Simon Zsolt parlamenti képviselő azt kérte a kormánytól, hogy a középiskolások kötelezően tegyenek látogatást Auschwitzban.
A független parlamenti képviselő javaslatát így indokolja: „Mivel a fasizmus és a szélsőséges eszmék egyre nagyobb teret hódítanak a szlovákiai fiatalok körében, szükségesnek tartjuk az említett intézkedés azonnali bevezetését. A szóban forgó problémákat sürgősen kezelnünk kell, mégpedig a történelem megismertetésével és a megelőzéssel. A megelőzés a szélsőségek ellen vívott harc legegyszerűbb és legolcsóbb módja. Meggyőződésünk, hogy egy ilyen intézkedés, amely lehetővé teszi, hogy a középiskolák diákjai személyesen győződjenek meg a holokauszt szörnyűségéről, elősegíti a rasszizmus, az idegengyűlölet, az antiszemitizmus, a szélsőségek, vagy bármilyen intoleráns eszmék szlovákiai térhódításának megakadályozását”. (Forrás: Simon Zsolt facebook-oldala)
Simon javaslata humánus gondolat, de rámutat a tragédiák megítélésére is a mai „modern” társadalmakban. Miről van szó? Például ha történik egy tömeges közlekedési baleset, akkor a kormányok gyors anyagi segítséggel próbálják kifejezni szolidaritásukat az elhunytak családjaival (általában tekintet nélkül azok anyagi körülményeire). Ez emberséges hozzáállás, ám ha valaki „csak egyedül” tart hazafelé, de egy baleset következményeként soha nem érkezik meg, az ő szerettei ezt legalább annyira megsínylik, mint azon áldozatoké, akikkel együtt további emberek is szerencsétlenül jártak. A halál – az áldozatok számától függetlenül – egyéni tragédiák sorozata is. Mégis, akik nem „tömegesen” távoznak tragikusan az élők sorából, azoknak családjai magukra maradnak. Igazságosabb volna talán, ha lenne egy állami alap, mely a katasztrófák áldozatainak segítene, a támogatás odaítélésénél pedig nem az áldozatok számát néznék, hanem a család anyagi helyzetét…
Simon Zsolt javaslata természetesen nem erről szól, hanem a szélsőségesség terjedése ellen fogalmazódott meg – egy konkrét történelmi tragédiára való emlékezéssel. Ez rendben is van, ám
azt is tudatosítani kell, hogy csaknem minden népnek megvan a maga holokausztja (olykor sajnos több is).
A felvidéki magyarság esetében említhetjük a második világháború után történteket, a szintén szélsőséges eszméktől vezérelt népirtásokat. Például azt, amely áldozatainak a közelmúltban Pozsonyligetfalu mellett emeltek emlékkövet.
És mennyi emlékmű hiányzik még, amelyeknél szintén érdemes lenne megállni néhány pillanatra?!
