, és a Szombathelyi Tanárképző Főiskolán tanult zenész gitáron, kobzon, dudán, lanton, fidulán, pánsípon játszik. A Mákvirág Népzenei együttessel járta a világot 1983 és1994 között majd önálló műsorokat készített, rádióban, tévében is, amelyek fontos elemeit képezik a magyar kultúra, a magyar népzene-, és régi zene, a históriás énekek, valamint a magyar irodalom népszerűsítésének. Nemzetközi és országos népzenei és történelmi fesztiválokon, irodalmi esteken, katonai hagyományőrző rendezvényeken, nemzeti és szakrális ünnepeinken hallhatják az emberek szakavatott interpretációit, korhű hangszeres játékával kísért, egyedülálló énekhangját. Gyakran és szívesen járja az iskolákat is, rendhagyó óráival hasznos segítséget nyújtva az ének-zene, az irodalom és a történelem oktatásához.
Takács András köszönetet mond a díjazottak nevében (Fotó: Cservenka Judit/Felvidék.ma)
Az ünnepség végén a díjazottak nevében Takács András, a „felvidéki néptáncfejedelem” szólt az egybegyűltekhez.
Megköszönte az ajánlóknak, és a méltatóknak a kitüntetést, amely segít tudatosítani, hogy van értelme a munkájuknak, érdemes folytatni, mert a magyarság hírnevének fényesítését szolgálja. Hangsúlyozta, hogy amit elértek, ahhoz társak, segítők kellettek és olyan családi háttér, amely nélkül nehezebb lett volna az út. Köszönet és elismerés jár nekik is.
A köszönet kifejezése volt a zárszó is Klinghammer Istvántól, aki áldott karácsonyt kívánt a jelenlévőknek, és köszönetet mondott a Jóistennek az elmúlt esztendőért.
