Talán a tükör a legtitokzatosabb tárgy a világon. Ráadásul az emberiséggel egyidős, hiszen az első tükrök a tavak víztükrei voltak. A tükör latin elnevezése speculum, innen a mi spekulálás szavunk. A Bölcsesség könyvében a tükör egyenesen az isteni bölcsesség szimbólumaként jelenik meg a Bölcsesség dicsérete című fejezetben: „Az örök világosság kisugárzása, és az Isten működésének tiszta tükre és jóságának képmása” (Bölcsesség könyve 7,26). Mindezzel összefüggésben nagy kérdés: szokott-e Isten tükörbe nézni? A válasz sem lehet kétséges: igen, szokott. Már a Biblia második mondatában ezt olvassuk: Isten Lelke lebegett a vizek fölött (1Móz 1,2). Isten talán bele is pillantott a víztükörbe. De milyen az Ő igazi tükre?
Bizonyára nem olyan egysíkú, szilánkos, görbe tükör, ember alkotta speculum, ami hol homorítva, hol domborítva torzítja el a valót. Isten tükre valami egészen más, mint az emberkéz alkotta tükrök. Az Övé sokdimenziós, sok millió univerzumos, mégis emberszív léptékű. Egyszerre multiverzumos és szívdimenziós. Minősítetten földi, planetáris tükör is az Övé. Creatio-tükör, alkotás-méretű tükör. Hiszen a földi tereknek Lelke adott létformát, létgazdagságot, amire aztán Ő maga mondta ki:
Ez jó (1Móz 1,10).
Hatalmas tükör a természet. Amit folytonos teremtéssel, creatio continuaként tart fenn, növény- és állatgénekbe írt parancsokkal istápol gondviselő jósága. Rettentő, olykor megrettentő tükör viszont az emberszív. Az emberarc, amire jól esett rátekintenie a megformálás pillanatában. „Megteremtette Isten az embert a maga képmására” (1Móz 1,27). És ez kezdetben „igen jó” volt (1Móz 1,31). Aztán egyre kevésbé volt gyönyörű ez az emberarc. A tükörre hamar sötét ősbűnlepel borult. Az ember árnyképe lett Isten teremtette önmagának. Ezredévek múltak el így. Végül az egyetlen, igazán szép élő tükörkép, amiben szívesen fürdette meg arcát maga Isten is, Jézus Krisztus: Ő a láthatatlan Isten képe, ikonja (Kol 1,15). Aki Őt látja, az látja az Atyát (Ján 14,9). Ő lett és maradt „az én szeretett Fiam, benned gyönyörködöm” (Luk 3,22). Mennyi Isten-tükör, tökéletes és szilánkokra tört, de egészben és töredékében is képes Isten meglátni Teremtő, Fenntartó, Újjáteremtő Önmagát. Madártávlatból, űrtávlatból, békaperspektívából is.
Illusztráció (pixabay.com)
Két kiváló gondolkodó szól hozzám e sorok írása közben lelkemben. Ingmar Bergman, a svéd protestáns-evangélikus szellemacél, akinek Tükör által homályosan c. művét sokan ismerik. Nemrég hunyt el, halálát az anyagiasság és a Covid őrületébe zuhant világ alig vette észre. Ő írta:
Egész tudatos életemben megvolt bennem az, amit Bach öröméneknek nevezett. A koráléneklés bizakodó hangjai betöltötték a templom homályba boruló hajóját: Bach jámbor hite enyhíti hitetlenségünk kínját.
Ez is egy Istenhez fényt visszaverő, töredékes vallomástükör. A hit kérdéseivel foglalkozó művek kapcsán a dán evangélikus Kierkegaard teológiai filozófiájára hivatkozik. Szellemi-lelki rokona, rokonunk, a katolikus Pilinszky-versek és a Bergman-filmek látásmódjának, léttapasztalatának, filozófiájának, s egész poézisének rokon vonásai nyilvánvalóak. „Nem tudhatjuk, hogy a szeretet bizonyítéka-e Isten létének, vagy a szeretet maga az Isten. De ez már nem is számít. […] Ezzel a gondolattal csitítom ürességemet… Az üresség hirtelen gazdagsággá változik, és a reménytelenség életté. Olyan ez, mint a kegyelem” – írta halála előtt Bergman. Pilinszky János Kalandozás a tükörben című versében a tükör az önmagunkba zártság, az egyedül maradás, végső soron a magány szimbólumaként jelenik meg:
Itthon vagyunk – mondta a kisfiú,
és azzal átléptek az üveglapon.
