Már az Ószövetségben bőven olvashatunk súlyos betegségekről, járványokról, „csapásokról”, melyeknek a kezeléséről is hasznos tanácsokat adott Isten az ő népének. Például leprásoknak nagyon korán elrendelték a „karantént”, az elkülönítést, a városokon, településeken kívül kellett tölteni életük hátralévő idejét.
Még azt is szabályozták, hogy a látogató papnak mikor és hogyan kell felkeresni a karanténba helyezett személyeket, milyen „szociális” távolságot kell tartani a betegtől, milyen tisztálkodást kell végezni a látogatás után. Mennyi ideig kellett várni a tisztulásra más esetekben.
Nagyon alapos és körültekintő szabályrendszert dolgoztak ki a közösség és az egyén védelmére. Így működött ez Jézus korában is, aki gyógyításai során leprásokat is megtisztított.
És az egyházatyák, a görög, a latin bibliás bölcsek is szembesültek nagy járványokkal, melyekre keresték az igei, teológiai válaszokat. A bibliai és az óegyházi, ókori, meg középkori nagy járványok esetében a hit emberei keresték és megfogalmazták az elméleti és a gyakorlati válaszokat, teendőket egy-egy nagy csapásra, járványra reflektálva, melyből ugyancsak bőven akadt az évezredek során szinte mindenütt az akkor ismert világban.
A 20. század végére olyan (alaptalan, tehát illuzórikus) optimizmus uralkodott el az emberiségen, mintha a járványveszély végleg eltűnt volna a világtörténelemből.
Miközben sokan figyelmeztettek arra, hogy bizony ez nem így van. Sőt, az ebola járvány, a H1N1 járvány és más jelenségek láthatatlan vírusai újra és újra figyelmeztették a világot: ami alszik, az még van. És ki tudja, hogy a mikrovilágban mi minden van még? De nem csak szakemberek figyelmeztettek a rejtőzködő veszedelemre, hanem ökológusok, és más szakértők is. Lynn White (1907-1987) kálvinista történész-professzor már 1967-ben megjelent „Ökológiai válságunk történelmi gyökerei” c. tanulmányában alkalmazta „az ökológiai bántalmazás” kifejezést. Kik, hol és mennyire vették őt komolyan? Vagy: egyházaink mennyire kezdtek el foglalkozni ezernyi jeladás nyomán öko-teológiai kérdésekkel? Hol van a lelkészképzésben, a gyakorlati teológiai oktatásban az öko-védelem elméleti és gyakorlati fontossága szerinti helye mindennek?! Mennyire lett igazán vita témájává egyházainkban és közvéleményünkben – kivéve az öko-gyülekezeti mozgalom szép, hasznos eredményeit – például az ökológiai reformációról szóló voloszi (2016) világfelhívás, gyülekezeti szintre vitele? Imatémává tétele?!
Márpedig az a brutális természet bántalmazás, kizsákmányolás, ahogyan az elmúlt században a mérhetetlen profitra törő multik és nyersanyag kitermelő világvállalkozások nekimentek a teremtett világnak, előre sejtette, hogy a Föld mint érzékeny szervezet, hatalmas organizmus előbb-utóbb megelégeli az embertelen és kegyetlen rablógazdálkodását.
És jött is a válasz: felgyorsuló klímaváltozás, korábban nem tapasztalt hatalmas erdőtüzek, cunamik, olvadások, kiszáradás. És most a világjárvány. Csak emlékeztetésül: Kína és az USA halogatta a klímaegyezmény aláírását. Az extraprofit sokaknak fontosabb volt, mint az ökocídiummal, környezetpusztítással, irtással való szembenézés, és a vészfékek behúzása. Amíg lehet…
S már most mindennek, egy globálisan és évtizedeken át gátlástalanul gyakorolt, felelőtlen rablógazdálkodásnak, ökocídiumnak fizetjük az árát. S ki tudja, mekkora kamatok behajtását közli majd a járványok és más támadások nyelvén a teremtett világ? Minderről felelősen és átgondoltan kellene beszélnünk, írnunk, minden szinten, vissza szinte már az anyaméhig, de most nem ennek van itt az ideje.
