A Bethlen-kormány megalakulása és a konszolidáció szellemi háttere
címmel szervezett konferenciát a VERITAS Történetkutató Intézet és Levéltár, valamint az Országgyűlés Hivatalának Közgyűjteményi és Közművelődési Igazgatósága az első Bethlen-kormány megalakításának 100. évfordulójának tiszteletére, méltó helyen: a Parlament felsőházi termében.
Latorcai János, az országgyűlés alelnöke – Kövér László házelnök nevében is köszöntve a konferencia résztvevőit – annak a meggyőződésének adott hangot, hogy ma már a politika és a tudomány minden felelős képviselője egyetért abban, hogy Bethlen Istvánnak és kormányának a politikai és gazdasági teljesítménye olyan jelentős volt, hogy arról megemlékezni érdemes. Ha a történelmet a nemzetközi összefüggések rendszerében vizsgáljuk, akkor megvan a remény arra, hogy a kor szereplőit ne ideológiai szemüvegen keresztül lássuk és láttassuk.
Gróf Bethlen István személye és teljesítménye arra mutat példát, hogyan lehet a porból felemelni egy eltaposott és pusztulásra ítélt országot.
Neve azért forrt össze a konszolidációval, mert nemcsak gazdaságilag, de politikailag a szélsőségek kizárásával és a világnézeti megosztottságon felülemelkedve képes volt egyesíteni a magyar társadalmat.
Orbán Viktor miniszterelnök levélben üdvözölte a konferenciát. Elemezte azt a kilátástalan helyzetet, amelyben a vesztett háború, a forradalom, a kommün, a spanyolnátha és a trianoni trauma után Bethlen István kormányának 1921 tavaszán át kellett vennie az ország irányítását. Azért sikerült ez a munka, mert Bethlen István a forrást nem a kor világmegváltó ideológiájában kereste, hanem a valós lehetőségeknek megfelelően mérte fel a megmaradt ország és az egész nemzet helyzetét.
Bízott a magyar nemzet erejében, tehetségében és kivételes öngyógyító képességében.
Egy életképtelennek látszó torzóból épített hazát. Kormányzati munkája ezért jóval többet jelentett válságkezelésnél: hont alapító és szervező munka volt, amelynek köszönhetően hosszú évszázadok után újra megszületett a szabad és független Magyarország. „Éppen ezért Bethlen István és kormányának évtizedeken át méltatlanul zárójelbe tett, sőt elhazudott országépítő munkája hasznos válaszokat adhat azokra a kérdésekre is, amelyekkel saját korunk kihívásai szembesítenek bennünket” – áll a miniszterelnöki üzenet végén, hasznos eszmecserét kívánva a konferenciának a tőle megszokott elköszönéssel: „Magyarország mindenek előtt, a Jóisten mindannyiunk felett!”
A tanácskozás szakmai része Szakály Sándor, a VERITAS főigazgatójának előadásával kezdődött A Bethlen-kormány megalakításának körülményei címmel.
1919 augusztusától 1921 áprilisáig átmeneti állapotok voltak Magyarországon. Gróf Bethlen István neve többször is szóba került különböző posztokon, hiszen már 1919-ben a Tanácsköztársaság ellen Bécsben megalakult ABC-ben (Antibolsevista Comité) fontos szerepet játszott, akkor került kapcsolatba a szegedi Ellenforradalmi Kormánnyal és Horthy Miklóssal.
Tagja lett a párizsi béketárgyalásokra utazó delegációnak is, de tisztában volt vele, hogy nem tárgyalni kívánnak velük, hanem aláíratni a diktátumot.
Először 1920 nyarán merült fel az akkor már kormányzó Horthyban Bethlen miniszterelnöki kinevezése, de nem vállalta, mert nem állt mögötte – akkor még –egységes és jelentős párt. Így lett miniszterelnök Teleki Pál, aki saját megbízatását ugyanúgy ideiglenesnek érezte, mint a külföldi szakértők. Ugyanis nehéz és kényes ügyeket kellett megoldania: a nyugati hatalmak rosszallását kiváltó félkatonai szervezetek feloszlatását, és a váratlanul visszatérő IV. Károly és Horthy találkozását. Ezt követően beadta lemondását, Horthy pedig megbízta Bethlent a kormányalakítással.
