Húsvétkor ér véget a 40 napig tartó nagyböjt, a hústól való tartózkodás, innen származik az ünnep magyar elnevezése is. Zöldcsütörtök neve már a megújhodásra utal. Húsvét hete az újjászületés időszaka, amelyhez számos népszokás kapcsolódott, s jó rá emlékezni ma is.
A falusiak életében a húsvéti nagytakarítás volt a kezdet
Hamvazószerdán még a fazekakat is kisúrolták, hogy semmi zsiradék ne maradjon benne. Negyven napig böjtöltek, tejes és tésztás ételeket fogyasztottak.
Olajakat használtak, dió-, mák-, de az Ipoly mentén tökmagolajat is sajtoltak. A vajat átfőzték, ma vajaljának is nevezhetnénk, s úgy mondanánk, hogy laktózmentesítették.
Azaz a testet is megtisztították, de a porta és a ház nagytakarítása is ehhez az időszakhoz kötődik.
„Olyan vidéken, ahol otthon főzték a vásznat, húsvét elejéig befejezték a szövést. A szátyvát kitették a lakásból, s nagytakarítást végeztek. Kimeszelték a szobát, belülről, kívülről, megmosták az ablakokat. Tornaújfalun mondták nekem, hogy ott leszedték az egész ablakrámát, kivitték a patakhoz, s ott mosták” – emlékezett vissza gyűjtéseire Méry Margit.
Szátyva, azaz szövőszék a balassagyarmati múzeum Palócházában, 20. sz. eleje (Fotó: Magyar Néprajzi Lexikon)
Pilátusverés és -égetés
A népi szokások zöldcsütörtökön kezdődtek el. A szertartás a templomban estefelé volt, velejáró szokás volt a pilátusverés és pilátuségetés is. Ilyenkor a hívek is elkezdtek zörögni, a padokat, a könyveket verték, főleg a gyermekek nagy lármát csaptak.
„A Zoborvidéken, Kalászon, ahol nagy hagyománya volt a szőlőtermesztésnek, van egy gyönyörű szokás. A mise után az idősek hazaviszik a kisgyerekeket, s a középkorúak és a fiatalabbak a szőlőhegyre vonulnak.
Ilyenkor mondták, hogy mennek hegységet (hegybírót, csőszöket, funkciósokat) választani. Itt kiértékelték az előző évet, ki mit vétett. A férfiak összegyűjtötték az elhalt ágakat, melyből máglyát készítettek. S ez volt a pilátuségetés, ami egészen hajnalig eltartott, s a tüzet a fiatalok át is ugrálták” – emlékeztetett a néprajzkutató.
Illusztráció – szőlőcsősz (Fotó: https://indafoto.hu/damdadam)
Nagypénteki mosakodás
Nagypénteken hajnalban a patakra jártak mosakodni, hogy frissek, egészségesek legyenek. Ez a szokás az egész Felvidéken elterjedt volt. Ahol nem volt folyó, ott a kútvízben mosakodtak korán reggel. Úgy tartották, hogy a nagypénteki víznek gyógyító ereje van. A lányok még szépítőszerként is használták.
„Zsitvabesenyőtől kezdve végig az Ipoly mentén, Gömörben mindenhol találkoztam vele, még a közelmúltban is. Egészségmegőrző hatása is volt. Aki nem tudott elmenni a folyópartra, annak vittek haza vizet. Vágán említették nekem, hogy ezt a nagypénteki vizet egy évig elrakták, s még szemet is gyógyítottak vele” – jegyezte meg Méry Margit néprajzkutató.
Az állatokat is megúsztatták vagy megmosták, hogy egészségesek legyenek. Haza is vittek belőle, s ebben főzték a sonkát, tojást is.
Mint mondta, a folyóhoz vagy patakhoz csendben kellett menni. Nem volt szabad beszélgetni. Letérdeltek a parton, s ott még a vízbe fúltakért is imádkoztak.
Ismert az az ének is, hogy nagypénteken mossa a holló a fiát. S azt tartották, hogy hajnalban addig kellett útra kelni, míg nem repülte keresztül a holló a folyót.
„Gömörben a legények nagyon huncutok voltak. Csendben kellett visszamenni is, de a lányokat csiklandozták, megnevetették, kilocsolták a vizet, így többször kellett visszamenni” – idézte fel.
Voltak vidékek, ahol nagypénteken nem volt szabad dolgozni, de Csallóközben meg éppen nagypénteken ültették a krumplit. Viszont nem volt szabad mélyre ültetni, hogy még a nagypénteki kelepelőt is meghallják.
Ilyenkor volt ugyanis szokás, hogy miután nagycsütörtökön a harangok elnémultak, a gyerekek örömmel futkostak a faluban és kelepeltek, s ezzel jelezték a mise kezdetét, még nagyszombaton is.
