Ilka Viktória szülésjogász figyelemre méltó előadást tartott a Slachta Margit tiszteletére rendezett kassai konferencián, április 10-én, Kompetens szülés – A prenatális jogokon át a jogszabályok gyakorlati alkalmazásán keresztül a rendszerhibákig címmel.
Vagyis arról, hogyan bánnak a nőkkel szülés alatt. Ígéretemhez híven ismertetem az előadást, mely nem csak a szülni készülő nők helyzetét érinti. Általánosabb kórleletet fogalmaz meg a közép-európai, de főleg szlovákiai gyakorlatról, mely komoly aggodalomra ad okot.
Az előadó közölte, a svédországi gyakorlat egészen más. Sokkal emberségesebb.
Azt a témát járta körbe, hogy a szülés alkalmával, hogyan bánnak a nőkkel. Nem beszélve róla, hogy az egyes kórházak belső szabályaik alapján járnak el, melyek akár ellent is mondanak egymásnak.
Majd egy jellemző esettanulmányt idézett, mely akár az állatorvosi ló szerepét töltheti be.
Bemutatja, hogyan nyirbálják meg az ember méltóságát, hogyan okoznak neki fölöslegesen stresszt. „Dunaszerdahelyen szültem 2024. július 24-én. A szülés viszonylag gyors és komplikációmentes volt. Azonban senki semmiről nem tájékoztatott közben. Ugyan a felvételkor aláírattak mindenféle dokumentumot, de csak annyit közöltek: »itt írja alá«.
Az összehúzódások közepette nem igazán tudtam koncentrálni a dokumentumok elolvasására, ráadásul szlovák nyelvűek voltak, és nem is értettem őket teljesen. Hiába kértem egy kis segítséget, azt mondták, hogy nem kell ezen rugózni, csak formaság, és muszáj aláírnom, ha azt szeretném, hogy felvegyenek az osztályra.
Csak hetekkel a szülés után, mikor nyugodtan el tudtam olvasni a dokumentumokat, láttam, hogy volt köztük egy beleegyező nyilatkozat, amely egyetlen mondatot tartalmazott, miszerint a páciens aláírásával kijelenti, hogy teljes körű tájékoztatásban részesült az egészségügyi ellátást illetően, és mindezek fényében beleegyezik az ellátásba.”
Tegyük hozzá, ilyen nyilatkozatot minden beteggel, tehát velem is aláírattak, miközben az égvilágon semmilyen tájékoztatást nem kaptam. Az már csak hab a tortán, hogy az orvosok egymásnak ellentmondó véleményüket osztották meg velem. Tehát baj van!
A szabályozás következetlen – szögezte le az előadó. – A hatályos alkotmány ugyan kimondja, hogy „(2) A nőt terhessége idején fokozott gondoskodás illeti meg…“ (41. cikkely), de a gyakorlat felemás. A szülésre készülő nők nem kapnak megfelelő tájékoztatást, széleskörűen nem készítik föl a őket a szülésre és nem mindig bánnak emberségesen a kismamákkal. A fent idézett eset egy szakállas gondra is felhívja a figyelmet. Az érintettet anyanyelvén kell(ene) tájékoztatni, mert máskülönben ez tragédiához is vezethet. Hogyan értelmezik egyesek a „fokozott gondoskodást”!?
Még a rendszerváltás előtt olvastam egy kanadai kórházról, ahol biztosították, hogy minden beteget a személyzet az anyanyelvén hallgassa meg.
De idézzük az illető hölgy további szavait.
„A felvétel után megvizsgáltak, majd betessékeltek a vajúdóba, ahol már egy másik kismama is vajúdott, tőlem nagyjából két karnyújtásnyira. Nagy fájdalmai voltak, végig üvöltötte az összehúzódásokat, ami bennem nagy frusztrációt gerjesztett. Közben branült [üreges tű és a hozzá csatlakozó, a testbe vezető hajlékony, műanyag cső, a végén zárható szeleppel] vezettek belém, melyen át folyamatosan adtak valamilyen infúziót, és amikor rákérdeztem, mégis mit kapok, a szülésznő csak annyit mondott, hogy ezek csak azért vannak, hogy ne száradjak ki, illetve segítik a vajúdást, és hogy az orvos rendelte el a beadásukat, nyugodjak meg.
