Minden ember életében jönnek szorult helyzetek. Senki nem jelentheti ki: hogy „sínen vagyok” boldog vagyok, mindenem megvan, stb… mert egy pillanat alatt minden megváltozhat.
Ezért kellene imáinkba foglalni a napi hálát és köszönetet mondani azért, amit kapunk, s nemcsak azért, amit kérünk.
Vannak csendes barátok, akikkel napi szinten nem találkozunk, nem beszélgetünk, de nem is kávézunk, de a tudat, hogy van, vannak – már isteni áldás.
Az én életemben is voltak, vagy volt egy kegyetlen, kétségbeejtő időszak, mikor azt kérdeztem a jó Istentől: hogyan tovább? S a Jóisten válaszolt! Küldte a jólelkű Jánost! Aki azt mondta: Miben segíthetek? Megoldjuk! – ez olykor életmentő szó lehet az életünkben, amikor éreztetik velünk, hogy nem vagyunk egyedül.
Valaki nemrég azt kérdezte tőlem: mit csinál ez a János a közösségért? Mit tesz az emberekért, a magyarságért, a falujáért?
S mikor soroltam, hogy mióta e nemzetrész keresi megmaradásának gyökerét, védelmét, s mióta a felnőtt Jánosban tudatosult történelmünk, hitünk, nemzetünk megpróbáltatásainak tragikus folyamata, amely nem múlik, csak fokozódik immár 103 éve, azóta ő ott van, ahol segíteni kell. Betegségben, pénzhiányban, adakozásban, kárpátaljai, erdélyi segélycsomagok begyűjtésénél, helyszínre, az elszakított országrészbe szállításoknál, a hazai magyar kampányoknál, az egyházi és kulturális rendezvények támogatásánál, ügyintézéseknél, de bajba jutott magánemberek problémáinak megoldásánál, mindenütt, ahol jól jön a segítség, ismerősöm elhallgatott.
Mert róla nem szólnak cikkek, nincs a fotók központjában, ő nem vállal vezető tisztséget, mert nem mindent elfogadó, és nem mindenre vevő, és nem mindent elhallgató, de ahol a humanitás a fő vezérvonal, ott azt is megteszi, vagyis tisztséget is vállal.
Emlékszem egy kellemetlen közéleti problémára, melybe tudatlanságom által belecsöppentem, nem volt ember, politikus, aki felvállalta volna az ügyvitelt – mire jött János (senki más), s általa megtaláltuk a megfelelő embert a segítő tanácsadásra.
Ő az az ember, az a támogató segítő, aki nem igényel sem fotót, sem cikket, sem hálát, de ad, és segít, akinek úgy érzi, segítenie kell.
Mondják ilyenkor az irigyek, a rosszakarók: persze, mert van neki, mert kilobbizza.
De amit kap, abból ad másnak is. Na ebből van kevés.
Isten áldja meg az adakozó Jánosokat! Akik szóban, cselekedetben, meghallgatásban, együttérzésben, adakozásban, de bármily módon visszaforgatják Isten ajándékát (mert minden az), a rászorulóknak, az embertársaiknak, a betegeknek, a hajléktalanoknak, a gyermekeknek.
Mert lehet, olyan világ jön, hogy egyre jobban rászorulnak az emberek a másikra! Segítsük egymást! Legyen minél több Jánosa valamennyiünknek! S legyünk mi is segítő Jánosok!
„Ha minden napunkat az adakozás szellemében éljük, akkor mi magunk is meg fogjuk kapni, amire épp szükségünk van.” (Mark Boyle)
„Mindenki elhatározásának megfelelően adjon, ne kelletlenül vagy kényszerűségből, mert Isten a jókedvű adakozót szereti.” (Kor. írt II. levél)
(Dániel Erzsébet/Felvidék.ma)
