„E könyv tiszteletteljes főhajtás a Duka-Zólyomi családnak a felvidéki közösségünk érdekében tett erőfeszítéseiért. Apa és fia a tudományosság terén teremtettek értékeket és közéleti feladatokat is felvállaltak. Az édesanya az örömadás perceire, a család összetartására összpontosította figyelmét. Lányait a művészetekben rejlő szépségek felé vezette, a zene elvarázsolta őket” – olvasható Pék László könyvének hátoldalán.
A könyv a Pro Communitas Taksoniensis Polgári Társulás gondozásában jelent meg Taksony első írásos említésének 885. évfordulója alkalmából. A nyomdai előkészítés Oriskó Norbert munkája.
A kötet a Duka-Zólyomi család Taksonyra menekülésének történetére fókuszál, de ugyanakkor részletes ismertetést ad a sokak által, szinte egész Felvidék-szerte, sőt a határokon túl is jól ismert és tisztelt család életéről.
A családanya, Szerényi Aglája Miskolcon született, az édesapa, Duka-Zólyomi Norbert Esztergomban, a családok később Pozsonyba költöztek, a két fiatal itt találkozott egy bálon, majd a találkozásból házasság lett. Három gyermekük született, Árpád, Ildikó és Emese. Az édesapa ügyvédként tevékenykedett, de közéleti és politikai szerepet is vállalt, sőt több magyar folyóirat, újság munkatársaként elsősorban kisebbségvédelmi témákkal foglalkozott.
A második világháború végén, a szovjet front közeledtével a család jobbnak látta Pozsonyból biztonságosabb helyre költözni. Tudatosították, hogy számukra, keresztény és nemzeti szellemben élő magyarok számára a szovjet katonák kegyetlenkedéseinek híre semmi jót nem jelent. A döntés nem volt könnyű, de végül úgy határoztak, hogy egy másik baráti családdal Morvaszentjános felé veszik az irányt, ahol egy időre befogadták őket. Közben megtudták, hogy pozsonyi lakásukat kifosztották, elfoglalták, értékeiket szétszórták, később szerencséjükre legalább a varrógépet sikerült megszerezniük, amely idővel biztosította a család megélhetését.
Azonban Morvaszentjánosról is menniük kellett, ekkor döntött a velük élő nagymama úgy, hogy magyar vidékre mennek. Így jött a képbe Taksony, ahonnan egykor náluk lakott Pozsonyban egy ott tanuló kislány, Németh Lenke. A Németh család be is fogadta őket, így telepedtek meg a községben, ahol viszonylagos nyugalomban teltek napjaik.
Ezt zavarta meg a családfő államellenes tevékenységért való letartóztatása, a Szent István-i, valamint Nagy-Magyarország eszméjének terjesztéséért, amelyekért nyolc év börtönbüntetést kapott.
Büntetését különféle börtönökben, munkatáborokban, építkezéseken és bányában letöltötte, miközben a család Taksonyban igyekezett fenntartani magát. Ebben segítségükre volt a nagymama, de a létfenntartás Aglája asszonyra maradt, aki a leírtak alapján szorgalmával, műveltségével, barátságos magatartásával mindig feltalálta magát. A faluban kántorkodott, varrt a kimentett varrógépen, horgolt, kötött, énekkart vezetett, majd idővel Pozsonyba járt zenét tanítani. Miután az édesapa letöltötte a büntetését, a család visszaköltözött Pozsonyba, a lamacsi városrészben levő faházukba, de a kapcsolatot taksonyi ismerőseikkel, barátaikkal továbbra is tartották. Mindkét fél jó szívvel emlékezett a nem könnyű, de kedves emlékeket hagyott időkre.
A könyv további részében a szerző nyomon követi a család és a három Duka-Zólyomi gyerek életútját, amely a szeretetteljes keresztény és nemzeti szellemben való nevelésnek köszönhetően ugyancsak sikeres lett. Rájuk valóban illik, hogy teher alatt nő a pálma, mert minden nehézséget elviseltek, a korai kelést, a vonatozást az iskolába, a nehéz élethelyzeteket, a többletfeladatok vállalását.
Árpád sikeres atomfizikus lett, a két lány pedig zenei vonalon lett híressé. Ma már sajnos egyikük sincs közöttünk, Duka-Zólyomi Norbert 1989-ben, neje 2004-ben, Árpád 2013-ban, Emese 2017-ben, Ildikó 2021-ben hunyt el. Mindannyian részt vettek a felvidéki magyarság rendezvényein, eseményein, életük végéig, de még azután is méltó tisztelet övezte az egész családot.
Duka-Zólyomi Árpád nemcsak sikeres atomfizikus volt, de politikai téren is kiváló munkát végzett az Együttélés mozgalomban és az MKP-ban csakúgy, mint az Európai Parlamentben.
A Csemadok pozsonyi óvárosi szervezetében pedig szintén hozzáértő munkájával segítette a kulturális programok megvalósítását, különösen nagy érdemei vannak a Petőfi-emlékek ápolásában, a pozsonyi Petőfi-szobornak a Medikus parkban való elhelyezésében.
A könyvben számos családi fénykép, dokumentum másolata, irat és igazolás képe is helyet kapott, jól kiegészítve a kötet szövegrészét, a család életútját. Pék László munkája során felhasználta Bába Iván interjúját Duka-Zólyomi Norberttel, illetve Bárdos Ágnes rádiós beszélgetését nejével, Szerényi Aglájával, valamint sokak visszaemlékezését a családtagokra.
Duka-Zólyomi Árpád életében mindig szívesen tett eleget a taksonyi meghívásoknak, találkozásoknak, 2024-ben pedig a községben, a Pozsonyi Városi Kulturális Napok keretében emléktáblát avattak a család tiszteletére.
A könyv ugyan egy felvidéki család történetét dolgozza fel, de megpróbáltatásaik sajnos sok felvidéki magyar családra jellemzőek, azokéra, akiket magyarságuk vállalásáért, a nemzetiségi ügyek melletti kiállásukért igazságtalanul fosztottak meg vagyonuktól, telepítettek ki, hurcoltak meg, vetettek börtönbe, ítéltek kényszermunkára.
A Duka-Zólyomi család tagjainak és a többi családnak is emberi nagyságát bizonyítja, hogy sorsukat méltósággal viselték, a legkeservesebb körülmények között is feltalálták magukat, tudták életüket úgy alakítani, hogy maguk, de még környezetük javára és hasznára is váljanak. Óriási tanulság lehet ez a ma emberének, a mai társadalomban elénk gördülő akadályok leküzdésére is.
Benyák Mária/Felvidék.ma
