Korábbi írásomban már említettem az ars donandit, az ajándékozás keresztyén művészetét és kultúráját. Máskor a fülek, a hallás művészetét, a zene szakrális hódolását Isten előtt az ajándék Gyermekért. Most röviden a szemek művészetének, a festészetnek a hódolását hozom az Olvasók elé. Hogy ne csak nézzünk, hanem lelkileg lássunk is.
Olyan mozzanatokat kerestem az olasz „katolikus” és a holland-németalföldi „református” festők látás-, és ábrázolás módjában, amelyek valóságos istentiszteletté emelik az ecsetkultúrát, a festészetet.
Eközben olyan szemléleti fordulatra, minőségi ugrásra leltem, ami egész mai karácsonyi készülődésünket és ünneplésünket megszentelheti.
Mostani festészettörténeti sétánk célja: a hajdanvolt művészek magasztaló, hódoló, Lélektől átszellemült ecsetvonásainak vezetésével még teljesebbé formálni a magunk ünnepi érzéseit: mi is ismerjük fel személyesen és tegyük meg, amit Mária.
Ő ugyanis felismerte élete nagy pillanatát. Átszellemülése, „megtérése” csodálatában meglátta a Gyermekben a Mindenható Isten egyszülött Fiát. Ezért az anyából Krisztusnak, Istennek hódoló hívő asszony lesz, aki majd képes szembenézni a kereszt alatt is a lesújtó Isten-ember dráma legmélyebb fájdalmával. Nyitott szemekkel és imára hangolódó szívvel induljunk el most a szent Gyermekhez mi is!
A bizánci ábrázolás aranya
Korai századokra visszatekintő szakrális zarándoklatunkat a középkor kezdetével indítjuk. A bizánci, keleti keresztyén festmények már a középkor hajnalán szigorú szabályok szerint közelítették meg a szent történetet, így a születést is. Ha kicsit pontosabban tekintjük meg a szent kalendáriumban, menologionban megörökített jelenetet, Krisztus születését, akkor a festmény egy láthatatlan háromszögbe foglaltan tekint ránk.
II. Baszileosz Menologionja így a karácsonyi eseményt trinitárius, szentháromsági keretbe helyezi. Fönn, a kép tengelyében az Atyát sejthetjük, Aki szeretett Fiában gyönyörködik (Mát 17,5). Az Ige szerint (Luk 2.) a kisgyermeket bepólyálva láthatjuk a kőbölcsőben, akire a vigyázó atyai tekintetből árad a fény, ömlik rá a szentség, a féltő szeretet fénye.
A háromszög csúcsa az atyai tekintetre irányul, két láthatatlan, de a kép szerkezetével érzékeltetett szára az angyalok kara mellett egészen a miniatűr jobb-bal sarkáig húzható meg.
Mária gyermekére figyel teljes odafordulással, tőle balra lenn József kissé aggódó tekintettel tekint ránk, mintegy sugallva: Tudjátok, ki ez a gyermek? Mi lesz vele ezen a bűnös világon? A féltő gondoskodás, a töprengés tekintete az övé. A kép közepén, lenn, a bába látható, amint az Egyszülöttet megfürdeti. Jobbra egy „szakadt”, szegény pásztor alakja áll, aki ott tanyázott a titokzatos éjszakán a nyáj mellett (Luk 2,8), majd az Úr angyala intő szavára, a Gyermeket körülragyogó dicsőség megtekintésére indult.
Az angyal mutatóujja jelzi: eddig, és ne tovább! A szentségnek van személyi aurája, s ezt senki nem lépheti át. Meg nehogy megzavarják a Kisded álmát, békés pihenését. A menologion egyszerű, világos szerkezetével a születés története csúcspontjára irányítja szemünket.
A bizánci festménynek még egy sajátossága, hogy a kép háttere csupa arany ragyogásba merül, mintegy jelezve: ott és akkor a világtörténelem legdrágább eseménye zajlott le.
Elkezdődött az aranynál is drágább üdvözítés történet az emberiség boldoggá tételére, ami ma is tart.
Új színek, szakrális szemlélet a román korban és a gótikában
A festőtechnika és a tematizálás változott, Giotto Királyok hódolása (1304-1306) témájú képén az arany mellett a kék a domináns szín. Itáliai öltözetű királyok, előkelőségek, mintegy a korabeli társadalom elitjeként adják át ajándékaikat a Gyermeknek. Fiatalabb és idősebb személyek, minden korosztály hódol a Gyermek előtt, aki itt Máriának és Józsefnek az oltalmazó kezében látható. Még szent családként egyszerű trónuson együtt fogadja az ajándékhozókat.
Ők is megajándékozottnak érzik magukat, hiszen a Gyermeket az Ige szerint „szemeinkkel láttunk, szemléltünk és kezeinkkel illettünk, az életnek Igéjét” (1Ján 1,1.)
A képen kiemelkedik az égbolt kék ábrázolása, ami a mennyei világra utal, emellett jelzi, hogy a festmény megrendelője, a Scrovegni család saját házi kápolnájának ékesítésére készíttette a festményt, aminek kékjéhez Giotto porrá őrölt Lapislazulit, ultramarint használt. Ezt az értékes anyagot tengeren túlról hozták Itáliába. Az ultramarin és az arany festői készlete a Gyermek eget-földet felrangosító, meggazdagító istenségét és emberségét jeleníti meg.