Barth Károlynak van igaza: „ha egy elefánt bemegy a porcelánboltba, nem azon kell töprengenünk, hogy miként is történhetett meg ez, hanem egy a fontos: miként tudjuk az elefántot úgy kivezetni a boltból, hogy a legkisebb kárt tegyen mozgásával a porcelánok között”. Mit lehet tenni azért, hogy a COVID-19 a legkisebb kárt téve távozzék vagy másként fogalmazva: legalábbis vírusmilliárdokat sikerüljön úgy elszigetelni, karanténba helyezni, fordított módszerrel, az emberek helyett, hogy ha végleg nem is, de legalább átmenetileg fellélegezhessék az emberiség a beláthatatlan változásokat generáló pandémia alól? Ma részben ezen fáradoznak tudósok, víruskutatók, orvosok, politikusok, államkasszák és talán a nemzetközi multi- és konszern világ is…
De hogyan értelmezték a reformátorok azokat a járványokat, melyek Wittenbergben és Genfben, Londonban és Párizsban éppúgy megrettentették az akkori világot, mint az új koronavírus a mi világunkat?
Luther járványteológiai szemléletének főbb vonásai
Jelenlegi krízishelyzetünkben talán még nem csöngettek ki a mai generációknak. Kérdés, tudunk-e tanulni ebből a hatalmas figyelmeztetésből? És mit, s mennyire lesz ez hatékony ismeret, jövőt segítő, őriző tudás? A reformátorok szemléletét is azért érdemes feleleveníteni, mert Isten előtti felelősségünk súlyát tudatosíthatják bennünk. Lássuk csak, mit és hogyan?
„Vajon elmenekülhet-e bárki is a halálos járvány elől?”
1527. augusztus 2-át jelzett a naptár, amikor a bubópestis újra megjelent a reformáció német fővárosában, Wittenbergben. A fekete halál néven ismertté vált járvány közel 200 éven át alvó állapotban volt, miután korábban Európa népességének 30%-át kiirtotta.
Bezárták a híres wittenbergi egyetemet, a professzoroknak és a diákoknak lehetőség és saját döntésük szerint el kellett hagyniuk a várost. A teológia doktora, Luther mester akkor írta meg híres levelét, ami már szinte mini-értekezésnek, élcelődő pamfletnek is volt tekinthető válaszként dr. Johann Hess breslaui lelkésznek, aki pontosan a levél címadó kérdését tette fel Luthernek: „Vajon elmenekülhet-e bárki is a halálos járvány elől?” (Különös, és bizonyára nem véletlen, hogy idén január 30-án, amikor a kínai Vuhanban már erősen tombolt a koronavírus, Emmy Jang kínai orvostanhallgató a Christianity Today c. lapban mindenkinek ajánlotta Luther levelének az elolvasását).
Luther levelében utal arra, hogy aki erős hittel néz szembe a járvánnyal és az esetleges halállal, az nem menekül el, annak ellenére, hogy őt és Bugenhagen lelkésztársát felszólították, a járvány idejére menjenek el Jénába.
Nem hogy nem menekültek el, hanem megnyitották otthonukat a fertőzöttek előtt.
Bizonyos tapasztalata volt már Luthernek a járványok természetrajzáról, hiszen Európában az 1490-es évek óta 9-10 évenként kitört valamilyen járvány, s ez az 1640-50-es évekig így tartott. A szerzetesközösségben, ahová Luther is tartozott Erfurtban, 1505-ben már átélt egy ilyen csapást.
