Ez év nyarának végén felkérést kaptam a Gömöri Kézművesek Társaságától, hogy a hagyományos nemzetközi XV. Gömöri Kézműves Vásár várhosszúréti rendezvénye keretében tartsak előadást Gömör hagyományos tánckultúrájáról.
Az előadás vázlatának felhasználásával próbálom folytatásos írásban összefoglalni a Gömör tájegységben végzett néptáncgyűjtéseimet, illetve a jelenlétemben végzett gyűjtéseket. Az előadás bevezetőjében elmondott fontos tényt itt is, ahogy minden folytatás elején közölni szándékozom, miszerint „az elődeinktől a XX. század első felével bezárólag semmilyen írásbeli hagyaték nem maradt ránk a gömöri tánckutatást illetően, legalábbis kutatásaim alkalmával én nem találkoztam vele”.
x x x
A katonaságnál az eskütétel után Mikulovba kerültem, ahol koreográfusként és táncosként bekapcsolódtam az országos hírű Ondraš katonai (a lányok civilek voltak a városból) folklóregyüttesbe. Táncosként megismerkedhettem a morva hagyományos táncokkal, koreográfusként pedig betanítottam egy magyar verbunktáncot. Morva verbunktánc már volt a régebben működő együttes műsorában.
A két tánc közötti hasonlóság felismerése nagy meglepetést okozott a morváknak is, meg nekem is. Utólag megtaláltam a magyarázatot: egy monarchiában élt a két nemzet, s hasonlóak voltak a körülmények.
A tánc keletkezésekor a magyaroknál és a morváknál is verbuválással szedték az új katonákat. 1954 választások éve volt, így az együttesünket sok helyre hívták műsort adni, olyan helyekre is, ahol velünk együtt más morva együttesek is szerepeltek. Ezáltal megismerkedhettem a morva népművészeti hagyományokkal, amit a későbbi életem során jól tudtam hasznosítani. Együttesünk 1954-ben a hadseregen belüli táncegyüttesi versenyben a Hadsereg Legjobb Együttese díjat nyerte el Prágában, a csehszlovák központi versenyen. A Gombaszögre később vendégszerepelni meghívott morva, illetve cseh együttesek ismerete életemnek ehhez a szakaszához köthető.
A katonaságtól 1955. október végén szereltem le, akkor telt le a kötelező kétéves katonai szolgálatom. A Csemadok KB annak ellenére, hogy 1955-ben felsőbb utasításra köteles volt felszámolni népművészeti osztályát, engem is kénytelen volt állományába visszavenni, mert az akkori törvények ezt írták elő. Pozsonyi kerületi instruktor besorolásba kerültem.
A munkakörömet és a fizetésemet is ennek megfelelően határozták meg, mert a munkaköröm általános instruktori munkakör lett, a fizetésemet pedig a bevonulás előttihez képest jócskán csökkentett összegben határozták meg. Az akkori vezető titkár, Pathó Károly közölte, hogy kötelesek alkalmazásba venni, de más munkakört nem tudnak felajánlani.
Ág Tibor, Bocsekné Gesztes Zsuzsa, Takács András évtizedek múlva (Fotó: Takács András/Fórum Intézet)
Kényszerből elfogadtam a felkínált ajánlatot, mert láttam a tánckultúrához való visszajutás lehetőségét, ami hamarosan be is következett. 1956. január 15-től megüresedett Hemerka Olga, a NÉPES volt koreográfusának helye a Szlovákiai Központi Népművészeti Házban, ahol mint központi magyar népi táncreferens dolgozott. A Csemadok az Együttes feloszlatása után Szíjjártó Jenő volt művészeti vezető karnaggyal magyar szakelőadónak helyeztette őt oda. Ő áthelyeztette magát Nyitrára, a kerületi intézethez hasonló pozícióba. Én meg azonnal éltem a lehetőséggel, megpályáztam a megüresedett helyet és így lettem az intézet magyar néptánc-szakreferense.
1955 őszén megalakult az ének-zene-tánc karból álló Magyar Főiskolások és Egyetemisták Művészegyüttese, melynek volt színjátszó csoportja is.
A tánckar, melyet alakulásakor Hemerka Olga vezetett, november végén Pozsonyban, a magyar egyetemisták és főiskolások gólyabálján, a Tatra Szálloda kávéházában bálnyitó műsorral mutatkozott be. Olga a tánckar vezetését 1956 januárban átadta nekem, mert elköltözött Nyitrára, ahol a Kerületi Népművelési Központ szakelőadója lett.
