„De nemcsak ezt kapta Ketel, hanem jóval többet, mivel Árpád vezér Pannónia meghódítása után hűséges szolgálatáért nagy földet adott neki a Duna mellett, ott, ahol a Vág folyó beletorkollik. Itt utóbb Ketel fia Alaptolma várat épített, és azt Komáromnak nevezte. Ennek a várnak a szolgálatára odaadta mind a magával hozott, mind pedig a vezértől nyert népnek a kétharmadát. Hosszú idő múltán ugyancsak ezen a helyen temették el pogány módra magát Ketelt meg a fiát, Tolmát.”
(Anonymus: GESTA HUNGARORUM)
A zsákmányszerzésre indult vén toportyán hirtelen mozdulatlanná dermedt a vadak taposta csapáson. Csalhatatlan ösztöne, mint oly sokszor, most is veszélyt jelzett. A levegőbe szimatolt, majd fülét hátracsapva menedéket keresett a part menti nádas szél borzolta sűrűjében. Emberszagot sodort felé a szél a közeli folyópart felől, s a vadászból is könnyen zsákmány válhat, ha nem eléggé óvatos.
Az évszázadok alatt keményre taposott úton különös öltözékű lovasok alakjai körvonalazódtak. Zömök, szilaj paripáik fel-felhorkantak, a végtelennek tűnő út fáradalmai után türelmetlenül várták, hogy kipányvázzák őket a legközelebbi dús füvű réten. Az előőrsök élén haladó lovas megrántotta harmadfű pej lovának a kantárját, jobbján megigazította tegezét, levette csúcsos prémfövegét. Megtörölte gyöngyöző homlokát, majd végighordozta tekintetét a tájon. A túlsó parton hegyvonulat kéklett a távolban, alatta az Etelre emlékeztető hatalmas folyam, amelynek kristálytiszta vize jobbról egy másik, sebesebb folyó habjaival ölelkezett. A Duna és a Vág nászából született ez a halban és vadban gazdag, vadvizek és lápok szabdalta hatalmas sziget, amelyen dús füvű rétek váltották egymást sűrű nádasokkal, susogó füzesekkel és mocsári tölgyek ligeteivel, s a csillámló part fövenye aranyat sejtetett.
– Vigyétek a hírt apámnak, Ketel vezérnek – fordult hátra nyergében a fiatal lovas, aki egy fejhosszal kiemelkedett társai közül –, hogy megérkeztünk. Íme, Pannóniának az a tája tárul a szemünk elé, amelyet Árpád fejedelem nekünk adományozott. Immár új hazánk, leendő otthonunk földjét tapossuk.
Ketel vezér népe hosszú, végeláthatatlan sorokban vonult új hazája felé. Elöl a felderítő lovas harcosok haladtak szilaj paripákon, mindvégig az utat kémlelve, mögöttük nemzetségekre és nagycsaládokra tagolódva szekereken szállították ingóságaikat, köztük a jurták gondosan összecsomagolt nemezét és faszerkezetét, azon foglaltak helyet az asszonyok és a gyerekek. A szekerek százait lassabban haladó nyájak követték, majd az utóvéd harcosai poroszkáltak lovaikon. Kétoldalt ugyancsak erős lovas fedezet biztosította az esetleges meglepetések ellen a hosszan kígyózó menetet.
Anonymus krónikájának kezdősorai
A napbarnított arcú idős vezér szinte egybeforrt fehér ménjével. A tavaszi napsugarak szemkápráztatóan visszaverődtek a szökellő szarvassal és indafolyondárral gazdagon díszített arany tarsolylemezéről, díszes szablyájának markolatáról, majd megpihentek övveretén és csúcsos fövegének kúpos aranydíszén. A nemzetségfők és a nagycsaládok fői koruknak és rangjuknak megfelelően kétoldalt félkörben várakoztak, szilaj lovaik türelmetlenül kaparták patáikkal a zöld gyepet.
Bene, Tege, Csutor, Benge és a többi főség, valamint Taba a táltos Ketel vezérrel az élen várakoztak a helyben talált avar népesség képviselőire, akik hamarosan megérkeztek a találkozó színhelyére. A szertartásos, kölcsönös tiszteletadás után fürkésző tekintetükkel végigmérték egymást a most érkezettek és a helyben lakók, és hamarosan megállapították, hogy sem külsőben, sem pedig a nyelvükben nem sokban különböznek egymástól.
– Üdvözlünk e földön, mely a mai naptól fogva a tiéd és a néped hazája is, Ketel vezér – mondta meghajolva Bakolabra, az avarok főembere, majd így folytatta: – Népem immár több nemzedék óta lakja Pannónia földjét, ahol kagánjaink igazgatták Avariát. Javakban gazdag országunkat egy emberöltővel ezelőtt meggyengítette a belső széthúzás, s így a frankok királya, Karolusz meghódította azt. Mi a tudun népének maradékai vagyunk, akinek a rangja, mint az tudomásunkra jutott, megfelel a ti gyulátokénak. Az avar seregek vezére volt, s töredékünknek e Csallóköznek nevezett, mocsarakkal védett hatalmas szigeten sikerült túlélni a frankok pusztítását.
