Szinte nincs olyan nap manapság, hogy ne hallanánk valamilyen természeti csapás hírét a világ különböző pontjairól: szárazság, aszály, bozóttüzek, erdőtüzek, földrengések, árvizek, szélviharok, hurrikánok, tornádók… S bizony sok ember reakciója az, hogy Istent káromolja e bekövetkezett tragédiákért.
De azért álljunk meg egy szóra, és tekintsünk helyzetünkre az igazság nézőpontjáról, a valóság szemszögéből. Az igazság nézőpontja pedig az, mely világnézet a Biblián alapszik. A Bibliában van ugyanis lejegyezve az emberiség – elhallgatott – történelme, régmúltunk valósága, mely sajnos a történelemkönyvek lapjairól hiányzik…
A Biblia beszámolója pedig igaz, mert maga a Szentlélek isteni lénye őrködött azon, hogy az igazságot jegyezzék le a szent emberek. A Biblia adja meg e mostani kérdésünkre is a választ: Isten büntet minket a sok természeti csapással?
A válasz: nem. A mostani helyzet és a csapások nem Isten büntetése, nem Isten haragjának a lesújtása, hanem saját emberi bűnünk és eltévelyedésünk következménye. Mert emlékezzünk csak vissza teremtésünk történetére. Milyen szép is volt az! Az isteni hármasság, a három isteni személyiség: az Atya Isten, Jézus Urunk és a Szentlélek megteremtették az embert. Így szól a Biblia beszámolója:
„Isten újra szólt: „Teremtsünk embert képmásunkra, magunkhoz hasonlóvá. Ők uralkodjanak a tenger halai, az ég madarai, a háziállatok, a mezei vadak és az összes csúszómászó fölött, amely a földön mozog. Isten megteremtette az embert, saját képmására, az Isten képmására teremtette őt, férfinak és nőnek teremtette őket. Isten megáldotta őket, s Isten szólt hozzájuk: „Legyetek termékenyek, szaporodjatok, töltsétek be a földet és vonjátok uralmatok alá. Uralkodjatok a tenger halai, az ég madarai és minden állat fölött, amely a földön mozog. Azután ezt mondta Isten: Nézzétek, nektek adok minden növényt az egész földön, amely magot terem, és minden fát, amely magot rejtő gyümölcsöt érlel, hogy táplálékotok legyen.” (1 Mózes 1:26-29)
Isten tehát megteremtette az embert, s az Édenkertet számukra. Az Éden volt az első emberpár otthona, melyben béke, nyugalom, gyönyörűség, kellemesség, egészség és Isten minden áldása tapasztalható volt. Amint olvastuk e fenti idézetben, Isten az embert megbízta azzal, hogy az édenkerti, paradicsomi körülményeket terjessze ki az egész földre.
Tehát Teremtőnk elképzelése az volt, hogy az ember örökké élhessen itt a földön, és terjessze ki az édenkerti körülményeket az egész földkerekségre. Isten ezzel társuralkodóvá tette az embert, hiszen az embert bízta meg azzal, hogy – isteni elvek alapján – a földet uralja! Micsoda komoly, megtisztelő megbízatás ez Teremtőnktől!
De mégsem ezt éljük! Életünk és életkörülményeink messze vannak az édenkerti állapotoktól. Miért? Mi történt?