A németalföldi festők ábrázolás fordulata
Festészettörténeti minőségi ugrással ők elmozdították az ókori, kora-középkori ábrázolást. Az isteni szakralitás mellett az emberi vonásokat is felrajzolták, a humanitás és a szakralitás szép esztétikus egységében. Konrad von Soest Krisztus születése című oltárképén (1404), ami Niederwildungenben található, Mária szépen vetett ágyban öleli magához a Kisdedet, miközben József az ágy oldalán gondoskodó szeretettel fújja a lángot, készíti az ételt. Mindennapos életjelenet ez, a hétköznapokban megjelenő szentség képi hangsúlyozása, tudatosítása. Ez német-holland sajátosság.
Stephan Lochner különlegesen formálja meg a Gyermek imádását (1445). A Münchenben látható képen Mária fordul imádkozó kézzel, teljes odafigyeléssel a Gyermekhez. Itt az Anya áll a Gyermek és a néző előtt, aki rádöbben Gyermeke rendkívüliségére, felismeri Benne az Isten Fiát, az Egyetlent, Aki nem csak az Ő egyetlenje, hanem Istené. Elővételezi ez a jelenet a későbbit, amikor ő és József napokon keresztül Jeruzsálemben keresték a fiukat.
Akkor felderengett Máriában valami titoksejtő ráismerés: valóban nagyra hivatottságról van szó.
A bibliai jelenet szerint Mária gyengéd szemrehányást tesz: „Gyermekem, miért tetted ezt velünk? Íme, apád és én kétségbeesetten kerestünk téged” (Luk 2,48kk). A válasz félreérthetetlen: ”Nem tudtátok, hogy az én Atyám házában kell lennem?”. Ez a festmény előremutat a nagy ráébredésre, ami Mária szívében végbement. A Gyermek nem az övé, nem tulajdona, Ő a Magasságos Isten szeretett Fia, akiben Ő gyönyörködik. Ezért illő, hogy ő is, és minden ember tisztelettel közeledjék hozzá.
A Gyermek életértelmet adó ragyogása, otthonteremtő melegsége
Az új felismerést hasonlóan fejezi ki a szemek számára is érzékelhetően a reneszánsz számos alkotója. Fra Filippo Lippi A gyermek imádása a szentekkel (1459) alkotásán Mária finom imaszőnyegen látható. A kép az ima, a hódolás, a hitélet emberi oldalát, az állandóságot, a folyamatosságot hangsúlyozza. Mária imádkozó tekintettel és kézzel, egész személyiségével fordul a Gyermek felé.
A reneszánsz és a kora barokk szellemi határvidékén alkotott a Dürer iskola egyedi látású festője, Hans Baldung Grien, aki 1520-ban, a reformáció hajnalhasadásakor komponálta meg Krisztus születése c. képét.
Ezen a szent éjszaka eseményét úgy vizualizálja, hogy a sötét oszlop mellé telepedett Mária és József arca valósággal fürdik a fényben, ami a Kisdedből árad. Őt angyalok tartanak nagy tapintattal a hófehér pólyán.
A mellette lévő oszlopfő lábazata is fényes tükörként veri vissza a Gyermekből áradó fényt, tisztaságot, szentséget, amiből emberre, állatra, tárgyi világra, a valóságra bőven jut. Az egész teremtett lét és az emberi létezés, alkotómunka Jézus-fényben ragyog. A nem itáliai nagy festőgeneráció tagjai is hasonló ábrázolás technikával ragyogtatják fel lelkük és ecsetjük imádatát. Peter Paul Rubens 1607-ben megalkotta a Pásztorok imádatát, ami ellentétben Grien szemléletével meleg barna és fényes barna színekbe vonja a szemlélő szívét, mint egykoron a pásztorokét.
A mindeneknek értelmet adó vakító fehér grieni ragyogás itt átmegy az emberi életnek a Gyermekből áradó meleg fényébe, Jézus otthonteremtő melegségét, szeretetét árasztva ránk is.
A legnagyobb holland ecset-prédikátor, Rembrandt, Rubenshez hasonlóan ezt a melegséget hirdeti 1646-ben alkotott Pásztorok imádásával. Adventi-karácsonyi fénybefogadó zarándokutunkat Gerrit van Honthorst fénypompás festményével zárjuk.
1622-ben készített Pásztorok imádása művén a világ Világossága picinységében is örök fényforrásként ragyog Mária gyengéd figyelmében. Szelíd mosoly, életderű uralja a képet. Az előtérben imádkozó pásztor már levette fövegét, a másik, mögötte, éppen most emeli le fejéről a tiszteletadás jeleként. Kitáguló szemekkel, csodáló-csodálkozó szívvel szívják magukba az élet világosságát, az örök élet visszfényét. A Gyermek egész lényével, földi létezésével, munkálkodásával fényt áraszt a mindenségre, a mi szívünkre is. Erre nem lehet más válaszunk, mint a hála köszönete.
Legyen így a mi karácsonyunkon, minden karácsonyos pillanatunkban: szívjuk magunkba szemmel, lélekkel, imával és koncentrált figyelemmel az éltető fényt, az örök élet reggelét ajándékozó Gyermekből, a Királyok Királya evangéliumából, örömüzeneteiből.
Dr. Békefy Lajos/Felvidék.ma