Azazhogy csak átléptek volna,
mivel valóban csak a kisfiú
jutott keresztül, míg a kislány
az üveg túlsó oldalán rekedt.
Isten-tükrök, tükörszilánkok, olyan különfélék és egyediek, mint a Teremtő fantáziája. Vajon mit lát bennük, bennünk ma Isten? Madártávlatból, űrtávlatból, Isten-távlatból és mindennapi békaperspektívából felismeri-e rajtunk: „Amint viseltük a földinek a képét, úgy fogjuk viselni a mennyeinek a képét is” (1Kor 15,49)? Kedves Olvasó: Ádám vagy Krisztus ikonját ismeri-e fel rajtad Isten, magas és mély távlatból ránk tekintve?
Illusztráció (pixabay.com)
Minap elcsodálkozhattam az olasz Tirrén-tenger partján teremtő, újjáteremtő, Isten-gyermekké formáló kegyelmén. Csodálkozó szívem gondolatait, imádságát megosztottam magamban Bergmannal és Pilinszkyvel. Most minden kedves Olvasóval:
Fenséges és Felséges Isten, Aki bölcsességeddel és teremtő fantáziáddal felülmúltál minden láthatatlant és láthatót, hajdan voltat és eljövendőt, magasztallak szüntelen alkotott és fenntartott szépségcsodáidért égen, földön, víz alatt. Dicsőítelek Uram, Téged, a tenger mérhetetlen morajlásáért, azért a teremtett energiáért, ami a vizek hatalmas hullámzásában, ár-apály mozgásában nyilvánul meg. Az éjjel-nappal hullámzó, öntudatlanul is gyönyörű, energikus benedictusokért és hozsannázó mozgásszépségekért, vízformációkért, a habok erejének tiszteletadásáért Alkotójuk előtt. Micsoda tiszta mozgásenergia rejlik óceánjaid és tengereid évmilliós habzásában! E különös erőműben. Mindezek a tengererők, tengernyi erők szavak nélkül is igazán egyértelműek és félreérthetetlenek.
Nagy vagy Te, Uram, aki a színek kimondhatatlanul gazdag árnyalatait is magadra öltöd egy-egy tengerparti pirkadatban és naplementében. Köszönöm Balaton-szerű, de sokszorosan hatalmasabb, színpompás őrtűzrakásodat naponta a Tirrén-tenger partján is, a februári hidegben lélekizzító égi tűzgyújtásodért. S hogy Te vagy hitünk tündöklő napvilága, áldalak érte Krisztusunk. Úgy borulok le Előtted, Istenem, s az esti pompázatos napszálltában hullámokra omló bíborpalástod előtt, mint néped a sivatagban megtartó karod és erőd láttán. Köszönöm lelkemben izzó, feltündöklő napvilágod, mely napnyugtakor, s egykor bizonyosan az utolsó személyes sorsalkonyatkor is a hajnalfény éjt oszlató, bámulatos világosságával árad szét bennem, s hívja létzsongásra Lelkedből lelkedzett teremtményeid miriádjait. Dicsőítsd meg magad, Uram, a Lét és a létezés kimondhatatlan szépségcsodáiban, melyek csak halovány dadogások, lenyűgöző voltukban is pislákoló visszfényei áldó, szent jóságodnak, Uram, Istenem. Szentlelked által maradj továbbra fénycsodáiddal is tengereid, óceánjaid felett és gyermekeid, elhívottaid lelkében. Ámen.
Dr. Békefy Lajos/Felvidék.ma