Szörnyűség történt. Nem kevesebb, mint lázadás, puccs Isten hatalma ellen. A lázadó pedig a Lucifer nevű, nagy hatalmú, csodálatos szépségű angyal volt. Aki ahelyett, hogy értékelte volna mindazt a káprázatos szépséget és képességet, mellyel Isten felruházta őt, gőgjében, büszkeségében azt kezdte fontolgatni, hogy a teremtett világ – az angyalok és az emberek – miért nem őt imádják? Hiszen ő olyan szép, neki járna ki a hódolat és az imádat! És ez az esztelen, elvetemült gondolat nemcsak megfogant benne, hanem dédelgette magában, majd lépett: az angyalok seregének egy részét magával vitte a lázadásba, ők lettek a bukott angyalok. Majd megkörnyékezte az embert…
Odakúszott Évához kígyóbőrbe bújva, s ezt mondta neki: „Valóban mondta Isten, hogy nem ehettek a kert valamennyi fájáról? Az asszony így válaszolt a kígyónak: A kert fáinak gyümölcséből ehetünk. Isten csak a kert közepén álló fa gyümölcséről mondta: Ne egyetek belőle, ne érintsétek, nehogy meghaljatok. Erre a kígyó így beszélt az asszonyhoz: Semmi esetre sem fogtok meghalni. Isten jól tudja, hogy amely napon abból esztek, szemetek felnyílik, olyanok lesztek, mint az istenek, akik ismerik a jót és a rosszat.” (1Mózes 3:1-5)
Amint látjuk, Lucifer azonnal azzal nyit, hogy hazugnak bélyegzi Istent. Isten hazudott nektek, mikor azt mondta, hogy meghaltok, ha ellenszegültök az isteni parancsnak! Azt mondta Évának, hogy nyugodtan szegje meg az isteni kérést, mert „semmi esetre sem” fog meghalni! Csak egy pillanatra gondoljunk bele a tényállásba: meghalunk? Meg. Egytől-egyig. Akkor ki hazudott? A sátánná lett Lucifer hazudott!
És itt kezdődött a nyomorúságunk. Isten éppen azért nem akarta, hogy az ember megkóstolja „a jó és rossz tudását”, hogy ne kelljen megtapasztalnunk, hogy mi a rossz! Mert hogy mi a jó, azt az első emberpár már nagyon jól tudta: Isten védelme alatt élni az Édenben, tökéletes körülmények között, baj, gond, betegség, halál nélkül, ez a jó. De mi a rossz? Az Istentől eltávolodott élet a rossz! És azáltal, hogy az első emberpár megszegte ezt az egyszerű kérést, hogy ne akarja megtudni, mi a rossz, s ellenszegült Istennek, most megtapasztaljuk, hogy mi a rossz…
Isten ettől akart kímélni minket! Teremtőnk azt akarta volna, hogy az ember az Ő gondviselése, felügyelete, védelme, féltő szeretete alatt éljen, és ne kelljen megtapasztalnia az istentől elszakadt, magára maradt, küzdelmes létet. De amint látjuk a Bibliából, a legigazabb történelemkönyvből, az ember mégis ellenszegült az isteni kérésnek, Ádám és Éva bizony szembeszegült Teremtőjének, és Isten helyett sátánra hallgatott. Ennek az Isten elleni lázadásnak a következményei a mai állapotok!
Ezt éli azóta az emberiség, ezt éljük mi is. Ezért van a mindennapjainkban baj, gond, fájdalom, veszedelem. Az egész természet is eme sátáni befolyás súlya alatt roskadozik. Az Édenkertben nem voltak egymást felfaló állatok, nem voltak a természetben véres, vad jelenetek.
Az emberrel együtt maga a természet is lezüllött, Istentől eltávolodott állapotában lealjasult, vérengzővé vált, olyan sátánivá, vérszomjassá, mint amilyen e világ szelleme…
Ezt magyarázza Pál apostol mélyszántású levelében, melyet a Rómában élt keresztényekhez írt:
„Ugyanakkor a teremtett világ is abban a reményben él, hogy a romlás rabszolgaságából fel fog szabadulni, és ugyanazt a dicsőséges szabadságot fogja élvezni, amelyben Isten gyermekei élnek. Jól tudjuk, hogy mind a mai napig az egész teremtett világ úgy nyög és vajúdik, mint a szülő asszony. De nem csak a teremtett világ, hanem mi magunk is ugyanígy sóhajtozunk. Pedig mi előleget kaptunk a Szent Szellemből! Mégis sóhajtozva várjuk a testünk megváltását, hogy ezzel teljesen Isten fiaivá váljunk.” (Rómaiakhoz 8:19-23 Easy-to-Read-Version)
Mély és nagyon igaz szavak! Igen, az emberek közül azok, akik átadták életüket Istennek, akik elfogadták Jézus Urunk megváltó halálának ajándékát, azok az emberek már lélekben felszabadultak a sátáni befolyás alól, mert őbennük már a Szentlélek lakozik és munkál. Ők már Isten gyermekei. Erre a megszabadításra vár az egész szenvedő, nyögő természet is! Szeretne már megszabadulni a sátáni uralom alól. Mert a természet is szenved ezektől az állapotoktól, melyek ma uralják világunkat. A természet is szenved a földrengésektől, az árvizektől, a szárazságtól, a perzselő hőségtől, a szökőártól, a vulkánkitöréstől… Az egész világ szenved, amiért Istentől eltávolodott állapotba került.
