Az utolsó beszélgetés Pukkai Lászlóval 2017. január 2-án, halála előtt egy nappal készült. A Terra Hírújság szinte valamennyi számában olvashattuk írásait, összefoglalóit, elemzéseit. Az alábbi beszélgetés is itt jelenik meg, a Terra Hírújság januári számában.
Ön történész, tanár, közéleti ember, akinek sosem volt mindegy, hogy a múlt igazságait megérti-e a diák, az előadás hallgatója vagy az olvasó. Honnan ez a tisztánlátásra való törekvés, az új gondolatok, tények, nézetek elfogadására való hajlam, és miért természetes, hogy ismereteit másokkal is mindig szeretné megosztani?
A történelem eseményeinek feldolgozása, s ezzel párhuzamosan ezek oktatása megköveteli az ok-okozati összefüggések betartását. Valamelyik tényező hiánya a történelem folyamán mindig egyének vagy bizonyos csoportok érdekeit szolgálta. Az egyik tényező hiányában például a matematika fejlődése még most is csak az összeadás-kivonás, esetleg a szorzás-osztás gyakorlásáig jutott volna el. A jövő nemzedéke csak úgy kaphat megfelelő tudományos alapokat, amelyek az emberiesség, a humanizmus /egymás tisztelete, segítése/ elveit erősítik, s csillapítják a „Fogjuk meg és vigyétek!”-ből adódó társadalmi ellentéteket /Csak dolgozzatok, a hasznon majd megosztozunk!/, ha betartjuk az ok-okozati összefüggéseket.
Megeshet, hogy többek számára szigorú ez a konstatálás. De ha például a sok évezredes erkölcsi normák, a Tízparancsolat vagy más népek erkölcsi kódexeinek betartását elemezzük, vajon nem úgy tűnik, hogy a liberalizmus esernyője alatt duhajkodó társadalom tagjai ezeket figyelembe se veszik?!
Pedig az emberi társadalom megtartása a tét. Erre építettem fel pedagógiai tevékenységemet is. A kellő ismeretek, tapasztalatok megszerzésének, a hibák eltávolításának igénye folyamatosan kíséri az embert, élteti és munkára ösztönzi. Másokért, családjáért, közösségéért végzett tevékenységre. Mert egy emberi lény számára mások boldogsága is fontos.
Könyvei, helytörténeti munkái, tanulmányai széles körben ismertek, elsősorban Mátyusföld szellemi értékeit gazdagítják. Közülük melyek a legkedvesebbek, amelyek megírása, szerkesztése Ön számára is élményt jelentettek, új felismeréseket hoztak?
Én azt a nézetet vallom, hogy történelmi gyökereinket, ha úgy tetszik nemzeti identitásunkat, csak úgy tudjuk megóvni, ha a politikai pártok, a társadalmi és kulturális szervezeteink tagjait bevonjuk, érdekeltté tesszük a tevékenységben. Ne csak utasítást teljesítsenek, ne csak a nagy művészeket, szónoklatokat hallgassák, hanem maguk is munkálkodjanak, alkossanak. Úgy látom, az utóbbi időben iskoláink és a Csemadok is egyre inkább e nézet szellemében tevékenykednek, s ez biztató.
Ezzel a céllal dolgoztam /dolgoztuk/ fel Mátyusföld történelmi eseményeit, egy szükséges, hiányzó alapot kimunkálva, hiszen az elmúlt korszakok társadalmi átalakulásai több esetben is megkívánták a sorozati összefüggések elhanyagolását. A Hanza Szövetkezeti Áruközpont Galántán címmel megjelent munkám az egyik legkedvesebb számomra. Nem csak azért, mert országosan elismert gazdasági szervezet volt, sokkal inkább azért, mert az angol mintára alakuló szövetkezet például szolgálhatott volna a mezőgazdasági szövetkezetek erőszak nélküli megalakításaihoz. De munkásosztály ellenesnek minősítették, vezetőit 25 kilogrammos csomagokkal „átvezették” a magyar határon. Birtokait, kiépített szakszövetkezeteit, bankját elkobozta az állam. Persze, a huszonkét kötetemből többet is megemlíthetnék, de ez már nem férne bele az interjúba.
A hetvenen túli évek sokak számára az alkotás legtermékenyebb időszakát jelentették, illetve jelentik. Művei, tudása, tapasztalatai, ismeretségi köre, a volt tanítványok és kollégák Ön iránti tisztelete és elvárásai még sok alkotással teli évet sejtetnek. De ez az igény, ez a kérés a TERRA Hírújság részéről is mindig időszerű.
Remélem, hogy egészségi állapotom lehetővé teszi, hogy tevékenységemet tovább folytathassam. Ez érvényes a TERRA Hírújságra is, mert a lap tartalma, igyekezete a fentebb már megfogalmazott célokat szolgálja. Köszönöm a lehetőséget, hogy az újság hasábjain közölhettem, hozzájárulhattam elképzeléseik megvalósításához.
Most, egy újabb esztendő kezdetén kérdezem, meglátása szerint melyek azok a kapaszkodók, azok az elvek, amelyek segítségével és alapján közösségeink, elsősorban nemzeti közösségünk jövőt építhet? Milyen esélyt lát erre, és mitől óvja a jelenleg tevékeny, illetve az új, feltörekvő generációt?
Elsősorban tisztázni kellene a két párt közötti együttműködést, a racionalitás alapján – nem személyi érdekek érvényesítésével – keresni a megoldásokat. Sajnos, még mindig a pénz az isten, ezért nagyon nehéz és hosszú lesz ez a folyamat. Azt is helytelennek tartom, hogy pártjaink mindig csak az uralmon lévő magyarországi pártokkal tartják a kapcsolatot, holott a többi párt is magyar párt.
Mégegyszer hangsúlyozom: Alapvetően fontos, hogy ne az érdektelenséget ültessük el az emberekben, a szívekben, hanem a konkrét tevékenységet, az egyéni aktivitást segítsük és támogassuk!
Következő munkám előkészítése több filozófiai- és társadalomtudományi munka elolvasását, áttanulmányozását igényelte. Nem szívesen mondom ki, de nem vagyok optimista a jövőt illetően. A világ uralmáért folyó harc bennünket, magyarokat most is érint, most is összefogásra kényszerít. Ennek ellenére évezredes értékeink védelme és gyarapítása helyett kicsinyes, sokszor nevetséges dolgokra, perpatvarokra pazaroljuk erőinket. A legaggasztóbb, hogy felvidéki nemzetiségi viszonyaink között ez végzetesnek mutatkozik. Mégis bízok, hiszen a történelem, a miénk is, számos példával szolgál a vészhelyzetekből való kilábalásra. Talán egy új szellemű és erkölcsű, igényes, történelmünk, múltunk legnemesebb értékei szellemében tevékenykedő generáció vagy generációk megteremtik azt a világot, amelyért népünk annyi nagy egyénisége és sorkatonája küzdött!
