Az összes felvidéki magyar párt, mozgalom, szerveződés egy szövetségben tömörülve lezárja az elmúlt, bő egy évtized szomorú és zavaros megosztottságát. Minden választott és önjelölt vezető leteszi az egymás ellen fordított fegyvert és választ magának egy olyan szerszámot, amely a legjobban illik a kezébe, és együtt elkezdik művelni a magyar ugart.
A magyar polgármesterek és önkormányzati képviselők megalakítják azt az önkormányzati parlamentet, amely egyedi erőt fog képviselni Szlovákiában. Politikai és szakmai erő lesz ez.
A civilek létrehozzák a Szövetséggel karöltve a Csemadok, a Kerekasztal és az összes többi országos szervezet koordinálásával azt a hálózatot, amely majd egy erős magyar érdekvédelmi hálózattal köti össze a legkisebb magyar falucskát is a legnagyobb magyar városainkkal.
Ez a civil érdekvédelmi szövetség a Szövetséggel együtt újrakezdi az építkezést a felvidéki magyar régiókban. Bevonja a folyamatba azokat a szórványfalvakat is, ahol már nincs szervezett politikai és/vagy társadalmi élete az ott élő magyarságnak. Senkit nem hagynak az út szélén!
A párt és a szövetséges szervezetei közösen kimondják: az elkövetkező harminc év nem a fogyásunk, a viszályaink harminc éve lesz, hanem a békés építkezés, az erősödés, a gyarapodás, tehát a sokrétű fejlődésünk harminc éve lesz.
Ehhez a célhoz, feladathoz mindenki hozzáteszi a szaktudását, erejét, kreativitását és a szívét-lelkét.
A rendelkezésünk álló szakembereinkkel együtt megszületik egy országos kezdeményezés, amelynek lényege, hogy minden település és minden aktív magyar ember bevonásával elkészülnek azok a tízéves magyarságfejlesztő tervek, amelyet aztán helyi és járási szinten az ott élők közösen, éves akciótervekre lebontva megvalósítanak.
A Szövetség olyan tenni akaró fiataloknak ad teret, akik frissességet, újszerűséget hoznak az érdekvédelmi politikánkba, ezzel a kereszténységükre, a vidék megtartó erejére, a családra, az erkölcsre, a magyar szolidaritásra és a nagy elődeink örökségére alapozva fogják szolgálni a közösségünket, akik nem a magyarságunkból, de a magyarságunkért akarnak élni.
Szabad-e álmodnunk még ilyen korban, hiszen annyi mindent megéltünk már 1989 előtt, és főleg után. Álmodozni nem szabad, de álmodni új, merész dolgokat mindig is kellett és most is kell, mert az álmokból születnek a gondolatok és a tettek. Álmok nélkül nincs jövőnk.
A felvidéki magyar nép a portáján az idén is féregirtással kezdte a tavaszt, majd nyáron betakarította a termést, most pedig készül a télre, tehát éli az életét. Időnként érzékeli a politikát, a társadalmi mozgásokat is. Érzékeli és értékeli.
Ha azt látja, hogy továbbra sem változik semmi a javára, ha továbbra is csökken a magyar élettere, akkor csendben elfordul majd az őt képviselő magyaroktól. Nem fog forradalmat csinálni, a kurázsit már kiölték belőle, inkább csendben kivonja magát mindenből, mert nem akar túsza lenni a megcsontosodott berendezkedésnek.
Nem akar a saját elitje túsza lenni. Mivel békés fajta, hát úgy tiltakozik majd, hogy kilép a közösségből, otthon marad, vagy átáll a szlovákokhoz, mint ahogy azt tették már eddig is sokan.
Jól gondolja hát meg minden párttag, hogy miként dönt, amikor majd hamarosan döntenie kell a közös pártunk irányvonaláról. Nem lehettek kannibálok, akik önző éhségükben felfalják a saját népüket!
Sokan vagyunk, akik még mindig hisznek abban, hogy nemcsak rólatok, döntéshozókról, hanem mindnyájunkról szól ez az egész történet. Ne játsszátok el ezt a bizalmat, mert ez a szem már nagyon gyenge a láncban. Cselekedjetek!
(Papp Sándor/Felvidék.ma)
