A Bécsi Napló kéthavonta megjelenő újság, amely a Bécsben élő magyarok tájékoztatását szolgálja, az ez évi 5. számban több felvidéki vonatkozású írás is olvasható.
Deák Ernő, a lap főszerkesztője, Eltérő szándékú közös nyilatkozat címmel közöl összefoglalót a 2009. szeptemer 10-iki szlovák-magyar miniszterelnöki találkozóról. Pomogáts Béla pedig Nyelvtörvény és civil társadalom címmel a nyelvtörvényt elemzi.
A lap teljes terjedelemben letölthető itt.
Deák Ernő Eltérő szándékú közös nyilatkozatok című írását teljes terjedelmében közöljük.
Szlovákia és Magyarország kormányai makó-jeruzsálemi távolságra kerültek egymástól. Ezért is kimondottan mosolygásra késztetnek az utólagos vélemények, vajon melyik fél tett szert előnyökre a
másikkal szemben. Azok, akik nem voltak közvetlen résztvevői, netán alakítói a 2009. szeptember 10-i
miniszterelnöki találkozónak Szécsényben, legfeljebb a különböző nyilatkozatokra, netán háttér-információkra támaszkodhatnak véleményük megalkotásában. Mivel messzemenően nem az észérvek, hanem irracionális előítéletek uralják a politikai mezőnyt, egészen természetes, hogy a vélemény alkotás ahhoz igazodik, kinek hova húz a szíve. Ezzel azonban nem sokra mehetünk.
Bármennyire is járatos bárki közösen elfogadott nyilatkozatok elbírálásában, ezt csakis a tárgyalások problematikájából és légköréből lehet megközelíteni és levezetni. Ebben a viszonylatban van súlya az egyes pontoknak vagy éppenséggel súlytalanok a megállapítások és ígéretek. A szécsényi találkozót mindenekelőtt a magyar köztársasági elnök augusztus 21-i komáromi incidense., de még inkább a szeptember 1-én életbe lépett szlovák nyelvtörvény indokolta. Előbbiről inkább a jövőre vonatkozóan fogalmazódott meg valami kétoldalú sajnálkozásféleség, ami senkit semmire sem kötelez, mert ugyebár körültekintőbben készítik majd elő az ilyen .gyalogtúrákat. Esetleg valamelyik másik Duna-hídra terelik, s ha akkor is mellémennek a dolgok, újabb . minden következmény nélküli sajnálkozásnyilatkozatot adnak ki.
A nyelvtörvénnyel kapcsolatosan a nyilatkozat 5. pontjaként az alábbi szándék fogalmazódott meg: A két Fél elfogadja az EBESZ Kisebbségügyi Főbiztosának a Szlovák Köztársaság módosított államnyelvtörvényével kapcsolatban megfogalmazott véleményét és valamennyi ajánlását, és üdvözli a Kisebbségi Főbiztos szándékát, hogy aktív közreműködő és megfigyelő szerepet játsszon ajánlásainak
megvalósítása során mindvégig. A szlovák oldal megerősítette, hogy szorosan együttműködik a Főbiztos Hivatalával a változtatások megvalósításában.
A Felek felgyorsítják a nemzeti kisebbségekkel foglalkozó kétoldalú vegyes bizottság keretében ezen
célok érdekében elvégzendő munkát. A vegyes bizottságot rendszeresen összehívják, üléseire a Felek megállapodása szerint a Főbiztos Hivatalának képviselői meghívást kapnak.
A találkozót megelőzően szlovák részről ismételten elhangzott az a vélekedés, hogy a nyelvtörvény
meghozatalát kizárólag belügynek tekintik, s nem tűrnek meg semmiféle külső beavatkozást. A fentebbi kitétel így bizonyos engedménynek is tekinthető. Nos, az Európai Biztonsági és Együttműködési
Szervezet (EBESZ) nem is váratott magára sokáig. Főbiztosa, Knut Vollebaek egy héttel Szécsény után
tárgyalt mind a magyar, mind pedig a szlovák féllel, diplomatikusan, kétoldalúan. Állásfoglalása a
kérdésben olyan, mint amilyen, azaz mindegyik fél kapott valamiféle kapaszkodót, jelesen a szlovák
kormány. Vollebaek félre nem érthető módon kijelentette: minden országnak jogában áll nyelvtörvényekkel védeni érdekeit, s ez nem ellenkezik a nemzetközi normákkal. Igaz, tette hozzá, a kisebbségeknek joguk van nyelvük használatára. Az EBESZ-hez hasonlóan nyilvánvalóan EU-nak sem áll érdekében vélt pártoskodással tovább növelni a feszültségeket, ezért azt tartja jónak, ha távolságtartóan úgy tekint és kezel kényes ügyeket, mintha nem is venné észre őket. A Metternich-i időből ismert a szólam: legfőbb polgári erény a nyugalom. Ettől eltérni kockázatos, mert felborulhat a rend, s ennek kezelésére, helyreállítására nincsenek jogszabályok; sem az EBESZ-nek, sem az EU-nak sem készsége, sem pedig képessége nincs ahhoz, hogy hatásosan belenyúljon vitás ügyekbe. Knut Vollebaek ennek megfelelően lépett fel, kijelentve, nem vállalkozik a közvetítő szerepre, magyarok és szlovákok egymás közt oldják meg nyitott kérdéseiket.
