„Hogyan lehet eljutni a milánói Scalába?”– kérdezik egy olasz taxisofőrtől, aki azt válaszolja: „Gyakorolni, gyakorolni, gyakorolni!”– szól az ismert anekdota. A hontfüzesgyarmati Bodor Éva gyakorolt, gyakorolt és gyakorolt. És ha a milánói Scalába még nem is, de fiatal kora ellenére a világ számos rangos színpadjára már eljutott.
Példának okáért a Bécsi Operában Mozart Varázsfuvolájában az Éjkirálynő szerepét alakította. De színpadra lépett már Olaszországban, Franciaországban, Amerikában és Oroszországban is. Nemrégen mutatták be a Kassai Nemzeti Színházban Gaetano Donizetti Roberto Devereux című operáját, ahol Éva I. Erzsébet angol királyné szerepét játssza. Jövőre pedig a felkelő nap országába, Japánba indul turnéra, ahol 12 városban mutatkozik be. Ezenkívül Donizetti: Lamermoori Lucia szerepe is vár rá. A járványhelyzet és a korlátozások ellenére sokat próbál és szerepel. Bár még csak pályája elején jár, európai ajánlatok sora közül válogathat.
E példaértékű, mesébe illő karrier a Garam mentéről, Hontfüzesgyarmatról indult. Iskoláit a zselízi magyar tannyelvű alapiskolában kezdte, ahol Horváth Géza zenetanár és karnagy egyengette útját. Először a zselízi Franz Schubert Gyermekkarban énekelt, de sokat köszönhet a lévai Grébner Margit énektanárnőnek is, aki 11 évesen felfedezte benne a tehetséget. Pályafutásáról, érzelmeiről, elképzéseiről, céljairól beszélgettünk az énekesnővel.
(Fotó: Joseph Marcinsky)
Mikor szólított meg a zene, az ének? Mikor kezdtél a zeneművészettel foglalkozni?
A zene már gyermekkorom óta velem volt minden nap és mindenhol. Amit önmagamon észrevettem már alapiskolás éveim alatt, az a popzenéhez, illetve a magyar és a szlovák népzenéhez való vonzódásom. Próbálgattam, mit tudok kihozni magamból, de valahogy nem tűnt az „RNB”, sem pedig a „Kertek alatt faragnak az ácsok” éneklése nagy kihívásnak.
Ha jobban belegondolok, a zeneművészettel úgy igazán lévai első tanárnőm, Grébner Margit ismertetett meg. Tőle tanultam meg, hogyan és milyen változásokon mehet keresztül a hangom, s ehhez kötődően foglalkoztunk zongoraművészettel is, hogy éneklés közben le tudjam magam korrepetálni.
Tehát az énektechnika párosult a saját imagináris képzelőtehetségemmel. A hangokat megtanultam „magam előtt látni”, egy időben pedig használni is. Fokozatosan kialakult bennem ráció, a szív, a lélek és az emóciók szimbiózisa. Margit néni zeneileg és emberileg is nagyon sokoldalú volt. Gyakorlatilag a nevelőm volt, aki vezette és szerette az egyéniségemet, keményfejűségemet. A jóságából rengeteget merítettem 11-15 éves koromban.
Hogy lett ebből opera?
Elevenen él bennem az utolsó közös év, amit Margit nénivel töltöttem, a dámával, akinek óriási kisugárzása volt minden téren. Amikor rádöbbentem, hogy hamarosan befejezem az óráimat nála, leültünk és megbeszéltük a továbbtanulást, aminek eredménye az lett, hogy jelentkeztem a pozsonyi Állami Zenei Konzervatóriumba, opera szakra.
Szerencsém volt, mert Božena Ferancová vett szárnyai alá a felvételi vizsgák után, s az ő szavait idézve, látta bennem a potenciális szólistát. Mindig azt hangoztatta az énekórákon, hogy én vagyok az ő Maria Callasa. Most az interjú közben jutott eszembe egy érdekes dolog. Amikor búcsúztam Margit nénitől, adott nekem egy lemezt, Maria Callasét. Ez volt az első komolyzenei CD-m. Ez az összefüggés csak most tudatosult bennem.
(Fotó: Bodor Éva, Facebook)
Milyen impressziók, impulzusok terelték utadat?
Azt, hogy az ember teret kap arra, hogy önmaga bensőjét, világát, meglátásait spontánul kifejezhesse, egy hatalmas ajándéknak tartom a Jóistentől. Ezt a lehetőséget szerintem mindenki megkapja már a születésekor. A motiváció, egyben lehetőség, hogy egy szólistának tere van alkotni, s nemcsak a szülőföldjén, de más országokban is, más mentalitások előtt bemutatkozni. Ez az a dolog engem mindig mágnesként vonzott. Napról napra jobb akartam lenni, sosem voltam megelégedve önmagammal. Számomra határokat átlépni, kihívásokat találni volt mindig a legizgalmasabb.
Mindig is szerettem, hogy meg kellett küzdenem a dolgokért. Folyton kíváncsi voltam, ezért kutatni kezdtem a zenetörténelemben számos művész élete után.
Nemcsak énekesekét, de zeneszerzőkét, karnagyokét, libretistákét (szövegszerzők), rendezőkét. Fontos volt már akkor a széles látásmód, s az, hogy ha az embereket szeretném „megtölteni” művészettel, akkor igenis tudnom kell használni a világ nyelveit, hogy megértsem őket, nem utolsósorban pedig önmagamat.
A magyar, a szlovák vagy az egyetemes zeneművészet áll hozzád közelebb?
