Hazugság, manipuláció, fenyegetőzés – nincs amit meg ne tenne a háborúpárti nyugati elit annak érdekében, hogy kihúzzák a körmük alól a valaha volt egyik legnagyobb tüskét: a tervezett budapesti Trump–Putyin csúcstalálkozót. Kézenfekvő, hogy a „mindigobjektív”, média – például a Financial Times – a máris „kiderítette”, hogy a békecsúcs elmarad.
Az említett hazugsággyár nem kevesebbet állított öles betűkkel szedett címében, mint hogy maga Trump és Putyin törölték a találkozót. Az senkit sem zavart, hogy Putyin egyik legközvetlenebb munkatársa, elnöki tanácsadója és beruházási megbízottja, Kirill Dmitrijev határozottan cáfolta ezeket az „értesüléseket”. Dmitrijev, aki Alaszkába is elkísérte az orosz elnököt, részt vett a februári rijádi orosz–amerikai találkozón is, tehát mondhatni nyakig benne van az amerikai–orosz párbeszédekben, így azt is tudja, mi minden előzi meg egy ilyen találkozó (de akár egy külügyminiszteri szintű tárgyalás) létrejöttét.
Dmitrijev most arra reagált, hogy a nyugati média egy szalmaszálba próbál kapaszkodni, éspedig a „közeljövő” szócskába. Ugyanis
több amerikai médium egy „meg nem nevezett fehér házi forrásra” hivatkozva azt állította, hogy „a közeljövőben” nem terveznek Putyin–Trump csúcstalálkozót.
Egyes médiumok ezt úgy értelmezték, hogy a találkozót törölték vagy határozatlan időre elhalasztották.
„A média elferdíti a ‘közeljövő’ kifejezést, hogy aláássa a közelgő csúcstalálkozót. Az előkészületek folytatódnak” – írta Dmitrijev kedden az X-en, reagálva a Financial Times cikkére.
Szijjártó Péter magyar külügyminiszter is reagált az X-en, azt írta, hogy „a háborúpárti politikai elit és médiájuk” megpróbálja megakadályozni a tervezett Putyin–Trump csúcstalálkozót, szivárogtatások, álhírek és olyan nyilatkozatok sorozatával, amelyek azt állítják, hogy a találkozó nem fog megvalósulni.
Vannak persze más módszerek is, biztos ami biztos alapon.
A sarokba állított kisovisokra emlékeztető hisztike például az „fenyegetés”, hogy Putyin gépét egyes európai országok (pl. Lengyelország) nem engedik át a légterükön,
vagy épp előkapják a Nemzetközi Büntetőbíróság bunkósbotját, hogy tudniillik Magyarországnak le kellene tartóztatnia az orosz elnököt, aki ellen az ICC elfogatóparancsot adott ki. Nos, ami az első ötletet illeti, Bulgária máris bejelentette, hogy ők készek légi folyosót biztosítani az orosz elnöknek, aki így Bulgária-Szerbia irányából érkezhetne. Ami pedig a politika prostijává alacsonyult ICC-t illeti: a főpróba Netanjahu budapesti látogatásakor megvolt, ebből le lehet vonni a megfelelő következtetést.
Nincsenek persze illúzióink, az ötletparádé egész biztosan nem ért véget, a bűnözőket mentegető Európai Parlament még csak most következik…
szd/Felvidék.ma