Orbán Viktor veresége óta a kommentátorok tocsognak az örömkönnyekben. A zsebputyint, aki bármi áron képes kapaszkodni a hatalmába, egyszerűen leszavazták. A progresszívek mindezt a demokrácia győzelmeként ünnepelték – noha korábban mást sem hallottunk, mint hogy Magyarországon már nem is létezik a demokrácia… Sokan azt hirdették, hogy Orbán bukása a „posztliberális” jobboldal halálát jelzi. Csak kevesen voltak hajlandóak kimondani az igazságot: Orbán irritáló akadálynak számított a progresszívek posztliberális Európa-víziójában.
Aki ezt mégis kimondta, az Jonathon Van Maren kanadai konzervatív író, újságíró, aki a The European Conservative-ban rántotta le a leplet az európai (és úgy általában a nyugati) progresszív hipokriták aljasságáról. Érdemes előrebocsátani: az írás bár Orbán Viktor bukását veszi alapul, nem a magyar belpolitikáról és a Fidesz csúfos kudarcáról szól, melynek bőven megvannak az okai. Ez arról a harapófogóról szól, amiből az új magyar rendszer sem fog tudni szabadulni – a kérdés inkább az, hogy képes lesz-e egyenes gerinccel maradni, vagy összeroppan.
Orbán vereségének számos oka van – írja Van Maren – köztük a kormánya ellen felhozott korrupciós vádak, amelyek annál gyakrabban hangzottak el, minél tovább volt hatalmon. A korrupció rossz dolog; ugyanakkor – bármit is sugalltak – nem kizárólag a populisták sajátja. Sőt,
a demokratikus normák megsértését hajlamosak figyelmen kívül hagyni, ha ezt a progresszívek kedvenc ügyeinek előmozdítására használják.
Gondoljunk csak Donald Tusk lengyel miniszterelnökre. Tusk nyíltan kijelentette, hogy konzervatív elődei politikájának ellensúlyozása érdekében „olyan lépéseket kell tennie, amelyek ellentmondhatnak a törvény betűjének”, és a „militáns demokrácia” fogalmára hivatkozva védte totalitárius módszereit. Tusk letartóztatta politikai ellenfeleit, ideológiai tisztogatást hajtott végre az intézményekben, és törvénytelenül próbálja ráerőltetni az abortuszt Lengyelországra. Az ő illiberalizmusa azonban szükséges korrekcióként jelenik meg egy konzervatív rendszer után. Ő tehát a „jó” fajta posztliberális.
Valójában bármely nemzetet, amely megpróbálja megvédeni nemzeti és kulturális jellegét, hagyományait, azonnal „orosz típusú autoritarizmussal” vádolnak meg.
Ezt kapta Magyarország a 2021-es gyermekvédelmi törvényért és Bulgária is 2024-ben, amikor betiltotta az LMBT-propagandát az iskolákban.
Ezek a törvények a hagyományos értékeket még mindig valló országokban zajló, gyakran külföldi finanszírozású LMBT-kampányok elleni reakció részei, és a kulturális gyarmatosítás hatásainak tompítására irányulnak. A „liberalizmus” nem volt mindig egyenlő a szexuális forradalom ideológiájával, de ma már gyakorlatilag így határozzák meg. A forradalom ellenzői – akik ellenállnak ezeknek az erőknek, és olyan kultúrák és hagyományok megőrzését keresik, amelyek szemben állnak e „forradalommal” – most „illiberálisnak” vannak bélyegezve.
Eközben azokat a kommentátorokat, akik a „posztliberális jobboldal” halálát ünneplik, mintha nem nagyon érdekelné, hogy a Nyugat nagy része már rég a posztliberális korban él.
„Nem Magyarország, hanem Nagy-Britannia tartóztatja le és börtönzi be rendszeresen polgárait közösségi médiás bejegyzések miatt” – jegyezte meg Ross Douthat a New York Timesban szombaton. „Nem Magyarországon, hanem Finnországban és Izlandon kerülhetnek keresztények jogi zaklatás alá, ha hagyományos nézeteket fogalmaznak meg a szexualitásról és a házasságról. Nem Magyarországon, hanem Hollandiában végezhetnek eutanáziát azokon a fiatalokon, akik súlyos pszichiátriai problémákkal küzdenek.”
„Számtalan további példát hozhatnék fel Európa és a Nyugat más országaiból az elmúlt néhány évből. Több évet töltöttem az europeanconservative.com oldalán nem a posztliberalizmus propagálásával, hanem annak bemutatásával. Tizenhat év miniszterelnökség után Orbán Viktor távozik a hivatalából – miközben egész Európában menetelnek a posztliberális szexuális forradalmárok. Ha velük menetelt volna, sokan – ha nem a legtöbben – szívesen szemet hunytak volna a hibái felett” – zárja értékelését Jonathon Van Maren.
szd/Felvidék.ma/europeanconservative.com