Mindhárom. Minél több forrásból képes meríteni az ember, annál jobban tágul a tér és a világ.
(Fotó: Bodor Éva, Facebook)
Mit jelent számodra a zene, a színpad, az éneklés?
Gyakran hangoztatom, hogy a zene mi magunk vagyunk, akárcsak a hang. Számomra a zene a hitet, az életet, a szeretetet, az energiát jelenti. A színpadon is tulajdonképpen folyamatos oda-vissza alapú energiacsere történik az előadók és a közönség között. Énekléssel tudom a legjobban kifejezni magam, elmondani, hogy ki vagyok. Az ember mintha csak azt érezné, hogy meztelen. Mindehhez pedig hozzátartozik a színészi oldal is, aminek a leghitelesebb formában kell testet öltenie. Nagy kihívás magamra ölteni egy szerepet, s egyben megmaradni önmagamnak, az igazi énünket kínálni a közönségnek anélkül, hogy meghazudtolnánk magunkat.
Mennyit jelent abban a világban, amiben élsz, a háttered, ahonnan érkezel?
Kimondhatatlanul hálás vagyok a helynek, ahonnan indultam: a szüleimnek, a nagymamámnak. A mindennapok tevékenységei, momentumai által megtanították nekem, mit jelent az az érzés, amikor apró dolgoknak tud örülni az ember, hálás tud lenni az Istennek mindenért. Például máig nagyon szeretek szőlőt kapálni, beszélni a tőkékhez, ültetni és megdicsérni a lédús paradicsomokat a nagymami kertjében. Meggyőződésem egyébként, hogy a szőlőkapálás nemesíti az ember gondolkodását és erősíti a szívet. Jó, ha az ember meg tud hajolni a természet előtt, amiből származik. Ezt az alázatot szeretném belevonni a zene világába is.
(Fotó: Felvidék.ma, archív)
Nagyon szerencsés vagyok, hogy elmondhatom, a szüleim támogatták az utamat, amin járok. A családom hatalmas kitartással és csodás lelkülettel van megáldva. Esélyem sem volt otthon lustaságot látni, de ami még inkább ihletően hatott rám odahaza, az a pozitív hozzáállás és a mindenhez való jókedv.
Az alapiskolás éveim Zselízen gazdagítottak, ezzel nemcsak a tanulmányokra gondolok, de az évekre is, mikor például néptáncoltam a Kincső táncegyüttesben. Imádtam Juhász Eszter és Sanyi bácsi energiáit, amivel mozgattak minket.
Milyen állomásai voltak eddig a karrierednek?
Jelentős éveket töltöttem Düsseldorfban. Ott a Deutsche Oper am Rhein szólistája voltam, de közben már vendégénekesként felléptem a Szlovák Nemzeti Színházban is Pozsonyban. Mostanában a kassai, illetve a passaui színházzal dolgozom együtt. De volt szerencsém szerepelni Budapesten; több helyütt Olaszországban (Velence, Spoleto, Le Roncoleban); az USA-ban Chicagoban és Green Bayben; Németországban az említettek mellett Kölnben és Duisburgban; Ausztriában St. Margarethben; Hollandiában, Csehországban és számos más helyen a nagyvilágban.
Minden eddigi elért sikeremért nagyon hálás vagyok, de a legbüszkébb talán a Roberto Devereux-ben (Gaetano Donizetti) az I. Erzsébet királynő alakításomra vagyok, amit tavaly játszottam a kassai színházban.
Ott éltem meg először az életemben, hogy a hangom úgymond megérett a „belcanto” technikájára, ami a legtöbb énekes vágya. A szerep tele volt mindenféle kihívással zeneileg és színészileg egyaránt. Hála Istennek mind a közönség, mind a zenekritikusok, nem utolsósorban pedig a kollégák és a családom részéről csupa pozitív impulzust kaptam, és hatalmas élményekkel gazdagodtam.
(Fotó: Bodor Éva, Facebook)
Sok dolog köt téged Bécshez. Történetesen a bécsi operaház mellett található a világhírű Sacher Hotel. Tudod, hogy azt egy zselízi születésű ember, Eduard Sacher alapította?
Igen. Mostanában sokszor látogatok Bécsbe, szeretem a Sacher-tortát. Főleg cappuccinoval és extra színes beszélgetésekkel a világról, zenéről, álmokról. Bécs fontos szerepet játszik az életemben, ugyanis ott folytatom az egyetemi tanulmányaimat. Linda Watson lesz a mentorom, akit több éve ismerek.
Milyen célok lebegnek a szemed előtt a jövőre vonatkozóan? Hova szeretnél eljutni, mit szeretnél elérni a szakmában?
Szeretnék minél nagyobb, minél híresebb színpadokon szerepelni és előadni olyan klasszikusoktól, mint Verdi, Donizetti, Mozart, Gioacchino Rossi, Antonín Dvořák.
Hol és hogy képzeled el a jövőd?
Partneremmel, Jozef Katrákkal tervezzük a közös jövőnket, aki külföldön is elismert karnagy, zongorista. Elképzeléseink szerint szeretnénk minél több időt Bécsben vagy németországi nagyvárosban tölteni. Akár le is telepedni ott, de a művészvilágban nehéz biztosat mondani, bármi, bármikor változhat.
(Fotó: Bodor Éva, Facebook)
Mint mindenki, szeretnék maradandót alkotni, motivációt nyújtani az utánunk jövő generációknak, ami előre viszi a világot és a következő nemzedékeket.
(Csonka Ákos/Felvidék.ma)
