Mesés pillanatokkal teli nyár volt a mostani: Csoboth Kevin 100. percben kirobbantott stuttgarti örömmámorától Versailles Gulyás Michelle révén történő meghódításáig, a Felvidéki Labdarúgó-bajnokság lévai diadalától Esterházy János első erdélyi emléktáblájának felavatásáig, kicsi lányom júniusi ovis ballagásától a holnap rá váró első sulis lépésekig.
Szeptember, bármennyire nyári tempóban érkezik is, mégiscsak a kötelességek hónapja.
Mi itt, a pozsonyi Mihály-kapu és a szelmenci székelykapu között pedig kötelesek volnánk rendezni széteső sorainkat és jövőképet nyújtani közösségeinknek, vagyis nevezzük csak nevén: a felvidéki magyar nemzetrésznek.
A nyár végi beszélgetések során végképp rájöttem, hogy nem az ideológiai nézetkülönbségek vagy a közösségi médiából ordító vélemények harca az, ami szétfeszítette ezt a politikai közösséget és az egyesített magyar pártokat, hanem a kölcsönös bizalom tökéletes hiánya, a közösségi program megalkotásának elmulasztása, a közös munkának kedvező légkör megteremtésére való alkalmatlanság és sajnos sok esetben az adott szó semmibe vétele. Ezek a sikertelenség eredendő okai, minden más csak következmény.
2021-ben jelöltek az egyesülni készülő MKP platformjának élére. Azóta eltelt 3 év, és most egy akkori MKP-nál is gyengébb Szövetség elnökének jelölnek, ami önmagában jól ábrázolja a helyzet tragikumát. A baj még nagyobb, ha azt nézzük, hogy a Čajakován mintha az égvilágon semmit nem tanultak volna, és az elképzelések nyílt versenyeztetése helyett zárt ajtós pártmutyikkal kívánnak dönteni a jövőnkről.
Amit ezzel szemben kínálni tudok, és erre bátorítok is mindenkit, mert ez a gödörből kivezető legbiztosabb út: az az őszinteség. Teremtsünk végre olyan fórumokat párton belül és azon kívül is, ahol világossá válik, kiben mi rejlik, és mit tud adni a közösségének.
Részemről nincs tabu, ahogy eddig is nyíltan válaszoltam a szűkebb és szélesebb nyilvánosságnak, úgy a továbbiakban is a legnagyobb nyitottsággal állok elébe minden témának és megkeresésnek. Már csak azért is, mert aki itt vállalást tesz, azt nem egy fényes karrier várja, hanem legyen tisztában azzal, hogy a feladataiba bizony bele fog rokkanni.
2011. szeptember 1. – kettős állampolgárság melletti tüntetés a Klapka téren (Fotó: Gubík László, Facebook, archív)
Visszaszerezte-e már az állampolgárságát, vagy nincs is rá szüksége? Ő mondja tollba a piros7.es cikkeit, vagy csak egyetért a fenegyerekekkel? Jól beszél-e szlovákul, vagy Budapesten megkopott a nyelvtudása? A Fidesz felvidéki ügynöke-e, vagy az autonóm felvidéki politizálásban hisz? Utálja-e a gombaszögi társaságot, vagy képes csapatokat integrálni?
Nos, kérdezzetek és válaszolok, hívjatok és érkezem, a napokban pedig élesítem az elhanyagolt Fb-oldalam, hogy mindenki megismerhesse a kínált programot. Aztán hátha történik végre valami, mert hogy titkok nincsenek, és egyébként is legfőbb ideje, hogy az áporodott szagú állapotokba friss levegőt hozzunk, a céltalanság helyett perspektívát alkossunk. Ahogy ez valahol elhangzott már a nyáron:
„Nemzeti érzelmű, bátor, fiatal (és örök fiatal) harcosok kerestetnek!”
(Gubík László/Facebook/Felvidék.ma)