Egész idő alatt nem engedtek inni-enni (titokban azért kijártam a mosdóba inni, mert az infúziók ellenére is borzalmasan szomjas voltam) pedig a vajúdás alatti folyadékfogyasztás lehetősége kimondottan része volt a szülési preferenciáimnak, melyet érkezésemkor írásos formában átadtam a szülésznőnek és kértem, hogy csatolják az egészségügyi dokumentációmhoz.
Fogalmam sem volt, mi vár rám, mi fog történni a következő órákban. Amikor már éreztem a tolóingert, azt mondták, még ne nyomjak, majd csak a szülőszobán. Próbáltam szót fogadni, de az inger erősebb volt nálam. Végre átirányítottak, ahol az erős tolók közepette egyedül kellett valahogy felmásznom és lefeküdnöm az ágyra.
Csak ekkor engedték be hozzám a férjemet, hiába kértem őket az érkezésünktől szinte folyamatosan, hadd lehessen velem végig (pedig ez is része volt a preferenciáimnak). Amint nagy nehezen lefeküdtem a szülőágyra, a tolóinger teljesen megszűnt. Ennek ellenére arra kértek, hogy toljak és diktálták, mikor és mit csináljak. Közben párszor lehurrogtak, hogy rosszul csinálom és közölték, hogy gyenge vagyok, szedjem össze magam, illetve azt is, hogy hagyjam abba a hangadást tolás közben. [Ez akár szülészeti erőszaknak is minősülhet!] Úgy éreztem, hogy semmire sincs ráhatásom, semmibe nincs beleszólásom, csak történnek velem/rajtam a dolgok, mintha csak egy eszköze lennék a szülésnek. A férjem jelenlétéből, kézfogásából, biztatásából próbáltam erőt meríteni. Nagyon nehéz volt, de végül sikerült megszülnöm a babámat, akit rögtön a mellkasomra tettek.
Szinte még felocsúdnom sem volt időm, már vitték is megmérni és megtisztogatni. Ezután már nem hozták vissza, hanem elvitték az újszülött osztályra. Nekem még a szülőszobán kellett maradnom, megfigyelésen 2 órát, a férjemet is elküldték. Ez idő alatt borzasztó szomorúságot, magányt éreztem és rettegésszerűen féltettem a kisbabámat, hiszen nem tudtam, hogy rendben van-e, miért vitték el és miért nem kaphatom meg őt.
Mikor végre eljött az idő, hogy engem is átvigyenek az újszülött osztályra, egy tolószékbe ültettek, majd a térdemre pakolták a bőröndömet. Ezt nagyon megalázónak éreztem. Amint az osztályra értünk, azonnal kértem a babámat, de hiába: azt mondták, pihenjek egy kicsit, hamarosan hozni fogják. Végül csak hat órával később [!!!] kaptam meg őt. Amikor a fiam egészségügyi állapota felöl érdeklődtem, azt mondták, hogy remekül van, az Apgar értékei 9-10-10 voltak [az újszülött egészségügyi állapotát értékelő pontrendszer, mely szerint ha 7 vagy annál magasabb pontszámot kap, akkor nincs szükség különösebb, a rutinszerű ellátáson túli beavatkozásra; 10 a maximum], minden rendben volt és van vele, csak náluk van egy olyan szabály, hogy a babákat születésük után folyamatos megfigyelés alatt kell tartaniuk, és nem volt elegendő személyzet arra, hogy velem együtt lehessen megfigyelésen. Ezért kellett átvinniük az újszülött osztályra egy közös helyiségbe a többi újszülöttel együtt. A kórház elhagyásakor 25 eurós díjat kellett fizetnünk a férjem szülőszobai jelenlétéért.“
Az előadó azután ennek mentén kifejtette ellenvetéseit az ismertetett gyakorlattal szemben. Az egészségügyi ellátásnak ingyenesnek és egyenjogúnak, mindenki számára korlátlanul elérhetőnek kell lennie.
