Hármas ünnepet szentelt a zselízi, valamint a társult és leányegyházközségek református közössége december 4-én, amikor a megtelt templomban adott hálát a gyülekezet Isten hatvan éve felszentelt házáért. Ezen az ünnepen köszöntötték az egyházközségek a 20 éve Zselízen és körzetében szolgáló Révész lelkészházaspárt, s emlékeztek meg a II. világháborúban felrobbantott régi református templomról is.
Révész Tibor esperes-lelkipásztor köszöntötte a népes gyülekezet tagjait. Az adventi Krisztus-váró nagyének után a lekciót a templomépítő lelkipásztor, nt. Kovács Károly dédunokája, Kiara olvasta fel mindannyiunk nagy örömére.
Az igehirdetés alapigéje Lukács evangéliuma 21. részének 33. verse alapján szólt a gyülekezet közösségéhez: „Az ég és a föld elmúlik, de az én beszédeim nem múlnak el!”
(Fotó: Révész Csilla)
Az igehirdetést követően a gyülekezet hittanosa, Gőbölös Laura Csiha Kálmán versével tett bizonyságot. Sokan éreztük úgy, hallgatva a szép szavalatot, hogy a vers a gyülekezetünkről, templomunkról szólt:
„Van egy hely, ahol nincs hideg,
van egy hely, ahol láng lobog,
van egy hely, ahol béke van,
van egy hely, ahol szív dobog,
s szeretet árad szüntelen.”
Ezután az 1958–1962 között felépült, jelenleg is Isten szeretetét hirdető református templom rövid történetét hallhatták Hanusic Sofia, Révész Erzsébet, Pásztor Zsófia és Duba Orsolya felolvasásában. 90. zsoltárunk eléneklését követően Révész Csilla lelkipásztor emlékezett meg a gyülekezet régi templomáról, mely 40 éven keresztül (1905–1945) volt Zselíz és a Barsi Református egyházmegye egyik jelentős épített ékessége.
(Fotó: Révész Csilla)
Ugyanakkor impozáns magasságával, 800 férőhelyével és Angster orgonájával hiába volt a környék legszebb temploma – fennállása alatt számos baj, vész, perlekedés sújtotta az egyházközséget.
1945-ben a visszavonuló német csapatok felrobbantották, romjai pedig tanúi voltak lelkésztemetésnek, kitelepítésnek, s megannyi változásnak. Emlékét mementóként márványtábla őrzi 2022. december 4-től a zselízi templom falán, melyet Cserba Gabriella és Csenger Tibor gondnokok lepleztek le.
A 134. zsoltár eléneklése után Cserba Gabriella köszöntötte a jelenlevő gondnokok nevében a jubiláló lelkészházaspárt. Beszédében megható módon emelte ki a szeretet és a hűség kölcsönös jelenlétét, mely a gyülekezetet az elmúlt 20 esztendőben igazi családdá formálta. Ezáltal lett az 1962-ben felszentelt templom és parókia közös épülete is otthonná, élő központtá, melyért egyedül Istené a dicsőség.
(Fotó: Révész Csilla)
A zselíz-sárói társegyházközség ezért hálából két új palástot adott át a lelkipásztoroknak, ezzel is kérve őket arra, hogy ha Isten előtt is kedves, még sokáig hirdessék az Ő igéjét Zselízen és körzetében. Az áldásokhoz a garammikolai és a szódói leányegyházközség is csatlakozott. Az istentisztelet egyik legmeghatóbb részeként a gondnokok virággal köszöntötték a jelenlevő lelkész édesanyákat is.
A lelkészházaspár köszönetképpen az elmúlt 20 év befogadó kedvességéért a jövőbe vetett reménység jegyében minden jelenlevő gondnoknak élő virágot ajándékozott, hogy ezzel is emlékeztesse őket Isten mindig megújuló szeretetére és kegyelmére. A gyülekezet részére pedig 100 kiskelyhet adományoztak hogy ez is szolgálhassa a népes úrvacsorai közösségeket.
Az istentisztelet végén ismét a fiataloké volt a szó: Cserba Bianka köszöntő szavalatát követően nt. Szakál Attila, néhai zselízi esperes-lelkipásztor unokája, Tóth Emma, valamint Révész András Benedek gyönyörű, közös áldó éneke csalt sokunk szemébe könnyeket.
Záróénekünkkel, a Mindig velem eléneklésével és a magyar Himnusszal kértük végül Isten áldását mindnyájunk életére. Az istentiszteletet követően presbitereink vezetésével bőséges szeretetvendégségen vehettünk részt, melynek elkészítésében asszonytestvéreink jártak elől, Nagy Mária irányításával.
(RCS/Felvidék.ma)
