A Beneš-dekrétumok magyarellenes jogfosztásával szemben állunk, Gubík László és a felvidéki magyarok mögött – írta Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes pénteken a Facebook-oldalán.
A nemzetpolitikáért, nemzetiségpolitikáért, egyházpolitikáért és egyházdiplomáciáért felelős miniszterelnök-helyettes a bejegyzésében közzétette Dócs Dávid (Mi Hazánk) országgyűlési képviselőnek a Beneš-dekrétumokkal kapcsolatos kérdésére adott válaszát.
Ebben Semjén Zsolt azt írta:
„Számtalanszor nyilvánvalóvá tettük, és én személyesen is elmondtam, hogy a kollektív bűnösség, a kollektív jogfosztás mind magyar, mind egyetemes emberjogi szempontból elfogadhatatlan. Így a Beneš-dekrétumok is”.
„Elkötelezett hívei vagyunk a szlovák–magyar megbékélésnek, amelyért az elmúlt időben oly sokat tettünk és látványos eredményeket értünk el, ez azonban nem teszi zárójelbe a Beneš-dekrétumokról mondottakat. Ebben és a többi felvidéki ügyben is Gubík László elnök úr mögött állunk!” – tette hozzá.
A miniszterelnök-helyettes egy fényképet is csatolt, melyen Gubík Lászlóval, a felvidéki magyar párt, a Magyar Szövetség elnökével láthatók.
Nacsa Lőrinc: elfogadhatatlanok a Beneš-dekrétumok
A kollektív bűnösség, a kollektív jogfosztás emberjogi szempontból elfogadhatatlan, így a Beneš-dekrétumok is – írta Nacsa Lőrinc, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára a Facebook-oldalán pénteken közzétett bejegyzésében.
„Dekrétum és büntetés helyett kölcsönös tiszteleten alapuló együttműködést!” – mutatott rá az államtitkár.
Az elmúlt napokban a nehéz fejlemények miatt többször is megnyilvánultam itt is a felvidéki fejleményekről és támogatásunkról biztosítottam a Magyar Szövetséget, Gubík Lászlót és a Szlovákiában élő magyarokat.
Számtalanszor nyilvánvalóvá tettük, most is ezt tesszük, hogy a kollektív bűnösség, a kollektív jogfosztás emberjogi szempontból elfogadhatatlan, így a Beneš-dekrétumok is – áll Nacsa Lőrinc bejegyzésében.
Hívei és kezdeményezői is vagyunk a szlovák–magyar megbékélésnek, amelyért az elmúlt években is sokat tettünk és eredményeket is értünk el, de ez nem teszi zárójelbe azt, amit gondolunk és mondunk a Beneš-dekrétumokról. Ebben és a többi ügyben is a Magyar Szövetség és annak elnöke mögött állunk! – írta Nacsa Lőrinc.
Charta XXI.: súlyos éket ver a szlovák–magyar megbékélési folyamatokban
A Charta XXI. Megbékélési Mozgalom mélységes megdöbbenéssel figyeli a közelmúlt szlovákiai politikai eseményeit. A Beneš-dekrétumok megkérdőjelezését kriminalizáló törvény a szlovák–magyar megbékélési folyamatokban súlyos éket ver a két nép közé. Akkor, amikor a hétköznapokban a békés együttélés és az együttműködés jellemzi népeink kapcsolatát, ismét a politika szít feszültséget ember és ember között.
A Beneš-dekrétumok számos rendelkezése megkérdőjelezhetetlenül diszkriminatív gyakorlatot jelent a magyar nemzetiségű szlovák állampolgárok ellen, mégpedig a kollektív bűnösség elvére alapozva, mely a magyarokat közösségileg bélyegezte háborús bűnösöknek a második világháború után.
Számos ma is folyó tulajdonjogi per mutatja, hogy ezek a dekrétumok a mai napig is szolgálhatnak új jogviszonyok, vagyonelkobzások alapjául.
Mindez mélységesen ellentétes mindennel, ami európai, s ami közös értékrendünk alapja. A Charta XXI. Megbékélési Mozgalom ezért sürgeti a józan ész hangjának meghallását, s a diszkrimináló rendelkezések sorsának egyértelmű rendezését, közös múltunk e vitatott fejezetének mielőbbi diszkriminációmentes lezárását.
Nyilatkozatunk nem a múlt sérelmeinek újranyitását, hanem a virágzó közös jövőnkbe vetett meggyőződés erősítését szolgálja.
MTI/Felvidék.ma