– Vér vagytok a vérünkből – szólalt meg rövid csend után Ketel vezér. – Pannónia földje, melyet most népünk hosszú és fárasztó vándorlás után ismét birtokba vesz, Attila nagykirály öröksége. Van dús füve, tiszta vize és vadban gazdag földje, és testvérekhez illőn megférünk rajta. S most kérünk titeket, vegyetek részt táltosunk áldozatának bemutatásán, s az azt követő toron.
A honfoglalás korabeli szabolcsi földvár rekonstrukciója. Hasonló lehetett Alaptolma komáromi vára is. (wiki.startlap.hu)
Röviddel Ketel népének honfoglalása után a nyájakat már kicsapták a dús füvű legelőkre. Az évszázadok alatt kialakult rendben, rangok és nagycsaládi kapcsolatok szerint – mint megannyi hangyaboly – álltak végeláthatatlan sorokban a jurták, s a szorgalmasabbak már a télre is gondoltak. Az asszonynép serényen tapasztotta a téli szállás vesszősövényből font falait, kupolaszerűen görbültek a tetőrudak, amelyeket egyesek fent egyszerűen összekötöttek, mások pedig abronccsal fogtak össze. Az ajtónyílásokat tarka szőnyegek takarták, s a tetőnyílásokon át a kéklő ég felé törő füstcsíkok is jelezték, hogy az új hazában is a régi mederben folyik tovább az élet. Legalábbis egyelőre…
A jurtatenger középpontjában álló, külsejével is tiszteletet parancsoló vezéri sátorban az idős Ketel vezér és legidősebb fia, leendő utóda, Alaptolma tanácskoztak a jövőről.
– A dunai átkelőhely és a forgalmas kereskedőutak védelmére egy földvárat kell itt építeni – fejtette ki elképzelését Tolma –, mely veszély esetén népünknek és a jószágnak is menedéket nyújt. Árpád vezér ígéretet tett arra, hogy a felépítendő vár szolgálatára a tőle kapott nép kétharmada is rendelkezésünkre áll.
Az idős vezér egyetértően bólintott, majd kíváncsi tekintetét ismét fiára vetette és várta, hogy bővebben kifejtse elképzelését a jövőről.
– Itt, a Duna és a Vág szögletében vizektől védett háromszögletű földvárat kell emelnünk – folytatta Tolma és egy vesszővel nagy háromszöget rajzolt a padló döngölt talajára.
– Ugyan kevés kőanyag áll a rendelkezésünkre, de annál több faanyag a gerendák ácsolására és természetesen föld korlátlan mennyiségben. A háromszög alaprajzú földvár egy-egy oldala három nyíllövésnyi hosszúságú lesz, csúcsaira fatornyokat ácsolunk, kapuja nyugat felé néz majd, felette ugyancsak torony emelkedik. Mindezt mély vizesárok teszi majd bevehetetlenné.
Sok történelmi vihart éltek át a komáromi Öregvár ódon falai (Németh István felvétele)
– Miután a törzs vezéri tanácsa is helyénvalónak találta Alaptolma tervét, hamarosan hozzáláttak a megvalósításához. Hónapokon át sűrűn csattogtak a szekercék, hordták a köveket az alapokhoz. A hatalmas szálfákból gerendákat, cölöpöket faragtak, s az ácsok rekeszes szerkezetű faépítményt készítettek a leendő földsáncok nyomvonalán. Ezrek hordták a faépítményre a földet, amelyet az egyre mélyebb vizesárokból termeltek ki. A keményre döngölt sáncnak kívülről meredek fala volt, amely a nyolc métert is elérte, míg annak belső oldalát egyes szakaszokon lépcsőzetesre alakították. Amint a talajszint fölé emelkedtek a sáncok, a kapu- és saroktornyok és a vizesárkot átívelő fahíd is elkészült.
Egy szép napon Alaptolma nem kis büszkeséggel mutatta meg apjának és a törzs tanácsának a háromszögletű erősséget, amely pontosan olyanra sikeredett, amilyennek megálmodta. A birtokbavétel előtt már csak nevet kellett adni Alaptolma büszkeségének. Az építtető javaslatát elfogadva Komáromnak nevezték.
Három és fél évszázad múltán, amikor Komáromfalva, Keszi és Szentandrásfalva Komárom néven egyesült, Anonymus, Béla király magát megnevezni nem akaró krónikása a kései utódok okulására pergamenre vetette a magyarok viselt dolgairól szóló krónikáját, amelyben lakonikus rövidséggel megemlékezik Ketel vezér és népének honfoglalásáról, Alaptolma várépítéséről.
Immár több mint egy évezreddel ezelőtt mindketten az életfa magaslatánál is feljebb, az örökkévalóságba költöztek. Azóta sűrű méltatlankodások és fejcsóválások közepette fentről nézik, hogy Attila király, Baján kagán és Árpád vezér egyes kései elfajzott sarjai között miként uralkodik el a széthúzás és a kalmárszellem, s miként kótyavetyélnék el az ország mai „nagyjai” Pannónia egyre zsugorodó földjét. De az Öregisten egyszer majd felettük is ítéletet mond…