A reformáció korát egyébként is átszőtte az ilyen jellegű, a láthatatlan világból kiindult pusztítás. Wittenbergbe menetele előtt 8 évvel például a svájci Zürichben volt olyan járvány, ami 1500 ember életét követelte. Zwingli testvére, Andreas is ennek lett áldozata. De a járvány nem volt tekintettel semmiféle vallási, egyházi hovatartozásra. Az anabaptistákat ugyanúgy elérte, mint a római pápát.
Isten büntetése vagy a hit tesztje, próbája a járvány?
A levélben kitér erre a lényeges szemléleti kérdésre is a német reformátor. A járvány – s ebben Luther megelőzte kora általános szemléletét –
nem fogható fel egyszerűen Isten büntetésének, hanem sokkal inkább a hit tesztjének, próbájának.
Az általános szemléletet, Luther ismertté vált híres levele után tíz évvel, az a vélekedés uralta, amit Andreas Osiander (1498-1552) nürnbergi prédikátor fogalmazott meg: „Ez a rettenetes pestisjárvány Isten haragjának a megnyilvánulása, mivel sokan áthágták és figyelmen kívül hagyták az Ő jóságos parancsolatait”.
Luther nem vonta kétségbe Isten ítéletének a jogosságát, de óvott attól, hogy a halált, a járványt bárki is megpróbálja ezzel igazolni. Osiander elutasította azt az érvelést, amely abból indult ki, hogy a járványnak megvannak a „természeti” okai. Ő Isten titokzatos ítéletét látta benne.
Luther ezzel szemben megdorgálta azokat a keresztyéneket, akik nem használják az eszüket és a gyógyszereket. Azokat, akik nem veszik komolyan a fertőzést és annak veszélyét, s könnyelműen viccelődnek rajta.
Az ilyenek úgy érveltek, hogy ha Isten meg akar védeni, megteszi ezt gyógyszerek és elővigyázatosságunk nélkül is. Luther erről azt mondta, hogy ez nem Isten iránti bizalom, hanem az Ő tesztelése, próbára tétele, pimaszkodás az emberek részéről. Márpedig
Isten adta a gyógyszereket is. És azt várja el tőlünk, hogy vigyázzunk arra, amit testiképpen megteremtett, azaz magunkra és egymásra!
Szolgálatra vagyunk
Luther egész levelét, amit Hess lelkésztestvérének írt Breslauba, áthatja a segítés és a szolgálat szociál-diakóniai gondolata. A gyógyszerek használatával és az elővigyázatossággal nem csak az a cél, hogy megmentsük a magunk életét, hanem magasabbra tekintve, a szomszédunk és a felebarátunk életének a szeretettel történő hordozását is jelenti.
Arra is emlékeztet levelében, hogy a világi hatalom vagy felsőbbség embereinek kiváltképpen a szélsőséges járványhelyzetben maradniuk kell a helyükön, hogy biztosítsák, őrizzék, védelmezzék a város vagy ország normális állapotát, működését (Róm 13,4). Theodore Béza, Kálvin utódja Genfben volt az, aki 1580-ban értekezést írt a járványról, s ebben kifejezetten a városi vezetés, önkormányzat felelősségét és feladatát taglalta közegészségügyi válság esetén. Az ebben való helytállás mutatja meg a keresztyén magisztrátus, az önkormányzati vezetés értékét. Ez a hivatásuk lutheri és bézai értelemben egyaránt.
Levelében emlékeztet többször is arra, hogy a veszedelemben is meg kell őriznünk a magunk és mások életének a tiszteletét, méltóságát. Ef 5,29 és 1Kor 12,21-26 értelmében felelősséggel tartozunk magunkért, saját testünkért is. Ennek lehet eszköze a gyógyszerek mellett a karantén és az orvosi ellátás is.
