Úgy száz évvel ezelőtt, az elmúlt, paraszti világban más volt az élet, mint manapság. Száz év alatt nagyon sokat fejlődött a világ, a technika. Fel sem tudjuk fogni, hogyan is élhettek akkor az emberek, villany, vízvezeték, számítógép, telefon és minden egyéb technikai vívmány nélkül. Igaz, az akkori emberek egyszerűek, igénytelenek, anyagiakban szegényebbek voltak, de szellemiségükben, érzelmekben, a természet ismeretének tudásában annál gazdagabbak.
Együtt élve a természettel évszázadok óta megvoltak a szokásaik, hiedelmeik, évszakokra, hónapokra bontva. Ezekhez igazodtak és ezek töltötték ki az életüket. Mivel mai korunk embere már nem él szorosan a természettel, elhagyta, elfeledte elődei ezen tudását, szokásait. Az egészen fiatal nemzedék pedig nem is hallott róla, nem ismeri.
Időnként azonban jó fellapozni a régi írásokat, beleolvasni a régi szokásokba, hogy feltöltődjünk abból a szellemi gazdagságból, mely eleinknek olyan természetes volt.
Fotó: archívum
Szeptember 1. – Egyed napja. Ez a nap volt a számadó pásztorok szolgálatba állása. A szőlőhegyeken, dombokon nem volt szabad szekérrel a szőlőbe menni, sem abroncsos edényt hordani.
„ Egyed, ha fenn hordót görget, jól terem jövőre földed,
Egyed, igyad bár előre, lészen az új esztendőre.”
Szeptember 8. – Kisboldogasszony napja. Dologtiltó nap, nagy ünnep. Ezen a napon még a fecskék sem indultak útra, csak utána. A cselédek szolgálatba lépésének a napja.
Kisasszony napjának hajnalán a vetőmagot kitették a harmatra, hogy ne üszkösödjön meg.
A templomban fűzfaágat, szénát, kukoricaszárat, almát szenteltek orvosságul tehénbetegségek ellen.
Palóc vidéken ugyanezen ünnep napjának hajnalán, az asszonyok napkeltét jártak nézni a kenderföldekre, hogy megláthassák a kelő napba öltözött Szűzanyát, Máriát. De kimentek a kápolnás dombokra is és ott imádkozva, énekelve várták a napkeltét. Az egyik visszaemlékezőm, édesanyám, Zolczer Ferencné, Diénes Ilona elmondta, hogy ő kislányként látta a kelő napban a Szűzanyát, amint kötényéből rózsákat hintett a földre. A naplementét is várták.
Kimentek a kápolnadombra és a naplementében is látni vélték a Szűzanya rózsáit, úgy, mint a napkeltében.
Fotó: archívum
Szeptember 14. – a lábbajok gyógyításának napja. Ezen a napon nem volt szabad vetni a mezőben.
Szeptember 15. – Fájdalmas Szűzanya napja, dologtiltó nap. Délután az asszonyok újra a kápolnákhoz mentek és ott imádkoztak, énekeltek, gyakorta éjfélig.
Szeptember 21. – Máté napja. Üres nap a vetésre, ezért pelyvahétnek is nevezték. Asszonyi dologtiltó nap a mosásra és a mángorlásra. ( A kimosott, kemény vászonruhák puhítása. )
Szeptember 29. – Mihály napja. Ezen a napon kapták meg a pásztorok, juhászok, kondások, gulyások a járandóságukat, fizetségüket. A pásztorkodás befejezésének napja, áldomások napja, pásztorfogadó nap. Gonoszjáró, rontó nap.
Mikor a szógát fogadják, öcsémuramnak szólítják,
De mikor már megkapták, csak főtt krumplival kínálják.
Szent Mihály-napi dörgés jó őszt, de hosszú, kemény telet jelez.
(Lőrincz Sarolta Aranka – Palóc dédanyáink kelengyés ládája)
Lőrincz Sarolta Aranka/Felvidék.ma