Szakály Sándor rámutatott arra, hogy míg az addigi miniszterelnökök a pártok nyomásának engedve nevezték ki kabinetjük tagjait, Bethlen István a pártokkal szemben maga választotta ki, hogy kikkel akar dolgozni. A soproni népszavazást elérő Bánffy Miklós külügyminisztert vagy az oktatás és kultúra ügyét megreformáló Klebelsberg Kunót, vagy Hegedűs Lóránt pénzügyminisztert említjük, de sorolhatnánk a kormány többi tagját is, bizonyítva, hogy nagy szakértelemmel és emberismerettel állította össze kabinetjét.
Bethlenre is nehéz feladatok vártak, de nem ideiglenesen, hanem hosszú távra szólón: olyan egységes pártra volt szükség, amely biztosította a parlamenti többséget a belpolitikában, a külpolitikában pedig el kellett fogadtatni Magyarországot. Nem mondva le a revízióról, annak jogosságát mindig alátámasztva, de a békés utat hangsúlyozva keresni támogatókat. Nem kerüli el figyelmét semmi, még az sem, hogy Szovjet-Oroszországnak területi problémái vannak Romániával. Jó tudni. A jelen, vagyis az 1921. év súlyos problémáját IV. Károly újbóli visszatérése okozza. De aminek a megoldása Teleki Pálnak a miniszterelnöki székébe került, az Bethlen kormányzását megszilárdította. Még ugyanebben az évben elérte, hogy Pécs és környéke felszabaduljon a szerb uralom alól, valamint hogy Sopron és környéke népszavazással magyar maradjon. Ezután az építkezés nyugodt évtizede: az ország bel- és külpolitikai viszonyainak konszolidációja következett.
Joggal zárhatta előadását Szakály Sándor azzal a gondolattal, hogy gróf Bethlen István azon kevés politikusok közé tartozik, akit államférfinak nevezhetünk.
A konferencia további 12 előadása a Bethlen-kormány kül- és belpolitikai környezetével, és egyes szereplőivel foglalkozott. Pontosabban: nem volt kormánytag, mégis hat előadónak kínált témát egy, a politikatörténetben kevésbé ismert, az ókortudományban viszont nagyra becsült személyiség: Balogh József.
Bethlen külpolitikai terveihez járult hozzá a klasszikafilológus, akivel – mint Frank Tibor akadémikustól hallhattuk – voltaképpen akkor került közvetlen munkatársi kapcsolatba a gróf, amikor már ex-miniszterelnökként minden energiájával a külföld, közelebbről: a nyugat magyarságképének alakítása felé fordult. Az angol arisztokratákkal való barátsága révén több előadást tartott brit egyetemeken, tudományos társaságokban, természetesen a revízióról. Egy angliai útján került kezébe a magyarellenességéről és szlovák rokonszenvéről ismert Seton-Watson könyve, amelyben a skót történész ezúttal Románia történelmét dolgozta fel, természetesen román szemszögből.
Bethlen ekkor egy értekezletet hívott össze a palotájába, amelynek résztvevői Balogh József és annak iparbáró barátai voltak. Százezer pengőt sikerült szereznie abból a célból, hogy Seton-Watson történelemszemléletével szembeállítsa Hóman Bálint és Szekfü Gyula négykötetes magyar történelmének két kötetre tömörített változatát. Az angol fordítás szerkesztője Balogh József lett, aki nemcsak Szent Ágostont, a középkori és az ókori szerzőket fordította, de angolul és franciául is tökéletesen tudott. A munka azonban lassan haladt, Hóman akkor már miniszter volt, nem vállalta a rövidítést, más történészt kellett találni.
1944-re készült el a könyv fordítása, de már csak egy bank páncélszekrényébe került, s ott elégett az ostrom alatt.
Szerencsésebben alakult annak a két folyóiratnak a sorsa, amelyekkel a revíziós célokat és a magyar kulturális értékek megismertetését kívánta szolgálni Bethlen István. Ezek szerkesztésével is Balogh Józsefet bízta meg, 1932-ben indult a Nouvelle Revue de Hongrie francia nyelvű, majd 1936-tól a Hungarian Quarterly című angol nyelvű folyóirat. Mindkettőben nagy nevek szerepeltek, nívós, értékes lapként képviselték az országot, csupán az volt Bethlen tévedése – mutatott rá Frank Tibor – hogy a háború után a világot már nem az angolok és a franciák irányították.
De ezt már egyikük sem érte meg, a zsidó származású Baloghot egy menedéket adó szerzetesi közösségből hurcolták el és ismeretlen helyen halt meg, gróf Bethlen Istvánt a háború után a Szovjetunióba vitték, ahol 1946-ban egy moszkvai kórházban fejezte be életét, állítólag tüdőgyulladásban.
(Cservenka Judit/Felvidék.ma)
