A kassai ipariskola megalapításának másfél évszázados jubileumához közeledik.
Az elmúlt százötven esztendő nem volt egy sétagalopp. Belefért két világháború, négy világméretű járvány, három gazdasági válság, a felvidéki magyarság jogfosztása, kitelepítése és kényszerű kivándorlása.
Az ország első ipariskolájának életét tovább bonyolította, hogy Trianon után Csehszlovákia fennhatósága alá került, és bizony több, mint száz esztendeje kisebbségi iskolaként éli mindennapjait.
A kisebbségi létet 1919-ben és 1945-ben iskolabezárással fűszerezték, majd több alkalommal kétnyelvűsíteni akarták az oktatást, de élni akarását nem tudták megtörni. Ennek bizonyítéka, hogy az intézmény ma is fogadja a magyar szakképzés iránt érdeklődő fiatalokat, és szolgálja a felvidéki magyarságot.
Az iskola öregdiákjai klubokba tömörülve ápolják az iparista hagyományokat és öregbítik az iskola egykori legendás hírnevét. Iparista klubok működnek Kassán, Párkányban, Pozsonyban, Vágsellyén, Dunaszerdahelyen, Tornalján és szárnyait bontogatja az Ung-vidéki, valamint a Bodrogközi Iparisták Klubja is.
Az elmúlt hetekben iparista találkozókra került sor Nagykaposon, Csicserben és néhány nappal ezelőtt Királyhelmecen.
A könyvbemutatókkal színesített találkozók elsődleges célja: összehozni a régióban élő egykori iparistákat és lerakni a jövendőbeli iparista klubok alapjait. A szervezők nagy örömére a meghirdetett találkozókat szép számmal látogatják az öregdiákok.
A közeljövőben – a koronajárvány előírásait betartva – szeretnénk gyakoribbá tenni az iparisták találkozóit, és a jubileumhoz közeledve erősíteni az összetartozás érzését, az iparista szellemiség kiteljesedését, a közösen vallott értékek megerősítését és a közös élmények felelevenítését.
(Albert Sándor, a kassai ipariskola egykori igazgatója/Felvidék.ma)