Éppen ezért jött el hozzánk a maga felfoghatatlanul könyörületes jóságában Jézus Krisztus, hogy áldozati halálával lefizesse az emberiség bűnéért az árat, és így feloldozzon minket a bűn átka alól – mármint azokat, akik megértik és hálás szívvel elfogadják az Ő áldozatát és a megmentésünket.
Ez a jó hír: hogy Jézus áldozata révén újra van egyenes utunk az Atyánkhoz, s újra van reményünk az örök életre, újra van reményünk arra, hogy az örök létet tökéletes körülmények között éljük majd – ahogy eredetileg Teremtőnk eltervezte számunkra!
Ennek a sátáni ámokfutásnak Isten hamarosan véget vet, és helyreállnak az isteni tökéletes, békés állapotok az emberiség létében és a természetben. És ha a sátán uralma véget ér, akkor többé nem lesznek földrengések, sem árvizek, sem szárazság, sem szökőár…
A természetben helyreállított új állapotokról így ír Isten szava: „Akkor majd együtt lakik a farkas a báránnyal, és a párduc együtt tanyázik a gödölyével. Együtt legelészik majd a borjú s az oroszlán, egy kisgyerek is elterelgetheti őket. Barátságban él a tehén a medvével, a kicsinyeik is együtt pihennek; és szalmát eszik az oroszlán, akárcsak az ökör. Együtt legelészik majd a farkas és a bárány; szalmát eszik az oroszlán, akárcsak az ökör; és a kígyónak por lesz az eledele. Sehol nem ártanak és nem pusztítanak az én szent hegyemen – mondja az Úr.” (Ézsaiás 11:6-9)
Az Isten és ember közti helyreállított békét és szeretetteljes viszonyt pedig így írja le a Biblia, Isten hozzánk írott szava:
„Akkor hallottam, hogy a trón felől megszólal egy hangos szózat, ezt mondva: Íme, Isten hajléka az emberek között! Velük fog lakni, és ők az ő népe lesznek, és maga az Isten lesz velük. Letöröl szemükről minden könnyet. Nem lesz többé halál, sem gyász, sem jajgatás, sem fáradság, mert az elsők elmúltak. Akkor a trónon ülő megszólalt: „Íme, újjáteremtek mindent!” Majd hozzám fordult. Írd fel: ezek a szavak hitelesek és igazak.” (Jelenések 21:3-5)
Tehát egy-egy természeti csapás nem Isten akarata, nem isteni büntetés, hanem az ember ellenszegülésének katasztrofális következménye. Istent ne hibáztassuk mindezért, mert Isten ártatlan!
Vádaskodás helyett térjünk meg. Bánjuk meg bűneinket, kérjük Istentől a megbocsátást töredelmesen, köszönjük meg és hálatelt szívvel fogadjuk el Jézus Urunk értünk hozott áldozati halálát, mely által újra megigazultak lehetünk Teremtőnk előtt. És szedjük rendbe életünket, hagyjuk el bűnös, gonosz utainkat, s kezdjünk el Isten akarata szerint élni! S akkor Ő megbocsát, s visszafogad minket, tékozló fiait!
(Cúth Katalin/Felvidék.ma)
Kérem tekintse meg a Biblia igazságairól szóló kisfilmjeimet YouTube-csatornámon, melynek címe:
A hit próbája: a mindennapok
