(Fotó: Filmtopia)

„Még senkivel sem fordult elő, hogy a legmagasabb szlovák filmelismerés keretén belül a legjobb főszereplő és legjobb mellékszereplő díját átvehette volna” – hangzott el a legutóbbi komáromi testületi ülésen. Keszegh Béla polgármester ennek kapcsán bejelentette, a Tátra mozi előtti sétálóutcában a Komáromi Napok keretén belül, április 26-án fél hatkor csillagot avatnak Mokos Attila, a Komáromi Jókai Színház Jászai Mari-díjas művésze tiszteletére.

A csillagavatást követően levetítik a Prikler Mátyás rendezte Hatalom című filmet a moziban. Keszegh megjegyezte,

javasolni fogja, hogy jövő évtől a képviselő-testület dönthessen majd arról, ki kaphat csillagot Komáromban a kulturális bizottság javaslata alapján.

Ahogy korábban megírtuk, a negyedik komáromi testületi ülésen döntöttek a város Pro-Urbe-díjasairól is. Napirenden volt még a városi intézmények és cégek éves zárszámadása. Ebből a legfontosabb, hogy a komáromi általános iskolák és a zeneiskola helyzete kiegyensúlyozott. A Comorra Servis (kezelésük alatt áll többek között az uszoda, a sportcsarnok, a műjégpálya, a termálfürdő) 100 ezer eurót meghaladó plusszal zárt, az Egressy Béni Művelődési Központ pedig több mint 10 ezer euróval. Andruskó Imre (Szövetség) képviselő megjegyezte azonban, hogy a város a Comorra Servisnek tavaly 985 ezres, míg az Egressy VMK-nak 270 ezer eurós támogatást nyújtott.

A testületi ülésen a képviselő korábbi javaslatára, 53 ezer euróból bővítik  a kamerarendszert, ezen felül a képviselők jóváhagyták, hogy 150 ezer euróból újabb parkolóhelyeket alakítanak ki a városban, illetve 15 ezer eurót az erődre, 10 ezer eurót a Tiszti pavilonra fordítanak.

A KOMVaK (városi víz-és csatornaművek) Rt. igazgatója által benyújtott javaslat értelmében a képviselők döntöttek az ivóvíz és a szennyvíz maximális áráról. Patrik Ruman beterjesztésében elmondta, míg a villanyszámlájuk korábban havi 40–50 ezer euró volt, az az energiaválság következtében 130 ezer euró fölé emelkedett. Mivel állami támogatásban nem részesülhet a részvénytársaság, ezért más megoldása nem maradt, mint megemelni a vízdíjat, amihez az Árszabályozási Hivatal (ÚRSO) megadta az engedélyt. A képviselők teljes összhangban elfogadták a cég által biztosított víz díjának 8 százalékos emelését, amely a cég számításai szerint egy átlagos, 3 fős család fogyasztását éves szinten 20 euró körüli összeggel növeli meg. Keszegh Margit (független) képviselő rámutatott, a komáromi vízművek még ezzel az emeléssel is az olcsóbb szolgáltatók egyike.

Komárom gazdálkodásával kapcsolatosan elhangzott, a város rekordbevételeket, közel 38 millió eurós bevételt könyvelhet el. Csintalan Miklós főellenőr szakvéleményében elmondta, a nehéz gazdasági és politikai helyzet ellenére a város intézményeinek működése zavartalan volt. Javult az adókintlévőségek behajtásának színvonala és javult a pénzügyi fegyelem is az elmúlt évekhez képest, jegyezte meg. „Az utóbbi tíz évben a legjelentősebb és a legmagasabb értékű beruházások történtek és vannak folyamatban közel 5 millió euró értékben” – emelte ki. Mint mondta, a költségvetés többlettel zárult, az összeg meghaladja az 535 ezer eurót.

Andruskó Imre képviselő a programpontok közé javasolta, hogy a múlt héten nyilvánosságra került, belügyminisztériumi hivatalnokok által készített közigazgatási reformtervezetet határozatban is elutasítsa a komáromi képviselő-testület.

A képviselő és párttársa, Orosz Örs arra hívták fel a figyelmet, hogy bár csak tervezetről van szó, a puszta létezése is veszélyforrás, hiszen a Komáromi járást beolvasztanák az Érsekújváriba, ami gyakorlatilag a város ellehetetlenítését jelentené.

A képviselők egyetértettek Andruskóval: Kovács Dávid független képviselő kijelentette, ez egy jó apropó arra, hogy a képviselők összefogjanak, és függetlenül a pártpolitikától, közösen emeljenek szót a közigazgatási reformtervezet ellen. A javaslatot valószínűleg a következő testületi ülés programpontjai közé teszik.

(Szalai Erika/Felvidék.ma)