Imával, Krisztusba kapaszkodva a járványon át mérgező gonosszal szemben
A gyógyszerek használata és az életünkkel való felelős gazdálkodás mellett járványok idején is az egyik legfontosabb lelki teendőnk az imádkozás másokért és saját megmaradásunkért. De van még egy további nagyon határozott célja az imának Luther levele szerint:
„Imádkoznunk kell a gonoszság minden formája ellen és őrködnünk, vigyáznunk vele szemben minden képességünkkel, nehogy Istennel szemben engedetlenül cselekedjünk…”.
És ha halálos veszedelemben maradunk is, nem tehetünk mást, mint hogy kérjük Istentől: „Uram, a Te kezedben vagyok. Őrizz meg kezedben engem. Legyen meg a Te akaratod. Alázatos teremtményed vagyok, Uram. Megölhetsz vagy megőrizhetsz engem ebben a pestis járványban, ahogyan ezt tűzben, vízben, fenyegetettségben, vagy egyéb veszedelemben is megtehetted volna”. Azt tudhatjuk a levélről, hogy Luther imádsággal szakította félbe. Majd 1527. szeptember 15-én vagy 21-én tartott igehirdetésének az ösztönzésére és a pamflet második részében a wittenbergi járvánnyal foglalkozik egyéb szempontból.
Itt ismét kitér arra a kérdésre, hogy a járvány vajon Isten büntetése-e? Félreérthetetlenül fogalmaz:
„Minden járványt, csapást az emberek között a gonosz lélek szór szét, ez mérgezi meg a levegőt vagy pestises leheletet terjeszt, ami halálos mérget hint a testnek”.
Ebben az ördögi játékban nem vehetünk részt, Isten szolgálatában kell megálljunk, az Ő dicsőségét, nem pedig az ördög dicsőségét növelni. Az ördögi befolyásolással szemben kemény elutasítással kell fellépni, ahogy Luther fogalmazta: „Távozz innen, te gonosz, terroroddal! Nem figyelek rád…Nem lesz tiéd az utolsó szó! Ha te megpróbálsz terrorizálni engem, akkor Krisztus meg fog engem erősíteni. Ha te megpróbálsz megölni, akkor Krisztus életben tart majd. Ha te mérget hordozol fogaid között, akkor Krisztusnak sokkal erősebb a gyógyszere…Távozz tőlem, sátán!”.
Tarts távolságot! – gyakorlati tanácsok
Amiként az Ószövetségben Isten megparancsolta, hogy a városokon, falvakon kívül kell elhelyezni a leprásokat, hasonlóképpen kell a veszedelmes pestis esetében is eljárni. Ha valaki megfertőződött, maradjon távol a másiktól, vagy az egészséges tegye le gyógyszerét vagy egyéb adományát kellő távolságra a betegtől. Így lehet a méreg terjedését megakadályozni. Elgondolkodtató, miben látja Luther a wittenbergi járvány okát.
„A mi itteni, wittenbergi járványunk oka semmi más, mint a feslettség. A levegő, Istennek hála, még tiszta és friss, de néhányan megfertőződtek a tunyaságuk és gondatlanságuk miatt. Ezt a helyzetet használja ki az ördög, s ugrál örömében afölött, hogy mit okozott nekünk…Ha más véleményen vagy, Isten adjon világos látást neked!”.
Ezt követően a pamfletben arról ír, hogy mivel tudja, hogy nyomtatásban is elér majd sokakat ez a levél, ad még néhány világos utasítást. Például: az emberek hallgassák az igehirdetést, hogy megtanulják, hogyan éljenek és hogyan haljanak meg. Mindenkinek időben fel kell készülnie arra, hogy meghalhat a járványban, ezért élnie kell hetente az úrvacsorával. Luther így zárja az általa is pamfletnek nevezett levelet: „A mi Urunk és Szabadítónk, Krisztus őrizzen meg mindannyiunkat a tiszta hitben, a buzgó szeretetben, makulátlan tisztán az Ő napjáig. Ámen. Imádkozz értem, szegény bűnösért”.
(Folytatásban Kálvin és mások járványteológiáját vázoljuk)
