Kodolányi Jánosra emlékezünk születésének 125. és halálának 55. évfordulóján

Idősebb Kodolányi János, Kossuth-díjas magyar író, újságíró, a 20. századi magyar irodalom egyik legjelentősebb regényírója, világirodalmi rangú epikus, a Budapest melletti Telki községben született 1899. március 13-án, és 1969. augusztus 10-én Budapesten, 70 éves korában távozott a földi életből.

Könyvei évek óta nagy példányszámban jelennek meg, szerepe ezzel együtt is vitatott. A mai irodalmi és közéletben és közoktatásban jelentőségéhez képest méltatlanul kevéssé elismert, de az irodalmi és közélet más berkeiben és a szélesebb közönség körében ugyanakkor évtizedek óta töretlenül népszerű, sőt újabban Várkonyi Nándor íróval, kultúrtörténésszel és Hamvas Bélával együtt – elsősorban Jókai Anna írónő elnevezése nyomán – „a nagy triász” néven emlegetve, mint „szellemi iránytű”, meghatározó jelentőséggel bír.

Munkássága valamennyi irodalmi műnemre kiterjedt, így a líra, a dráma, az epika műfajára, s ezen belül a novella, a regény, és az esszé is megtalálható művei között.
Életének inkább késői szakaszában regényíróként nemcsak a magyar, hanem a világirodalom nagyjai sorába is beírta magát, műveit több nyelvre is lefordították.
Az archaikus korok felé fordulva az emberiség nagy mítoszait teremtette újjá regényeiben, felidézte Mózest Az égő csipkebokor, a vízözönt a Vízöntő, és Jézus alakját az Én vagyok című regényeiben. Az ókori mitológiát, a Gilgames-mondát az Új ég és új föld regényében dolgozza fel.

Kodolányi János, Balatonalmádi 1960 (Fotó: PIM Művészeti Fotótár)

Életében az Én vagyok című munkájának csak a betéttörténete jelenhetett meg Jehuda bar Simon emlékiratai címmel 1957-ben a Magvető Könyvkiadónál, a történet egésze csak három évvel az író halála után, 1972-ben látott napvilágot, szintén a Magvetőnél. Ám ez cenzúrázott változat volt, mert jelentős részek kimaradtak a kéziratból. A teljes szöveg csupán 2002-ben, a Szent István Társulat életműkiadásának részeként került az olvasók elé.

A magyar történelemben a tatárjárás körüli időszakról ír a Boldog Margit, a Julianus barát és A vas fiai című regényeiben, melyekkel jelentős közönségsikert aratott, és a szakma is elismerte. 1937-ben Baumgarten-díjat kapott, 1939-ben a Belvárosi Színház bemutatta a Földindulás és a Végrendelet című drámáit, ezek honoráriumából vásárolt nyaralót Balatonkarattyán.

1941–1944 között írt regényciklusának darabjai az Istenek és a Holdvilág völgye, valamint az Ojbarsz futása – mely csak töredékben maradt meg, mert a kézirat jelentős része megsemmisült a második világháború idején – a magyar honfoglalás és az államalapítás közti 10. századba vezeti vissza az olvasót. Témája a nyugat-európai műveltség és az ősi, keleti kultúra találkozása, a világképek ütköztetésének bemutatása.

Kodolányi János fiával és unokájával Balatonkarattya, 1965 körül (Fotó: PIM, Művészeti Fotótár)

Az Istenek és a Holdvilág völgye közös kötetben Pogány tüzek címen jelent meg 1968-ban, a töredékes Ojbarsz futása 1996-ban látott napvilágot.

Életművéből kitűnik nemcsak a globális, hanem a lokális problémák iránti érzékenysége, ami a puszta szavakon túl tettekben is megnyilvánult. Emiatt nehéz is lenne a mai politikai szakfogalmak közé beskatulyázni, mert a magyarság, mint nemzet sorsa iránt érzett aggódás, a világpolitikai helyzet mérlegelése a jobb-, a szociális problémák iránti érzékenység pedig a baloldalra is el-elsodorták. Tehetségét nemcsak barátai, munkatársai, hanem „nehéz”, konfrontatív, hevesen vitázó természete miatt időlegesen vagy véglegesen szerzett politikai és irodalmi ellenfelei többsége, mint például Babits Mihály, Fábry Zoltán is elismerte.

A mítoszregényekkel párhuzamosan írta önéletrajzi jellegű, Boldog békeidők című regényét, melynek története 1904 nyarán játszódik, az Osztrák–Magyar Monarchia egyik dél-dunántúli falujában, Pécsváradon, középpontjában a fiatal erdész és felesége házassági válságával és ennek következményeivel.

Kodolányi János dedikált könyve Lipták Gábornak és feleségének (Fotó: (Petőfi Irodalmi Múzeum, Könyvtár)

„Kodolányi utóélete szempontjából talán legproblematikusabb politikai, világnézeti besorolhatatlansága. Másfelől ez szellemi függetlenségét bizonyíthatja: a különféle eszmékből kiválasztotta és egybeolvasztotta azokat az elemeket, amelyekkel azonosulni tudott. Mára a korabeli személyes és ideológiai ellentétek, előítélek elvesztették jelentőségüket, ideje új nézőpontból közelíteni alakjához és írásaihoz” – írta róla Sulyok Bernadett irodalmi muzeológus, irodalomtörténész.

Kodolányi János feleségével, Csőszi Matilddal 48 évig élt házasságban, Budapesten. 1922-ben született János fiuk, aki néprajzkutató, muzeológus volt, 1923-ban pedig Júlia lányuk, aki az Apám című regényében állít emléket édesapjának, mely írói és művészi jellemrajza Kodolányi Jánosnak, családjának és kortársainak.

Kodolányi János könyvnapon, könyvsátorban (Fotó: PIM Művészeti Fotótár)

Az író cukorbetegsége és szívbetegsége következtében halt meg. Temetésén, 1969. augusztus 18-án, a Farkasréti temetőben Veres Péter búcsúztatta. 1990-ben posztumusz Kossuth-díjjal, 1999-ben Magyar Örökség díjjal tüntették ki. Nevét iskolák, egyetemek, intézmények viselik.

Forrás: qutepark.hu, dia.hu, moly.hu
(Berényi Kornélia/Felvidék.ma)