Sokan és sokféle megközelítésben méltatják az elhunyt Szentatyánk, Ferenc pápa földi életútját, főpásztori és apostoli működését. Szinte valamennyi visszaemlékezés és méltatás közös nevezőjeként bukkant fel a Szentatya emberséges, szeretetteljes és közvetlen személyiségének leírása.
Amikor a világegyház élén álló apostoli kormányzó korunkra is hatással lévő egyházpolitikai vagy lelkipásztori intézkedéseiről és tevékenységéről olvasunk, ne feledkezzünk meg arról, hogy Ferenc pápa működésének van egy közvetlenül hozzánk, felvidéki magyarokhoz is fűződő szála, s ez a szál pedig egyenesen Alsóbodokra, az Isten szolgája Esterházy János Zarándokközpontba vezet. Nem véletlen, hogy a központ honlapjának fő oldalán ott szerepel a pápa elhunyta után felkerült nyilatkozat, miszerint:
„Az Esterházy János Zarándokközpont vezetői mély megrendüléssel értesültek Szentatyánk, Ferenc pápa elhunytáról, aki:
– engedélyezte, hogy meginduljon Esterházy János boldoggá avatási folyamata,
– aki ennek kapcsán felruházta János testvérünket az „Isten szolgája” titulussal,
– aki 2018. június 7-én, nyilvános audiencia keretében fogadta az alsóbodoki Esterházy János Zarándokközpont küldöttségét,
– aki megáldotta a Zarándokközpont ‘E’ hangzású nagyharangját,
– aki személyesen tett ígéretet, hogy imáiban megemlékezik a központ alapítójáról, Paulisz
Boldizsárról és Isten szolgája Esterházy János boldoggá avatási folyamatáról.
KÉRJÜK ŐT, HOGY LEGYEN TOVÁBBRA IS ÉGI KÖZBENJÁRÓNK!
Az örök világosság fényeskedjék neki!
Requiescant in pace!”
A fenti állítások tényszerűségét érdemes néhány mondattal kiegészíteni. Amikor az Esterházy János Szülőföldjéért Alapítvány négy tagja (Paulisz Marián, Gyepes Lajos, Gyepes Patrik, Gyepes Zoltán) 2018 júniusában egy 170 kilós haranggal autójuk csomagtartójában elindult Rómába, Esterházy János boldoggá avatási perének elindítása még csak állom volt. A négy fiatalember, az akkor már súlyos beteg Paulisz Boldizsár talán utolsó kívánságát próbálta teljesíteni, azaz, Ferenc pápával megszenteltetni a Boldizsár által, családi összefogással kiöntetett, s az Esterházy János Zarándokközpont harangtornyába szánt ‘E’ hangú nagyharangot.
Az ötlet első halásra is enyhén szólva merésznek számított és semmi garancia nem volt arra nézve, hogy az valaha meg is valósulhat. Az ügyben közvetítést vállaló vatikáni magyar nagykövetség is csupán arra tudott vállalkozni, hogy az alsóbodokiak „jámbor szándékát” továbbítja a vatikáni államtitkárság illetékes osztályára, „aztán majd meglátjuk milyen választ kapunk”.
A leghasználhatóbb tanács a nagykövetség részéről az volt, hogy a haranggal akkor érdemes Rómába jönni, amikor Ferenc pápa nyilvános audienciát tart a Szent Péter téren.
Nos, az a bizonyos június 7-e épp ilyen nap volt. S az alsóbodokiak küldöttségének megérkezésével együtt a vatikáni illetékes hivatal is megküldte válaszát a magyar nagykövetségnek, miszerint Ferenc pápa az audiencia hivatalos programját követően szívesen találkozik az alsóbodokiak küldöttségével, s megáldja a magukkal hozott harangot is. Az adott napon, azaz június 7-én, a felvidékről hozott virágdekorációval szépen feldíszített harangot a vatikáni nagykövetség diplomáciai autója szállította a Szent Péter térre, s adta át az ott dolgozó protokollszervezőknek.
Az ezt követő történésekről azonban érdemes felidézni Paulisz Mariánnak, az alsóbodoki küldöttség vezetőjének visszaemlékezését: „Ez egy egész életre szóló élményt adó lelki feltöltődés volt mindannyiunk számára. Amikor elindultunk, alig mertük remélni, hogy szándékunk, az édesapám által kért harangszentelés megvalósulhat. S amikor megérkeztünk, döbbenten tapasztaltuk, hogy minden akadály elhárult, minden kapu megnyílt előttünk. Azt a fantasztikus érzést, amit akkor átéltünk, nem lehet sem leírni, sem elmondani. Biztosan állíthatom, hogy számomra ez volt addigi életem legszebb születésnapi ajándéka. Ugyanis egy nappal előtte, vagyis június 6-án volt a születésnapom.
A nyilvános audiencia hivatalos programja után a pápa odajött a Szent Péter-bazilika bejárata előtt felállított oltár mellett elhelyezett fogadalmi ajándékokhoz és tárgyakhoz, melyeket közt a legtestesebb a mi harangunk volt, így minket hagyott utoljára. Miután megáldotta az előző tárgyakat, a fotósok gyűrűjében odalépett hozzánk. Nekünk volt egy néhány perces német nyelvű szövegünk, amiben összefoglaltuk a harangra, a Zarándokközpontra, Esterházy Jánosra és édesapánkra vonatkozó legfontosabb információkat. Miután ezt felolvastuk a Szentatyának, azt vártuk, hogy ő megáldja a harangot, mi pedig elbúcsúzunk, s ezzel kész. Mi erre az úgymond legegyszerűbb verzióra voltunk felkészülve, de a Szentatya ehelyett egészen közel lépett hozzánk, kezet fogott velünk, s elkezdett kérdezgetni bennünket. Talán tíz kérdést is feltett, melyek a harangra, a konkrét szándékainkra, Esterházy Jánosra vagy édesapámra vonatkoztak.
