Beszélgetősorozatot indított el a Csemadok Füleki Alapszervezete, amelynek keretében a régió egyéniségeit hívják meg egy-egy találkozóra, egy-egy beszélgetésre. Az első vendég Balassagyarmatról érkezett, Tyekvicska Árpád helytörténész az 1919-es balassagyarmati hőstettet mesélte el, s megtudhattuk tőle, hogyan is lett az egykori megyeszékhely a Civitas Fortissima, a legbátrabb város.
Nagyon sokan foglalkoznak ma a száz évvel ezelőtti eseményekkel (az első világháború vége, Trianon, őszirózsás forradalom, Tanácsköztársaság, Horthy hatalomra kerülése), de ahogy ma, akkor is nagyon megosztott volt már a magyarság, s így ne is várjuk el, hogy még így, 100 év távlatából is objektíven meg tudjuk ítélni az akkori eseményeket. Nem is vállalkozott erre Tyekvicska Árpád sem, aki mintegy másfél órás előadásában mégis megpróbálta pártatlanul, a történelmi tények ismeretében felvázolni az egykorvolt balassagyarmati eseményeket. S mi, hallgatók, megpróbáltunk választ kapni arra, miért sikerülhetett mindaz Balassagyarmaton, de Sopronban és Somoskőújfalun is, ami nem sikerült mondjuk Losoncon vagy Füleken.
„Nem biztos, sőt szinte biztos, hogy nem az 1919 januárjában megtörtént események tették lehetővé, hogy Balassagyarmat Magyarországon maradt, de a helyiek bátorsága így is példaértékű” – foglalta össze az eseményeket Tyekvicska.
Elmondta azt is, olyan idők voltak, amikor naponta változott a világhelyzet, s naponta változtak a határok is, attól is függően, hogy a francia, angol, japán vagy amerikai érdekek kerültek-e előtérbe. Mivel Eduard Beneš ragaszkodott a Csallóközhöz, így a tervezett nógrádi határok északabbra kerültek, s nagyjából az Ipolyt vették határfolyóul. Döntő szerepet kapott a határok végleges kialakításában a vasút is, hisz abban az időben a vasútvonalak létfontosságúak voltak a közlekedés szempontjából, s ahogy Tyekvicska is megjegyezte, milyen szerencse így utólag, hogy a háború kitörése miatt már nem épült meg a tervezett Balassagyarmat–Zólyom vasútvonal. Fülek így is elveszett, 1919 végén a kialakuló végleges határok a nógrádi várost a vasúti csomópontja miatt Csehszlovákiához csapták. Magyarország része maradt viszont a széntermelés szempontjából stratégiai jelentőségű Salgótarján, amely Tatabánya mellett Magyarország szénellátását biztosította. Tyekvicska meglátása szerint Károlyi Mihály és kormánya lehetetlen helyzetben került hatalomra, szétesett az addigi államszervezet, nyomor, szén- és élelmiszerhiány, katonatömegek hazaözönlése, valamint a milliók életét követelő spanyolnátha (ez vitte el például Kaffka Margitot is) bonyolította a helyzetet, s mindez zűrzavaros helyzetet teremtett, nem beszélve a győztes antanthatalmak követeléseiről, hisz volt olyan elképzelés is, hogy Magyarországot végleg el kell tüntetni a föld színéről, a győztes utódhatalmak a megoldatlan nemzetiségi kérdés okán is könyörtelenek és telhetetlenek voltak, s a teljesen lerongyolódott és amortizálódott hadsereg nem volt alkalmas arra, hogy felvegye a harcot a győztesekkel. Majd csak a Tanácsköztársaság idején sikerül egy időre felszabadítani felvidéki területeket, de ez már egy későbbi téma.
Január 3-án megszállás alá kerül Losonc (ezt az időszakot dolgozza fel Foglár Gábor Ítéletidő című regénye), 14-én puskalövés nélkül beveszik Ipolyságot, majd másnap Balassagyarmatot is.
De amíg előbbi két helyen legfeljebb kocsmai szinten történik ellenállás, addig Balassagyarmaton január 29-én a helyi vasutasok, diákok a közelben állomásozó magyar katonák segítségével kiverik a Cseh Légió katonáit, akik a laktanya mellett a vasutat és a postát szállták meg. A balassagyarmatiak nem nézték tétlenül a történéseket, s Vizy Zsigmond és Bajatz Rudolf századosok segítségével fegyveres ellenállást szerveztek, amely sikeres véget ért, s a nap végére a helyiek kiűzték a megszállókat, azok vezetője, Augustin Lauka is életét vesztette. A végleges határok meghúzásakor Balassagyarmat Magyarország része maradt, de ahogy Tyekvicska Árpád hangsúlyozta, az új határok mindkét oldalon hatalmas károkat okoztak, mind Magyarország, mind Szlovákia legelhanyagoltabb részei lettek, peremvidékké váltak, ahogy ma is sokan mondják, mindkét ország a senki földjének tekinti ezeket a vidékeket, s az egykor virágzó Nógrád és Gömör ma mindkét országban haldoklik, elöregszik, munkalehetőség alig-alig.
De ez mit sem von le az akkoriak hősiességéből, s a helyi képviselő-testület már 1920-ban határozatot hozott a hőstett megünnepléséről, 1922-ben pedig emléktáblát is állítottak a felkelők tiszteletére, melyet Horthy Miklós kormányzó avatott fel.
A szocialista internacionalizmus évei alatt magát az egykori eseményt is eltitkolták, 1998 óta a város ezen a napon tartja a városnapot, ma már szobor és múzeum is emlékeztet a hősi napra, sőt Kapa Mátyás Maradj meg magyarnak címmel regényében is megörökítette az akkori eseményeket. A magyar országgyűlés 2005-ben Urbán Árpád javaslatára emléktörvényt fogadott el, amely keretében Balassagyarmatnak ajándékozta a Civitas Fortissima, vagyis legbátrabb város címet.