Ezt vallotta hazai magyar költőnk, Gyurcsó István is. Mindenki kapott egy örökséget, egy hazát, egy otthont, s ez a szülőföld. S ezzel együtt egy anyanyelvet, mely a legnagyobb csodája az embernek, amikor az első szavakat édesanyánktól, szüleinktől megkaptuk. Az örökséggel nem szoktak hazárdírozni eleink, hisz azt egy életre adta a teremtő nemzedékről nemzedékre. Mind szellemi, mind fizikai örökség a legnagyobb kincs az életben. Vajon megbecsüljük-e?
Ki hogy gazdálkodik az örökléssel, úgy éli le életét, s adja tovább utódainak. Persze a sors, a történelem olykor beleszól az emberek életébe,- s vallják többen – nem mindig sikerül megtartani a jutalmul kapott kincset. A megmaradás viszont törvény!
A bibliai idézet jut ilyenkor az eszembe, Máté evangéliuma szerint:
„Mindaz, aki meghallgatja szavaimat és szerintük cselekszik, ahhoz az okos emberhez hasonlít, aki a házát sziklára építette. Szakadt a zápor, ömlött az ár, süvített a szél, és nekizúdult a háznak, de az nem dőlt össze, mert sziklára épült.”
„Mert Isten minden veszélyre felhívja az emberek figyelmét, ennek ellenére mégis a saját fejük és bölcsességük után mennek”, és ez végzetes hiba- egyszer bebizonyosodik.
Jut mindez eszembe e zavaros világ félelmetes napjaiban, amikor itt a Felvidékre szorult szülőföldjéhez, örökségéhez ragaszkodó ember tudja, hogy nekünk meg kell maradni, A mi hazánk ott van, ahol őseink születtek, s az örökséget meg kell tartanunk, őriznünk, mert ha jön a zápor, az árvíz elsodor bennünket.
Megdöbbenten olvasom a hazai posztokat, híreket, amikor az itt rekedt határon túl élő, magát hol magyarnak, hol senkinek érző embernek tartva nyilatkozik, véleményt mond a nagy többségnek az anyaország (nekem az- mert az örökségben azt kaptam, ha el is akarták venni) választási vitáiról. A nyitott fórumon elhangzó itteni indulatos szónoklatok olykor ledöbbentőek.
Tűnjön ez a kormány, lopott ez a kormány, elég belőlük, elegünk van belőlük stb. S azok a Felvidéken élő emberek mondják, akik ennek a kormánynak minden határon túlra adott lehetőségét megragadják, előnyeit élvezik, hogy csak a legfontosabbakat említsem tájainkról:
Amikor a legnagyobb volt a munkanélküliség a magyarlakta területeken, az Orbán kormány által indultak meg a magyar (de szlovák) vendégmunkások az esztergomi Suzuki gyárba, csak Párkány környékéről több ezren.
Amikor beindult az anyaországban való ingyen tanulási lehetőség, fiatalok ezrei ott tanultak, s tanulnak ma is, főiskolákon, egyetemeken. Főleg a határ menti részeken a magyarországi munkavállalás minden területen lehetőséget adott ott dolgozni.
Amikor az Orbán kormány elfogadta a határon túli magyarok „befogadását” s 15 millió magyarról lélekben, s az életben gondoskodott, pl. Magyar Igazolvány kedvezményes használati lehetőségével. Sok ezer felvidéki magyar és nem magyar élt a lehetőséggel, éjjel- nappal írtuk a kérvényeket, a kedvezményes utazásra – melyet napjainkig is sok ezren használnak. Szlovákok s maguk sem tudták hová tartozók bizonygatták magyarsághoz (is) tartozásukat, mert a kedvezményt élvezni akarták, s élvezik ma is.
A hazai magyar intézmények, iskolák, kultúránk, egyházaink, civil szervezeteink, művészeink, íróink, költőink csak a magyar állam, az Orbán kormány adományaiból tudta, és tudja magát fenntartani napjainkban is. Régen megszűntek volna a magyar intézményeink, iskoláink, óvodáink, ha a tizenhat éves Orbán kormány nem adja a milliárdokat a határon túl élő magyaroknak. Mert, »Egy vérből valók vagyunk” – bárhogy prüszköl az anyaország tájékozatlan, műveletlen része.
S mi történik nálunk mindezen létmegtartó örökség, ajándék által is, amit kaptunk a jelenlegi kormánytól?
Nemhogy megköszönni nem vagyunk képesek, amit hűséggel, kiállással, az örökséget itthon megtartó hűséggel tennénk (szülőföldhöz, anyanyelvhez, nemzethez Hazához, családhoz), de még beállunk a nyilvános köpködők táborába, hergelésbe.
Megdöbbentő a hazai közöny, de még megdöbbentőbb az értelmiségnek hitt észosztó emberek nyilvános véleményezése. Mert külön véleménye mindenkinek lehet, de sajtóban, családban, közéletben, a társadalomban nekünk, akik eddig minden előnyt megéltünk, legalább tiszteletben kellene tartani a kampányt, s nem hergelve a közvéleményt, szidni a magyar államot.
Belegondolt már valaki, hogy ha választás után a jelenlegi magyar baloldal és ellenzék leállítana minden támogatást,- a szlovák állam meg ott sújtja a magyar vidéket, ahol éri – mi lenne a magyar intézményeinkkel, civil szervezeteinkkel, kultúránkkal, egyházainkkal? Ha nem szólhatunk bele az anyaország választási folyamatába, legalább nyilvánosan ne hergeljük a népünket ellenük.
„Méltán nevezhető bolondnak az az ember, aki csak azért hagyja figyelmen kívül a veszélyre való figyelmeztetést, mert a saját bölcsességétől annyira el van telve, hogy semmi másra nem hajlandó odafigyelni.”
Végül Orbán Viktort idézve:
„Vasárnap választunk, nem csak kormányt, de sorsot a hazának, a nemzetnek”. S ebbe bele tartozunk mi is.
A külföldre vonulás nem oldja a mi jövőnket, de utódainkét sem. Mert az örökség kötelez!
DE/Felvidék.ma