Illusztráció – Kelepelő legények (Fotó: Magyar Néprajzi Lexikon)
A feltámadás után kezdődött a vigadalom
Nagyszombat sem csak imádsággal telt, ugyan ilyenkor jártak „Jézuskát csókolni”, tüzet és vizet vizet szentelni, de az asszonyoknak elég sok dolguk volt: sonkafőzés, kocsonyakészítés, sütés. Az Ipoly mentén egy-egy szentelt tojást – hasonlóan a karácsonyi almához – ketten ettek meg, hogy ha eltévednek életük során, jusson eszükbe, kivel is ették a húsvéti tojást.
Főleg keleten, Kassa környékén élt az ételszentelés szokása is. Voltak vidékek, ahol a szentelt sonka csontját kiakasztották a gyümölcsfára, hogy az sokat teremjen.
„Kassa mellett, Tornaújfaluban a feltámadás után a legények még nem haza mentek, hanem összefogódzkodva végigénekelték a falut népdalokkal. Itt már jelezték, hogy vége a böjtnek, s nagy örömmel éneklik körbe a falut, hogy most már mulathatnak” – mondta Méry Margit.
Méry Margit (Fotó: Hagyományok Háza, elohagyomany.sk)
Húsvétvasárnap a fiatalok már kezdték szervezni a bált. Ez nagy események számított, de majd minden faluban másképp zajlott, más volt a szokás. Húsvét hétfőjén és fehérvasárnap, – húsvét vasárnapját követő vasárnap volt szokásban pl. a komatálküldés. Ide vezethető vissza a ma ismert hidegtálak készítésének a szokása.
Az Ipoly mentén a lányok ilyenkor azoknak a legényeknek küldtek tojást, akik farsangkor táncba vitték őket.
„Gömörben vasárnapra rendezték be a kocsmát a mulatságra. Vecseklőn, ahol nagyon sokszor műsort is készítettünk, a legények összejöttek cigányzenekarral, meghívóra persze, s nagyon elegánsan zajlott a mulatozás. Éjfél után a lányok hazamentek. A legények pedig a zenekarral együtt járták a falut, s otthon öntözték meg a lányokat, mindenhová betértek. Aztán mehetett ki-ki külön a szeretőjéhez. Úgy mondták Barkán is, hogy azért éjszaka mentek locsolkodni, hogy a lányok a vizes ruhát le tudják vetni, s másnap ünneplőben tudjanak menni a templomba” – emlékezett vissza a gyűjtései alapján a néprajzkutató.
Illusztráció – húsvéti öntözés Rimócon, Nógrád megye (Fotó: Magyar Néprajzi Lexikon)
Hajdanán húsvéthétfőn a locsolkodáskor kapott adományból (tojás, szalonna, kolbász) a kocsmáros sütött reggelit, s az egész falu ott vendégeskedett együtt.
A szülők nagyon örültek a locsolóknak. Egykor Gömörben nagy hidegtálakat, főtt hímes tojásokat, vendégvárókat készítettek a legényeknek.
„Medveshidegkúton mesélte az egyik adatközlőm, hogy három lánya volt, s bújtak mindenhová. De az anya mondta a legényeknek, hogy a padláson vannak, menjetek utánuk” – emlékezett vissza Méry Margit, hogy minden lányt meg kellett locsolni.
Húsvéti locsolók várása és megajándékozása (Fotó: Magyar Néprajzi Lexikon)
A korbácsolás is szokás volt
„A korbácsot a lányok fonták meg, s ők dobták be a legények udvarára, hogy majd kedden azzal jöjjenek őket megkorbácsolni. Ez is egészség- és termékenységvarázslás volt” – idézte Méry Margit. A Felföldön és a szlovák–magyar érintkezési területeken suprikálásnak hívták a húsvéti korbácsolást.
Kedden volt szokás, hogy az asszonyok locsolkodtak. Ekkor volt a trágyahordás a falvakban, s közben az asszonyok megöntözték a férfiakat – jegyezte meg a néprajzkutató.
Sok helyen már csak emlékezünk ezekre a szép szokásokra.
„Jó lenne, ha fel lehetne újítani ezeket a hagyományokat. S a fiatalok továbbörökítenék, éltetnék a szokásokat, mert azoknak volt értéke és jelentősége az életünkben” – zárta a beszélgetést Bodri Eleonórával a Pátria rádióban Méry Margit.
Húsvét előtti csendes nap a rimaszombati Református Alapiskolában (Fotó: https://www.facebook.com/refairimaszombat)
Ma húsvét második napján, hétfőn még a városokban is szokás maradt a locsolkodás. A gyermekek szagos vízzel, kölnivel öntözik meg a lányokat, rövid versikék kíséretében. S új szokás, hogy ez adománykérés céljából történik. A gyermekfiúk gyűjtik a csokinyuszikat, tojásokat és pénzt is kapnak.
A legújabb divat sajnos ma az, hogy a családok húsvéthétfőn kirándulni mennek, mintegy „ellógva” a locsolkodók elől. S ennek most a koronavírus-járvány is kedvez. De reméljük, fordul még a kocka.
(Patria rádió/Magyar Néprajzi Lexikon, Pósa Homoly Erzsó, Felvidék.ma)