Végeredményben úgy lehetne összegezni, hogy a szlovák fél többszörös lépéselőnybe került, míg a magyarnak csupán a reakció, a szlovák lépésekre kierőlködött reagálás, jobbára védekezés marad. Nem ártana felismerni, hogy kizárólag jogi, tárgyalásos alapokon, erkölcsi érvekkel keresni az igazságot és méltányosságot csak akkor célravezető, ha ehhez kodifikált törvényrendszer áll rendelkezésre, és megfelelő erő, hatalom őrködik alkalmazása, végrehajtása felett. A szlovák-magyar viszály ilyetén nem csupán bilaterális ügy, hanem az Európai Unió egész felépítésének és cselekvőképességének problematikáját veti fel. Még nagyobb probléma, hogy hiányzik az a jogi eszköztár, alkotmány, amely a tagállamokra nézve kötelező erejűen írná elő nem utolsósorban a nemzeti kisebbségi ügyek szabályozását.
Ezt tudja Szlovákia, s ezért elemében, kamaszos erejében érzi magát, ezért hetykélkedik. Meg azért,
mert azt is tudja, mennyire gyenge a magyar fél, hiszen humánus, emberjogi érveken, állítólagos európai normákra való hivatkozásokon kívül nem telik többre. A magyarok állítólag különösen érzékenyek a történelmi tapasztalatokra. Ha ez így van, nem ártana jobban elmélyülni a leckékben és végre okulni belőlük, azaz sem tatár, sem török, de még a szovjetek sem voltak arra figyelemmel, vajon igazságtalanságot követnek-e el .szegény magyarok. ellen. Ugyanebben a vonatkozásban hasztalan Trianont emlegetni, vagy netán bizonyos mártír érdemekben reménykedve igazságot szolgáltató jóvátételről ábrándozni. Csak az kézzelfogható, amit saját kezével szerez meg és tart kezében az ember.
De ne kalandozzunk el elméleti messzeségekbe.
Tudjuk, az új magyar kormány határozottabb arcéllel lépett színre, és kezdetben történetesen a szlovák szomszéddal szemben is bátrabb hangot ütött meg. Várható lett volna tehát több határozottság,
nagyobb következetesség, keményebb kiállás Szécsényben. Igen ám, de miként, milyen esélyek
kel foglalták ezt írásba? Tapasztalat szerint a híres nevezetes alapszerződéseknek sincs foganatja, ha
a másik fél fütyül a megállapodásokra.
Az EU-parlament magyar képviselőinek a szlovák nyelvtörvénnyel kapcsolatos fellépése kellő hatást,
. szlovák részről . felháborodást váltott ki. Akciójuknak mindazonáltal megvan az a lélektani hozama, hogy az országhatárokat átívelő összefogás hosszú távon erősíti az összetartozás érzetét, és a cselekvőképességet. Ugyanakkor elbizonytalanít Balázs Péter külügyminiszter post quam (szeptember 16.) hozzáállása: egyik oldalon biztatja a szlovákiai magyarokat nyelvük használatára, a másikon viszont
arra figyelmeztet, nem szabad provokálni Szlovákiát, tiszteletben kell tartani a szlovák állam területi
integritását, határait, szuverenitását, mert erre minden állam igényt tart. Kitért arra is, hogy mostantól
kezdve nem a nyelvtörvény szövegének elvi értelmezése a fő cél, hanem a konkrét esetek kezelése.
Ebben a vetületben tehát már szó sincs azon elvárásról, hogy a szlovák kormány vonja vissza a nyelvtörvényt, de azért beszéljenek csak nyugodtan anyanyelvükön a szlovákiai magyarok, akkor,
amikor a szlovák parlament megerősítette a nyelvtörvény megszegői ellen hozott büntetés alkalmazását. Amíg a szlovák fél határozott és provokál, a magyar fél meghátrál és újfent megerősíti tárgyalási készségét, sajnos odáig menve, hogy nem lenne meglepő, ha egy szép napon egyenesen megtisztelőnek venné, hogy szóba áll vele a szlovák fél. Azt szokták mondani, minden sebet begyógyít az idő.
Igen, erre is lehet pályázni, amikor majd a sebek hordozói már nem lesznek, mert a folytonos meghátrálásban nem marad más hátra mint a nyelvcsere, amikor már nincs min és miért vitatkozni.
Deák Ernő
Felvidék Ma
