Felhív a szerkesztő, egy éve lesz már, hogy Kiss Péntek József nincs közöttünk, írnék-e róla. Tavaly, amikor meghalt, próbáltam tárgyilagos lenni. Most, amikor a végelszámolás felé közeledve én is lázasan keresem a lelki békémet, személyes emlékek jutnak róla leginkább az eszembe.
Az asztalomon két könyve, az Életpor és a Jókai Napok története, a szekrényem falán az általa rendezett Valahol Európában GIMISZ-es plakátja, s előkerül egy számomra nem túl hízelgő levél is, amelyet Dobos Lászlónak, a Madách Posonium igazgatójának velem kapcsolatban címzett.
De hiába keresem azt a bizonyos első emléket, amikor először találkoztunk egymás nevével, s ma már inkább úgy tűnik, a korkülönbség ellenére is örök idők óta ismertük egymást. Valamikor a Jókai Napokon történhetett még a kilencvenes években, amikor a Wataridori Színkörrel többször is Komáromban jártunk.
A Jókai Napokon, amelyet akkoriban feltehetőleg joggal neveztek Kiss Péntek József Napoknak, hiszen volt olyan év, amikor 3-4 előadása is műsorra került. Nem csoda, hiszen alig volt olyan település Komárom környékén, ahol meg ne fordult volna.
Az első hivatalos találkozásunk és összetűzésünk mégis 2000-re tehető, a Pódium Színházi Társaság komáromi ülésén a Tompa Mihály Országos Szavalóverseny sorsa volt a téma, s akkoriban még sokan nem emésztették meg, hogy a „Tompika” 1992-ben kiszakadt a Jókai Napok, illetve a Duna Menti Tavasz kötelékéből, s Rimaszombatban önálló életre kelt.
Igaz, mindez nem ment zökkenőmentesen, s ahogy oly sokszor, 2000-ben is felmerült, a szavalóversenyt vissza kell vinni Komáromba. Sokak számára úgy kerülhettem a Pódium ülésére, mint derült égből a villámcsapás, de a többek által várt konfliktus elmaradt. A szavalóverseny maradt Rimaszombatban, nekem pedig következett négy évnyi csodálatos élmény.
Jóska igazi kuriózumként ekkor már a Jókai Színház igazgatója volt. Bár nem egy amatőr színész kötött ki véglegesen a világot jelentő profi deszkákon, arra nem nagyon volt példa tájainkon, hogy egy amatőr rendező egy profi színház igazgatójává avanzsáljon. Bár, ha megnézzük, a Kassán több mint 20 évig regnáló Kolár Péter még amatőr színész sem volt, legfeljebb hegedűjével tűnt fel egy-egy rendezvényen.
Jóska a mečiari gyászos időket lezárva, sokak megrökönyödésére igazgató lett, s így utólag most már nyugodtan leírhatjuk, kényszerű kiebrudalása ellenére is egy felejthetetlen korszakot hagyott maga után.
Nem egy fiatal rendezőt hozott maga mellé, így Tóth Miklóst, aki a korszak első nagy előadását, a Jó estét nyár, jó estét szerelem című Fejes-Presser musicalt rendezte meg Gál Tamással a főszerepben, s aki a Csongor és a Tündét, valamint a Leander és Lenszirom című mesejátékot is elkövette, de az ő idejében jött Forgács Péter (Szentivánéji álom), Czajlik József (Amadeus) és nem utolsósorban Telihay Péter, aki a korszak legmarkánsabb rendezéseit követte el, így a Tartuffe és a Sirály is az ő keze nyomát viseli.
Arra viszont vigyázott, hogy magára nem bízott rendezői feladatot, mindössze A tizedes és a többiek látványvilágát követte el. De Kiss Péntek elfeledkezett az idősebbekről, mind a színészeiről, mind a közönségéről, az úgynevezett könnyedebb előadásokkal nem boldogultak a rendezői (Galócza, Fiatalság, bolondság), s ahogy az lenni szokott, gyorsan ki is kezdték.
Bukása és súlyos betegségéből való felépülése után visszatért az amatőr mozgalomba, teljesen megújult, tanári oklevelet szerzett, s a GIMISZ mellett a helyi Ipari Szakközépiskola VISZTA színjátszókörét rendezte.
Az évek során több ezer diák fordult meg a kezei között, akik közül többen is a színházi pályát választották. Tavasszal a Tompa Országos Szavalóversenyen egykori diákjai (Culka Ottó, Jókai Ágnes) emlékeztek rá legkedvesebb előadásait, darabjait felelevenítve.
A számára az igazgatóság után adódott 15 évben szépírói pályája is kiteljesült, több regénye, verseskötete, kisprózái, dramatikus szövege is megjelent, de összefoglalta a Jókai Napok történetét is, sőt azt a vakmerőséget is elkövette, hogy évekig az Új Szóban recenzálta egykori színháza előadásait is. Közben mind Rimaszombatban, mind Szepsiben, az Egressy Fesztiválon életműdíjjal ismerték el a munkáját.
„Napok, hetek, évek,//Emberi mértékek,//Az időnk relatív,//Színjáték az élet… Ahol érezni a halál//S az élet minden táncát,//Ahol az isteni mérték, sebesség//Felismerésként talál ránk” – írja rá emlékezve neki szentelt versében Hodek Mária. Bár Kiss Péntek József egy szívműtét után befejezte földi pályáját, lelki békéjét megtalálta. „Csak az a rossz, hogy fázom. Vacogok, reszketek, olyan nagy a hideg. Bosszant, hogy nem értem, mi történik valójában…” – hidd el Jóska, mi, akik itt maradtunk, szintén nagyon fázunk és nem értjük. De Te legalább a lelki békédet megtaláltad.
