Lassan, de biztosan kezd a normalitás irányába fordulni a világ kereke. Brüsszel felfuvalkodott vezetőit arcul csapta a valóság a Müncheni Biztonsági Konferencián Vance amerikai alelnök személyében, aki minden finomkodást mellőzve mondta ki az igazságot az európai liberális politikai elitről.
Az alelnök rámutatott, hogy a liberálisok nem tűrik a véleményszabadságot, nem fogadják el, ha valaki politikai alternatívát kínál velük szemben, és mindent elkövetnek annak érdekében, hogy elhallgattassák azokat, akik nem értenek egyet velük. Vance beszédéből minden kétséget kizáróan kiviláglott, hogy az Egyesült Államok új vezetése nem hajlandó fenntartani a korábbi liberális világrendet, ami a liberálisok számára bizony kényelmetlen felismerés.
Közben az európai vezetők, akik nem mellesleg mindeddig hallani sem akartak a békéről, és kizárólag az ukrajnai konfliktus fegyveres rendezését tekintették az egyedüli lehetséges megoldásnak, azon aggodalmaskodnak, hogy kimaradnak a béketárgyalásokból,
ahogy siránkozik az eddig agyonajnározott, mostanra viszont ugyancsak statisztaszerepbe kényszerülő Zelenszkij is. Neki személy szerint ugyancsak eddig nem tapasztalt kioktatásban volt része, Donald Trump amerikai elnök őt tette felelőssé a kialakult helyzetért.
„Ukrajna vezetése megengedte, hogy olyan háborút folytassanak az országa ellen, amelynek soha nem lett volna szabad megtörténnie” – jelentette ki az amerikai elnök. Trump arra is reagált, miszerint Ukrajnát nem hívták meg az Egyesült Államok és Oroszország szaúd-arábiai csúcstalálkozójára.
„Ma hallottam: Ó, minket nem hívtak meg. Hát, ti már három éve ott vagytok. A háborúnak már rég véget kellett volna vetni” – állapította meg. Majd hozzátette: a háborút Ukrajnának el sem kellett volna kezdeni, meg kellett volna állapodniuk.
Tegyük hozzá, eddig ha valaki bármi hasonlót mert mondani, az rögtön megkapta a putyinista propagandista, oroszbarát és egyéb nem túl hízelgő jelzőt, ahogyan az is, aki a béketárgyalások szót merte kiejteni a száján.
Mondjuk az is tény, hogy – Oroszország agresszor voltát nem megkérdőjelezve – azért a háborús uszítóknak, a Biden-adminisztrációnak és Európának is van ebben bőven bűne. Még a visszafogottabb vélemények szerint is a nyugati vezetők szkepticizmusa az orosz szempontokkal kapcsolatban, az Ukrajna fegyverekkel való támogatására vonatkozó kötelezettségvállalásuk és az ukránok további harcra való ösztönzése mind hozzájárult ahhoz, hogy a kijevi kormány a tárgyalások helyett egyedüli alternatívaként a háború folytatása mellett döntött. S ebben
továbbra sincs gyökeres változás, az európai diplomácia vezetője, Kaja Kallas például úgy véli, hogy Ukrajna támogatására kell összpontosítani „a harctéren”, és még nem jött el az ideje a békefenntartó munkáról való vitának.
Zelenszkijnek viszont elsősorban országa érdekeit kellett volna szem előtt tartania – különösen úgy, hogy tragikus módon végeredményben ez az egész még csak nem is az ukránokról szólt –, nem pedig a végsőkig hajszolni ebbe a reménytelen, pusztító küzdelembe. Nagyon szomorú, hogy ő csak a háborúpártiaktól számolatlanul érkező „pénzt, paripát fegyvert”, s ezek további ígéretét látta és egyre inkább vérszemet kapva követelte, nem a szenvedő ukrán népet és a pusztuló országot. S félő, hogy ez mostanra sem változott, ráadásul most már a hatalmát, s talán a puszta életét is mentené, bármi áron, az utolsó ukránig…
(NZS/Felvidék.ma)
