Izsán a Kelemantia Római Kori és Néprajzi Múzeumban nyílt meg január 24-én a Szlovákiai Magyar Kézműves Szövetség Magyar kézművesség a Felvidéken című kiállítása.
A megnyitón Korpás Réka és Lakatos Áron népdalokat adtak elő. A tárlaton Kaprálik Zsuzsanna néprajzos köszöntötte a jelenlévőket, Neszméri Tünde, a Szlovákiai Magyar Kézműves Szövetség elnökségi tagja nyitotta meg a kiállítást, majd Domin István üdvözölte a múzeumba látogatókat.
A Szlovákiai Magyar Kézműves Szövetség 2018 áprilisában alakult meg, azzal a céllal, hogy összefogja a felvidéki kézműveseket. 2018-ban és 2019-ben is pályázatot hirdettek, amelyre az egész országból jelentkeztek kézművesek, majd szakmai zsűri válogatta a kiállításra alkalmas alkotásokat. A zsűri által kiválogatott művek a budapesti Magyar Iparművészeti Múzeumból érkeztek Izsára, március 15-ig látogatható a kiállítás, majd a komáromi Duna Menti Múzeumban lesz látható márciustól.
A megnyitón mi is ott jártunk, s ha már ott jártunk, előkerült a fényképezőgép is – érdemes megtekinteni a végeredményt…
- Izsán látható a Magyar kézművesség a Felvidéken című kiállítás (Fotó: SzMKSz)
- Viseletek újraértelmezve (Fotó: SzMKSz)
- Kézzel készített babák (Fotó: SzMKSz)
- Kötények és süsük (fejfedők) (Fotó: SzMKSz)
- Aratási koszorúk (Fotó: SzMKSz)
- Gyermekjátékok (Fotó: SzMKSz)
- Babák, viseletben (Fotó: SzMKSz)
- Hajócsipke terítő, kancsó (Fotó: SzMKSz)
- Csuhéból készült használati tárgyak (Fotó: SzMKSz)
- Viseletes babák és mézeskalácsok (Fotó: SzMKSz)
- A hímes tojásokon ősi jelképeket látunk (Fotó: SzMKSz)
- Csuhé és gyékénytárgyak (Fotó: SzMKSz)
- Hajócsipke ékszerek (Fotó: SzMKSz)
- Nemezelt sapkák, fafaragások, hímes tojások (Fotó: SzMKSz)
- Vertcsipke terítő (Fotó: SzMKSz)
- Gyöngyékszerek, vertcsipke, nemezelt mellények, szőttes (Fotó: SzMKSz)
- Zoboralja öröksége (Fotó: SzMKSz)
- Divatosak a hagyományos gyöngyékszerek is (Fotó: SzMKSz)
- Csodálatos hímzésvilágunk párnahuzaton (Fotó: SzMKSz)
- Lakatos Áron és Korpás Réka (Fotó: SzMKSz)
- Domin István polgármester is köszöntötte a múzeumba látogatókat (Fotó: SzMKSz)
- Az érdeklődők megtekinthették az állandó kiállítást is (Fotó: SzMKSz)
- Az állandó kiállítás falvédője (Fotó: SzMKSz)
- Régi, hímzett jókívánság (Fotó: SzMKSz)
- A múltba repít az első emeleti tárlat (Fotó: SzMKSz)
- Így éltek őseink (Fotó: SzMKSz)
- A múzeum felső szintjén még a karácsonyi kiállítás tárgyai láthatók (Fotó: SzMKSz)
- Az állandó kiállítás része, az egyedi, Izsára jellemző azsúrozott terítő (Fotó: SzMKSz)