A Patrióták Európáért képviselőcsoport tagjai Európában elsőként és hónapok óta követelik az Európai Bizottság által finanszírozott NGO-k szerződéseinek teljes átláthatóságát. Most áttörés történt: a Patrióták közreműködésével létrejön egy munkacsoport az Európai Parlamentben, amely kivizsgálja a gyanús szerződéseket.
„Az európai polgároknak joguk van tudni, kikhez kerül a pénzük, és milyen célból. Elég volt a brüsszeli bürokraták álságos játszmáiból. Addig megyünk, amíg mindenki tisztán fogja látni: itt baloldali aktivistacsoportokról van szó, akik Brüsszel euromilliárdos támogatásával politikai tevékenységet folytatnak, sokszor az adófizetők érdekeivel szemben. Ez ellentétes a demokrácia és átláthatóság elveivel és mi, Patrióták fel fogjuk fedni az igazságot. Ennek egyik fontos első lépése a vizsgálati munkacsoport létrejötte” – hangsúlyozta Gál Kinga, a Patrióták Európáért képviselőcsoport első alelnöke, a Fidesz-KDNP európai parlamenti képviselőcsoportjának elnöke.
A Patrióták Európáért frakció elsőként, több adatigényléssel világított rá arra, hogy a Bizottság több mint 37 000 szerződést kötött NGO-knak nevezett szervezetekkel, összesen 2800 milliárd forint értékben – az európai adófizetők pénzéből.
Ezek közül számos szervezet politikai aktivistaként működik, és olyan célokat szolgál, mint az illegális migráció elősegítése vagy a zöldideológia erőltetése a gazdák, vállalkozók és a határvédelem rovására.
A Patrióták Európáért frakció révén megvalósult jobboldali többséggel most létrejön egy munkacsoport, hogy a gyanús NGO-szerződéseket vizsgálja, megakadályozva, hogy a brüsszeli baloldal ismét a szőnyeg alá seperje az ügyet.
A harc az átláthatóságért azonban itt nem ér véget. A Patrióták a Pfizergate-botrány és más brüsszeli visszaélések kivizsgálását is követelik. Európa polgárainak joguk van az igazsághoz. Mi ezért dolgozunk.
A Fidesz-KDNP európai parlamenti képviselőcsoportjának sajtóközleménye