A Feldunai hadsereg I. és III. hadteste 1849. április 22-én vonult be a körülzárt Komáromba, miáltal megszűnt az erősség északi zárlata. Menetüket jócskán nehezítette a tavaszi áradás, s Görgei Artúr tábornoknak a császári-királyi csapatok üldözésével addig fel kellett hagynia, amíg sebtében új hidat veret a Dunán.
„Még azon nap – április 22-én – bementünk Komáromba. A Vág vize rettenetesen kiöntött volt, az utak, hidak, töltések mind el valának sodorva a tengernyi vizek hullámjai által. A menetel nehéz és veszélyes volt. Sok szekér felfordulva, sok hadiszer vízben úszva vagy belesüllyedve és csak tetején láttatva, döglött lovak s több ily szomorú jelei az elem pusztító hatalmának boríták el a vízzel fedett tért szemeink előtt. Komáromba érkezve a vár alján nyerénk lakásokat, mely egyedül volt a városnak ment része az ellenséges ágyúzás rontásaitól.” – jegyezte fel visszaemlékezéseiben a Feldunai hadseregnél tartózkodó berekszói Vukovich Sebő kormánybiztos.
Az erősség északi ostromzárának feltörése azáltal vált teljessé, hogy aznap zádorfalvi és lenkei Lenkey János vezérőrnagy, a komáromi várőrség csapatparancsnoka négy zászlóaljból, két huszársvadronból és egy ütegből álló különítményével a Nádor-vonalból megindulva kivetette a Csallóközben álló Anton Sossai vezérőrnagy parancsnoksága alatti császári-királyi dandárt, amelynek vesztesége 50 fő és 30 ló volt.
1849. április 23-án huszáros fegyvertényre került sor. A 3. Ferdinánd-huszárezred alezredesi osztálya – vagyis két század huszár – és a 14. Lehel-huszárezred 12 közlegénye puchói Horváth Ferenc főszázados parancsnoksága alatt megrohanta a Zsitva partján fekvő Verebélyt.
A kétórás csatározás eredményeként a település magyar kézbe került és az ottani császári-királyi csapatok Nyitra felé retiráltak.
A fővezér öccse, görgői és toporczi Görgey István honvéd századosnál olvashatunk Ferdinand Querlonde du Hammel alezredes gönyűi expedíciójáról: „Gönyő [sic!] a Duna jobb partján azon ponton alul, hol a győri Dunaág a fő Dunába szakad, nevezetes szállitási és rakodási pont. Az osztrákok birtokában volt; és csallóközi czirkálóink jelenték, hogy ott két nagy teherhajó horgonyoz, osztrák munitióval rakottan. Erre Guerlonde[sic!], a komáromi hidalkotás napjaiban, tüzérséggel is ellátott csapattal, a Csallóközben Gönyő[sic!] átellenében Kolos-Némára küldetett oly utasitással, hogy – ha lehet – kapari[n]tsa meg a két hajót és rakodtassa ki az innenső partra, végső esetben pedig fölvettetvén, semmisitse meg. Csakhamar egy irtózatos robbanás nyugat felől hirdette, hogy Guerlonde [sic!]az utóbbit vitte véghez. Ezért Bayer [József alezredes, a Feldunai hadsereg táborkari főnöke] szörnyen haragudott, mert bizony jó lett volna ez a lőszerkészlet nekünk. De hát nehezebb dolog, két hajót a Duna túlpartjáról, osztrák födözet daczára épen átalhozni és meg is tartani, mint fölvettetni. És inkább »se nekik se nekünk«, mint ott hagyni, hogy ellenünk használják. Ez alkalommal szegény Gönyő [sic!] helysége a roppant légnyomástól romba dőlt.”
A komáromi dandárparancsnok akciójáról Borovszky Samu a következőket jegyezte fel: „1849[.] április 23-án, a császáriaknak egy 600 mázsa lőporral terhelt hajója vesztegelt itt a Dunán. [Másnap] A túlparton álló magyarok ezt észrevették és egy jól irányzott gránáttal levegőbe röpítették. A detonáczió és az azt követett rombolás irtózatos volt. A közelebb eső házak azonnal romhalmazokká váltak, a távolabb esők pedig erősen megrongálódtak, vagy megrepedeztek. Az egész városban egyetlen ház sem maradt teljesen ép állapotban.”
A robbanás irtózatos erejű volt, de a két hajó gyomrában „csupán” kb. 140 mázsa lőpor, 300 db 60 fontos bomba és „szokásos mennyiségű 24 fontos bomba” volt.
Hátra volt még a Duna jobb partján létesített ellenséges ostromzár felszámolása, ami nem volt egyszerű, mert Balthasar von Simunich altábornagy ostromlövegei szétlőtték a komáromi hajóhidat. Görgeinek nem volt hadihídkészlete, így rögtönöznie kellett. A fővezér tutajhidat akart készíttetni a Vágon leúsztatott szálfákból, amit Thaly Zsigmond alezredes, Komárom erődítési igazgatója merőben képtelen ötletnek minősített. A tullni utásziskolában végzett Görgei azonban ragaszkodott elképzeléséhez, s az utászok – nem törődve az ellenség folyamatos ágyúzásával – a komáromi ácsok és hajósok segítségével 1849. április 25-én estére megépítették a rögtönzött talphidat, így a hajnali órákban partot váltottak a kijelölt magyar dandárok és sor került a magyar győzelemmel zárult első komáromi csatára.
Babucs Zoltán/Felvidék.ma