Elegendő orvost kell biztosítani, a szülő nőt megfelelő módon fel kell készíteni.
Az „így szoktuk” nem elegendő indok. Orvosilag szakszerűen kell mindenkit ellátni. A magánszférához, családi élethez és emberi méltósághoz való jogot érvényesíteni kell. Az egészségünkkel kapcsolatos információk bizalmasak, titoktartás védi őket. Az emberi méltósághoz való jogot is biztosítani kell. Az egészségügyi személyzet kötelessége humánus, emberséges és etikus hozzáállást tanúsítani. A fájdalomcsillapításhoz való jog is ide tartozik. A gyakorlatban viszont gondot okoz a gátvarrás elégtelen érzéstelenítése. Ez is erőszaknak számít! Tehát tilos.
A felelősség kérdését is sokszor rosszul értelmezik. Három napig a szülés után a kórház felelős, de azután az anya. Tehát nem lehet arra hivatkozni, hogy a kórház a felelős és ezért kötelező betartani az utasításait.
A szülés körülményeinek szabad megválasztását törvény szabályozza 2024. június 1-től, tehát az nem szolgáltatás, hanem alapjog. A kísérő is szabadon választható. A gyakorlat azonban ettől eltér, ahogy a fenti történet is mutatja. A jogsértés ebben az esetben könnyebben szankcionálható.
Szüléskor tiszteletben kell tartani az anya szabad döntési jogát. Tehát szabadon választhatja meg a körülményeket. Persze, ha közvetlen életveszély áll fenn, akkor az felülírható a legszükségesebb módon. Az otthonszülés is biztosított, mert az anya szabad döntésén múlik, hol kívánja világra hozni gyermekét. Továbbá minden szülő nőnek joga van a részletes és teljes körű tájékoztatásra, tehát minden beavatkozás előtt el kell neki érthető módon magyarázni az okokat, hogy felelősen tudjon mérlegelni. Az előnyöket és hátrányokat is beleértve. A beleegyezést zsarolással, vagy fenyegetéssel kikényszeríteni törvényellenes! Az is, ha előzetes beleegyezés nélkül végzik el a beavatkozást. A beleegyezés bármikor visszavonható. Nem szükséges írásos formában rögzíteni, azonban fel kell tüntetni az egészségügyi dokumentációban. Mindig nemet lehet mondani!
Az egészségéért elsősorban az egyén felelős.
Az egészségügy a tájékoztatásért, és a beleegyezés után a szakszerű, legkorszerűbb ellátásért felel. Az egészségügyi ellátás nem felelős a paciens egészségéért, ha ő elutasítja a beavatkozást, de azért igen, hogy megfelelően tájékoztassák őt.
Az előadó elmondta, akár egy egész napon át tudna ezzel kapcsolatosan beszámolni a visszásságokról, ellentmondásokról és problémákról. Végül azonban egy fontos kérdést vetett föl. Mit lehet tenni jogsértés esetén? A teljes egészségügyi dokumentáció birtokában lehet csak lépni. Ez ingyenes.
Csakhogy gyakorta a problematikus részeket kihagyják. Viszont ami nem szerepel a dokumentációban, azt nem veszik figyelembe! Egyrészt adminisztratív eszközök állnak rendelkezésre.
Panaszt lehet tenni a fenntartónál, vagy magánál az intézménynél (minisztérium, kerület, kórház) az Egészségügyi Ellátást Ellenőrző Hivatalnál (Úrad pre dohľad nad zdravotnou starostlivosťou) és az Orvosi/Szülésznői Kamara Etikai Bizottságánál. Másik módja a jogorvoslatnak a bírósági eljárás. Itt akár az EU Emberi Jogi Bírósága is szóba jöhet. De ez egy végeláthatatlan történet nyitánya.
Balassa Zoltán/Felvidék.ma
