Általánosan közismert milyenek a magyar iskolák történelemkönyvei, mennyi csúsztatás, hamis adat, elferdített tény szerepel bennük. Szerencsések azok a diákok, akiknek olyan történelemtanáruk van, aki helyreteszi ezeket a visszásságokat és szívügyének tartja, hogy tanítványainak a magyar történelem valóságába is bepillantást nyújtson. Jó ötven évvel ezelőtt nekem ilyen tanáraim voltak, ezért tudtam a pozsonyi csatáról, de a helyi és környékbeli történelmi eseményekről és jelentős személyiségekről is.
Pozsonyba kerülve is gyakran emlékeztem a pozsonyi győztes csatára, most pedig, hogy a Magyar Televízió 5-ös kulturális csatornáján beharangozták a viadalról készült animációs film vetítését, érdeklődéssel vártam azt.
Az élmény és tanulság több volt, mint amit reméltem. Nem kételkedtem benne, hogy jó filmet készítenek, inkább furcsának találtam az animációs megjelenítést. De a készítőknek igazuk volt, a film így még hatásosabb lett.
Nagyon remélem, hogy sokan nézték, látták és elérte azt a célját, hogy megemelje nemzeti büszkeségünket, hogy feledjük a néha eltúlzott keserűségünket, hogy ne csak örök veszteseknek tartsuk magunkat. Igaz, voltak vesztes csatáink (Augsburg, Muhi, Mohács), sokszor elgáncsoltak bennünket (1848/49, 1956), aljasul megnyirbáltak (Trianon), de mindig talpra álltunk, és ennek példája a pozsonyi csata is.
A küzdelem 907. július 4. és 7. között zajlott, a Keleti Frank Királyság és a Pogány Magyar Fejedelemség között. A honfoglaló magyarok ekkor már a Keleti Frank Királyság határáig nyomultak, ezért a frankok védve területeiket, döntő csapást akartak mérni rájuk.
A viadal azonban számukra vereséggel végződött, amelyben Luitpold bajor herceg és Theotmár salzburgi érsek is elesett, de szinte az egész bajor nemesség és számos keresztény pap is életét vesztette. A magyarok a győzelemmel újabb területeket nyertek és lényegében befejeződött a honfoglalás, eleink véglegesen megvetették lábukat a Kárpát-medencében.
A magyarok a csatában cselekkel is éltek, hol meghátráltak, hol megsanyargatták ellenfeleiket, a harcok során megmutatkozott náluk a fortély, az ügyesség, a gyorsaság, de a katonai tapasztalat is. Minderre szükség is volt, hiszen az ellenfél jelentős túlerővel rendelkezett.
A viadal lefolyásának a magyar történetírásban nem találjuk nyomát, amit eddig tudunk, azt a vesztesek leírása tartalmazza, amely az Admunten évkönyvben, a Salzburgi évkönyvben, a Freisingi, a Salzburgi és Germániai Necrologiumban olvasható. Persze, feltételezhető a csata jelentősége révén, hogy magyar részről is történtek feljegyzések, de azok az idők során elkallódtak avagy megsemmisültek. Az ellenfelek leírása azonban pontos, részletes, máig támpont az esemény tanulmányozására.
A film a Trianon 100 megemlékezés zárásaként került levetítésre. Rendezője Baltavári Tamás, producere pedig Horváth-Lugossy Gábor, a Magyarságkutató Intézet főigazgatója. Vele a Magyar Nemzet december 20-i számában olvasható beszélgetés, amelyben beszámol a csata jelentőségéről, történelmi hatásáról, de a film készítésének körülményeiről is. A főigazgató szerint ez a magyar történelem első három legfontosabb ütközete, ahol nemcsak a harcosok saját élete, hanem asszonyaik, gyermekeik, tehát a jövő és az egész Kárpát-medence biztonsága volt a tét.
A nézők elé egy látványos, színpompás animációs film került, amely nem csupán a harccal járó öldöklést, de a korabeli élet számos tanújelét, fegyvereket, szablyákat, íjakat, ruházatot, díszítőelemeket, használati tárgyakat, jurtákat is bemutatja.
Az öltözékeken, tárgyakon megjelennek a szkíta, hun, avar eredetű sztyeppei motívumok, az alkotók igyekeztek az eredetiségre, felhasználva az animáció minden módszerét. Törekedtek a lehető legtökéletesebb munkát végezni, és persze a saját fantáziájukat sem hagyták ki.
A film értéke legfőképpen a csata jelentőségének hangsúlyozásán van, az értéket pedig csak fokozza a film végén felhangzó Egy az Isten című dal Tóth Gabi és FankaDeli előadásában. A Bársony Bálint és Elek Norbert műve ősi magyar hangszereken szólal meg.
Remélhetőleg sok fiatal is megnézte a filmet és ugyancsak tudatosította, amit a Magyar Nemzet cikkének zárószavában írnak: „Nekünk, magyaroknak most, ma is van történelmi küldetésünk, felelősségünk. Egymásért is, a hazánkért is!”
Ez lehet a fényes, diadalmas pozsonyi csata legfőbb üzenete, a film pedig bizonyára hozzájárulhat ahhoz, hogy a fiatalok, a gyerekek tovább kutakodjanak a magyar történelemben, szívesebben nyúljanak a történelmi regények után és többlettudást gyűjtsenek múltunkról, hagyományvilágunkról, győztes, de akár vesztes küzdelmeinkről is.
