V. Nagy János Lászlót fafaragóként ismerte meg a közönség a Felvidéken és a határon túl, hiszen a „Fába vésett történelem” címet viselő kiállítása közel félszáz helyszínen volt látható az elmúlt évek folyamán, miután 2004-ben feleségével, Sárával hazaköltözött Kanadából.
A hazatérést követően – megépítve az ógyallai otthont és a műhelyt – nyertek formát munkái. Röviddel halála előtt tért vissza tanult szakmájához, a grafikához. A faragás mellett újra rajzolni kezdett, és mindezek mellett még ecsetet is ragadott. Röpke fél év adatott számára az új technikákkal készült művek alkotására, de ez alatt a néhány hónap alatt kétszáz mű született a keze nyomán.
Halálának első évfordulója alkalmából a Csemadok Ógyallai Alapszervezete gondozásában nyílt kiállítás a művész alkotásaiból Életút címen, január harmadik hétvégéjén az ógyallai Hagyományok Házában. A kiállítóterem zsúfolásig megtelt. Közel százötvenen jöttek el Budapestről, Bécsből, a térség közeli és távolabbi helységeiből, ismerősök, barátok, a Concordia Vegyes Kar és a Gaudium tagjai, zenésztársak, az ógyallai Nosztalgia Vokál és művészetkedvelők.
Dr. Szekeres Tamás méltatja a művész életútját, a háttérben Bagin Árpád, a Csemadok-alapszervezet elnöke (Fotó: Berényi Kornélia)
A megnyitón Bagin Árpád, a Csemadok alapszervezetének elnöke üdvözölte a vendégeket, majd Hajtman Zsófia, a Feszty Árpád Alapiskola tanulója énekelte el a Honfoglalás-dalt. A kiállítást dr. Szekeres Tamás, a Budapesten élő nyugalmazott állatorvos, címzetes tanár nyitotta meg, emlékezve a 2018 karácsonyán váratlanul elhunyt művészre, barátra. Ismertette V. Nagy János életútját, felelevenítette emlékét és megidézte személyiségét.
„Ha találkoztunk, gyakran kérdeztem tőle, mi ösztönzi a faragásra, amire János meglepetésemre azt válaszolta, hogy egészen pontosan nem tudná megfogalmazni, de valami belső hang, belső erő, s a felizgató események azok, melyek szinte valamennyi esetben elindítják a faragás útján.
Amikor erős a lelkem, s ki is csordul valamitől, akkor azt formába kell önteni, mégpedig a fa nem éppen könnyű anyagába – mondta. A hársfát szerette a legjobban, mert ez kihívás és katartikus küzdelem volt a számára, melyet a hite táplált” – hangzott el a megnyitó során.
A kiállítás közönsége (Fotó: Berényi Kornélia)
Az erős lelkület és a mély hit nyomán megszülettek a magyar történelem nagy sorsfordulóit idéző művek, többek közt a „Rekviem egy nemzetért” sorozat, az Aradi tizenhárom, a Trianon, A magyar hadsereg doni katasztrófája, a Mert mertek magyarnak maradni, a Horthy kormányzó 1938. évi bevonulása Komáromba, a Hazatérés, a Hadak útján, a Feszty Árpád portréja című alkotások és mások.
A visszatekintés folyamán szóba került a családot ért kitelepítés, a Móron töltött gyermekkor, majd az 1956-os disszidálás, a Kanadában töltött évek, az ott folytatott cserkészmunka és a torontói magyar közösségekben kifejtett tevékenysége. Fény derült a Történelmi Vitézi Rendben folytatott munkásságára, melyet büszkén vállalt az anyai nagyapa, a magyar királyi hadsereg tisztje hagyományozása nyomán, aki az I. világháborúban kifejtett kimagasló tevékenységéért kapta a kitüntetést Horthy Miklós kormányzótól.
Említést kapott a feleségek gyerekkortól tartó hűséges és mély barátsága, melyet a távolság sem gyöngített meg, és a mély, időskori férfibarátság, mely a közös értékrenden alapult, az azonos világszemléleten, a közös gondolkodáson, a történelmi hűség igényén, a nemzeti identitáson, a hovatartozás biztos tudatán és a keresztény értékrenden – mint azt dr. Szekeres Tamás jellemezte.
A művész képe az emlékkiállításon (Fotó: Berényi Kornélia)
V. Nagy János László életének utolsó nyarán két művésztelepre látogatott el, elsőként a szőgyéni, majd a füleki művésztáborba, ahonnan számos akvarellel tért haza. Ezt a munkát folytatta, szinte megszállottan, haláláig. Az emlékkiállítás nem tudta befogadni az összes alkotást, melyen a természet szépségeit és életének jelentős helyszíneit örökítette meg.
Nagy adomány a felvidéki magyarság számára munkássága, melyet felesége, Sára ápol, és mint közkincset, a jövőben is rendelkezésére bocsátja azoknak, akik Nagy János László fába vésett alkotásain keresztül kívánnak emlékezni a magyar történelem jeles évfordulóira és a művészre.
Végezetül álljon itt, dr. Szekeres Tamásnak, az igaz barátnak a zárógondolata: „Befejezésül néhány szót ejtenék egy általunk hosszasan megvitatott közös témáról, amihez ígéret is köt, hogy képviseljem, ahol lehet. Ezáltal ez Jánosnak az üzenete minden tisztességes magyar ember felé, akinek fontos a hazája, a nemzete és a nemzet jövője. Ez pedig nem más, mint a feltétel nélküli összefogás, amit Árpád ősapánk győztes serege, később Szent István királyunk nyertes háborúi, valamint korszakos törvényei és cselekedetei mutattak meg az utódoknak, mint megmaradásunk egyetlen lehetőségét, ebben az egész Európát fojtogató agresszív őrületben.
Szent II. János Pál pápa, aki az európai értékeket képviselte, egyik nagy erejű beszédében hangoztatta: „Ne féljetek, szeressétek és tiszteljétek egymást, ez a legnagyobb erő, amely mindent legyőz, s védjétek meg gyermekeiteket!” Pápaságát a „Ne féljetek!” üzenettel kezdte és azzal is zárta. Nekünk is szól ez az üzenet, mely halála után is megkerülhetetlen örökség számunkra. Mi is érezzük át azt, hogy csak együtt lehetünk erősek. Ne féljünk!”
A V. Nagy János László munkásságát bemutató Életút címet kiállítás előzetes bejelentkezés alapján január végéig tekinthető meg az ógyallai Hagyományok Házában.