Teljes mértékben meglepett bennünket, hogy milyen felkészülten fogadott minket, annyira, hogy szinte zavarba jöttünk, mit is válaszoljunk a kérdéseire. Valószínűleg ezt is érzékelhette a Szentatya, hiszen derűs hangon, nagyon barátságosan és nagyon közvetlenül beszélgetett velünk.
Hangjában igazi érdeklődéssel és ránk figyeléssel próbálta feloldani a bennünk felgyülemlett kezdeti izgalmat és feszültséget. Megdöbbentett bennünket az is, hogy kérdéseiből látszott, tudja, ki volt Esterházy János, ismeri a személyéhez kötött nehéz társadalmi helyzetet, ugyanakkor tisztában volt mély hitével is. Azt kérte tőlünk, hogy erre az Ő példaadó keresztényi magatartására építsük Esterházy Jánossal kapcsolatos jövőbeli terveinket.
Egy pár szóban beszámoltunk édesapánk akkori súlyos egészségügyi helyzetéről is, s kértük imáját és áldását rá és Esterházy János ügyére, valamint a felvidéki magyarságra is. Mindhárom kérésünket nagy megértéssel és beleérzéssel fogadta, s ígérte, hogy imádkozni fog értünk. Édesapám, Esterházy János és a Zarándokközpont fényképét, rövid leírását ajándékként elfogadta tőlünk. Mintegy 15-20 percet beszélgetett velünk hol németre, hol angolra váltva a társalgás nyelvét, ami ismerve a pápa sűrű időbeosztását, rendkívüli ajándékot jelentett számunkra. Ezt követően megáldotta a harangot és bennünket, majd szívélyesen elbúcsúzott tőlünk.
Talán ennek a barátságos légkörnek köszönhető, hogy a szervezők megengedték, hogy a rendezvény befejeztével gépkocsinkkal felhajthattunk egészen a Szent Péter-bazilika bejáratáig, hogy ott bepakolhassuk a csomagtartóba az immár a Szentatya által megszentelt harangunkat. Egy másik rendező elismerően meg is jegyezte, 30 éve itt dolgozik, de a papamobilon kívül itt még más gépkocsit nem látott. A ritka eseményt meg is örökítettük egy fotóval.
Hazatérve azonnal felkerestem édesapámat a nyitrai kórházban, hogy beszámoljak neki a nem várt sikerről, amit ő nagy örömmel, szívbéli békével és megelégedéssel fogadott. Rá egy hétre eltemettük őt. A Zarándokközpontban neki, az ő búcsúztatására szólalt meg első alkalommal a Ferenc pápa által megáldott ‘E’ hangon megzendülő nagyharang.”
A krakkói érsekség az év (1918) őszén kérvényezte Esterházy János boldoggá avatási folyamata megindításának engedélyezését a római Szentszéknél. A Marek Jedraszewski érsek atya által benyújtott kérelemre rendkívül rövid időn belül, alig egy hónap elteltével érkezett meg a jóváhagyó válasz, mely a Szentatya engedélyével Esterházy Jánost az Isten szolgája titulussal ruházta fel.
Dr. Török Csaba teológus, egyetemi tanár, az esztergomi Nagyboldogasszony- és Szent Adalbert-főszékesegyház plébánosa emlékező írásában a következő szavakkal jellemezte Ferenc pápát:
„A legünnepélyesebb pillanatokban is képes volt észrevenni egy embert, egyetlenegyet, akihez úgy tudott odalépni, mintha arra a pár másodpercre csak ő létezett volna számára! Csak ő? Talán jobb így mondani: csak ők ketten. Nem véletlen, hogy a szegények, a peremre szorultak és kirekesztettek, az elesettek, a hatalom, a gazdagság és az erő centrumaitól legtávolabb élők, a migránsok és a leselejtezettek oly kedvesek voltak a Szentatya számára. Ők azok ugyanis, akiket mi, a többség, a mérvadók, a nivellálók nem akarunk észrevenni.”
Nos ez a pár mondat tökéletesen visszaadja az alsóbodoki küldöttség Ferenc pápával való találkozásának lelkületét. Ugyanakkor megerősít bennünket abban a hitben is, hogy legyünk bármennyire is peremre szorított helyzetben, ahol elesett, kirekesztett vagy akár leselejtezett állapotban érezhetjük magunkat, teljesen mégsem maradunk magunkra, hanem magunkon tudhatjuk annak az irgalmas Jézusnak a tekintetét, akinek méltó apostolaként élt, imádkozott és tevékenykedett a megboldogult Szentatya, Ferenc pápa is. Elhunytának napjától érte is szól immár az alsóbodoki Esterházy János Zarándokközpont ‘E’ hangú nagyharangja.
Mi pedig köszönjük meg a Jó Istennek, hogy Ferenc pápa személyében egy újabb közbenjárója van sokszor peremre szorított ügyeinknek a mennyben!
MI/Felvidék.ma
