Telefonon beszélt egymással Szergej Lavrov orosz és Marco Rubio amerikai külügyminiszter a tervezett budapesti csúcstalálkozó előkészítéséről – közölte honlapján hétfőn az orosz diplomáciai tárca.
„Konstruktív megbeszélés zajlott a lehetséges konkrét lépésekről, amelyek elősegítik a Vlagyimir Putyin orosz elnök és Donald Trump amerikai elnök október 16-i telefonbeszélgetése során elért megegyezések megvalósítását” – tartalmazza a rövid tájékoztató.
Vlagyimir Putyin és Donald Trump csütörtökön beszélt telefonon egymással. A felek egyebek mellett az ukrajnai háború ügyében folytattak eszmecserét. A beszélgetést követően az amerikai elnök bejelentette, hogy találkozni szándékozik orosz hivatali partnerével Budapesten. Jurij Usakov, az orosz elnök külpolitikai tanácsadója közölte, hogy a magyar fővárost Trump javasolta, Putyin pedig támogatta az ötletet.
Kreml: személyes jó kapcsolatok befolyásolták a helyszínválasztást
Vlagyimir Putyin orosz és Donald Trump amerikai elnök jó kapcsolata Orbán Viktorral hozzájárult ahhoz, hogy Budapestet választották a csúcstalálkozó helyszínéül – jelentette ki Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője hétfőn újságíróknak.
Peszkov egyelőre nem tudott érdemi részletekkel szolgálni a budapesti csúcstalálkozóról. „Még sok házi feladatot kell elvégeznünk a külügyminisztériumokon belül, valamint a mi külügyminisztériumunk és az amerikai között is” – jelentette ki.
Marija Zaharova orosz külügyi szóvivő az előkészületekről a TASZSZ hírügynökségnek annyit mondott, hogy az orosz és a magyar külügyminiszter már beszélt egymással, és hogy diplomáciai csatornákon folyik az előkészítés.
A Kreml szóvivője szerint a budapesti csúcstalálkozótól Oroszország azt várja, hogy ezen a felek előre tudnak lépni az ukrajnai konfliktus békés rendezésében, és hogy meg tudják vitatni a kétoldalú kapcsolatokat.
„Természetesen mindenki végrehajtja a elnökök utasításait. De a teljes körű tárgyalás, csapatmunka a csúcstalálkozó megfelelő feltételeinek előkészítésére még nem kezdődött el” – mondta arra a kérdésre válaszolva, hogy hol tartanak az előkészületek.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kijelentésével kapcsolatban, miszerint kész Budapestre utazni, Peszkov azt mondta, hogy a csúcs részleteit még nem tisztázták. A szóvivő nem kommentálta azokat a sajtóhíreket, amelyek szerint Putyin és Trump Ukrajna és Oroszország között lehetséges területcseréket vitatott meg telefonon.
„Minden olyan információt, amelyet erről a telefonbeszélgetésről át akartunk adni, átadtuk. Nincs egyéb mondanivalónk” – fogalmazott.
Hangsúlyozta, hogy Oroszország folytatja a tárgyalásokat az Egyesült Államokkal az ukrajnai rendezésről, és „komoly munka folyik”. Mint mondta, az orosz álláspont nem változott azzal a felvetéssel kapcsolatban, hogy a konfliktust a jelenlegi frontvonal mentén fagyasszák be.
Közölte, hogy az orosz fél nem kapott hivatalos értesítést az amerikaitól arra vonatkozóan , hogy az Egyesült Államok nem szállít Tomahawk manőverező robotrepülőgépeket Ukrajnának.
Zaharova ismét azzal vádolta meg Európai Uniót és „az agresszív nyugat-európai közösséget”, hogy romboló tevékenységet folytat a béketörekvések megakadályozása érdekében.
„Nyilvánvaló, hogy mindent megtesznek a konfliktus eszkalálása érdekében, ahogyan azt 2022-ben is tették, amikor meghiúsították a béketárgyalásokat, amelyeket a kijevi rezsim kért, és amelyeket hazánk tett lehetővé”
– mondta a diplomata.
Kifejtette Moszkva azon álláspontját, amely szerint a hosszú távú békéhez a konfliktus elsődleges okait kellene megszüntetni.
MTI/Felvidék.ma