Így újból élő kapcsolatom lett a néptánccal, a népművészettel, mert a munkakörömön belül tudtam hasznosítani, gyarapítani a néprajzkutatói és koreográfusi ismereteimet.
1956 tavaszán az új munkahelyem anyagi támogatásával néptáncgyűjtést végeztem Kisgyarmaton, valamint a falu Csemadok-alapszervezete keretében tevékenykedő tánccsoportot felkészítetten a Szlovák Országos Folklórfesztiválon való szereplésre. Segédrendezője voltam a főműsor rendezőjének, Cyril Zálešáknak, a táncosztályunk vezetőjének. Később az ott szerzett tapasztalatokat a hasonló magyar rendezvényeknél, így Zselízen, Gombaszögön, a járási Csemadok-napokon és kulturális rendezvényeken évtizedeken keresztül volt lehetőségem alkalmazni, felhasználni.
A Pásztortánc c. kézikönyv. OU. 1960. (Fotó: Takács András/Fórum Intézet)
A pozsonyi magyar egyetemisták és főiskolások együttesére épült az 1957. június 1-től félhivatásos státuszt elnyert „Ifjú Szívek” Magyar Dal- és Táncegyüttes, amely a Lúčnica szlovák együttes mellett a Szlovák Ifjúsági Szövetség politikai felügyelete mellett végezte munkáját. Költségvetési fenntartója is az ifjúsági szövetség volt. Első igazgatója Ág Tibor lett, az énekkar karnagya Janda Iván, tánckarának vezetője Takács András, a népi zenekar vezetője pedig Lakatos Antal. 1958 őszétől már szimfonikus zenekar váltotta fel a népit, melynek vezetője Németh László, a pozsonyi Zeneművészeti Főiskolán tanuló karnagyjelölt lett.
1958 őszén Ág Tibor, az Ifjú Szívek igazgatója, Bocsekné Gesztes Zsuzsa ruhatervező és én, a tánckar vezetője hétvégén kiutaztunk Szilicére gyűjteni. Vasárnap volt és Rozsnyón csak a halottaskocsi sofőrjét sikerült rábeszélni, hogy vigyen ki Szilicére. A kultúrház bejárata előtt parkoltunk le. Éppen akkor jöttek ki a domb tetején levő református templomból és látták, hogy a halottaskocsi koporsószállító rakterületéről az általuk már ismert Takács András mászik ki. Tibor magnóval, én ceruzával jegyeztem.
A gyűjtés eredményéből 1959-es műsorban elkészítettem a Pásztortánc – tánckép a szilice-borzovai pásztorok életéből című koreográfiámat, mely 1960-ban a Népművelési Intézet kiadványaként is megjelent. Tibor és Zsuzsa a maguk területén jártak szerencsével.
A gyűjtés alkalmával elmondták, hogy milyen táncok voltak náluk ismeretesek: lányok és az asszonyok karéjosa, körtánca, de a lakodalmakban szokták táncolni a szakácsnők körtáncát is. Ismerik a lippentős csárdást, a vasvári csárdást, a négyes kis körökben, két pár összefogódzva járja a kis körcsárdást, a racozást, majd a kis körökből megalakítják az egész báltermet betöltő nagy körcsárdást.
A táncban páronként voltak jelen a táncolók, de többen, akik a fal melletti lócákon ültek, párok nélkül is beálltak a nagy körcsárdást táncolók közé. A lakodalmakon szívesen eljárták a lakodalmi tréfás vasvári verbunkot is. A nagy körcsárdás ősi formája a hagyományos táncoknak, mely a gömöri tájegységben napjainkig jelen van. Szilicén, Lekenyében, tehát otthon, a bálban én is gyakran beálltam a körbe, amikor a mulatság részese voltam.
A táncot mindig valamely jó táncos, mulatós kedvű személy vezette. Jó hangulatú bálok voltak Szilicén is, és szívesen eljártak a Sajó-völgyi legények, sőt, Lekenyéből, Sajótibából is. Ha otthon voltam valamely sátoros ünnep alkalmával, az 1940-es évek végén és az 1950-es években tartottam a falunk legényeivel, a csapattal egy-két alkalommal.
Folytatjuk.
(Takács András/Felvidék.ma)
