Hézagpótló mű, valóban az, mert hogy mekkora a hézag történelmi ismereteinkben, ezt akkor ismerjük fel, ha csak belelapozunk, hátha még el is olvassuk a Kis lépések nagy politikusa című könyvet Szent-Ivány Józsefről, a politikus és művelődésszervezőről, amelynek bemutatóját a Fórum Kisebbségkutató Intézet és a Nemzetpolitikai Kutatóintézet április 27-én tartotta a Magyarság Házában.
Jó könyv, jó olvasni – kezdte a kivitelében is szép kötet bemutatását Stefano Bottoni a Történettudományi Intézet főmunkatársa. Ő maga a nemzetiségi kérdés elsősorban erdélyi vonatkozásait kutató történészként tapasztalja, hogy milyen nehéz a magyar kisebbség történetét kiemelni a sérelmi politikából és áttenni egy közép-európai mezőbe. Ez a könyv ilyen politikust, ilyen személyiséget mutat be.
A könyv borítója (fotó: Cservenka Judit/Felvidék.ma)
A liptói kisközségben, Zsárban 1884-ben született Szent-Ivány Józsefet a szlovák evangélikus anyakönyvbe még Josef Mikulas Klimo néven jegyezték be, édesanyja Anna Klimo, a szentiváni kastély házvezetőnője után, de az akkor már idős apa, hamarosan a kastélyba hozatja, és hivatalosan is elismeri fiát, sőt: kizárólagos örökösévé teszi. „Tót parasztgyerekből magyar úr lettem” – emlékezett vissza jóval később Szent-Ivány József.
Ez volt az első döntő pillanat életútjában – mutatott rá Stefano Bottoni – mert nemcsak új nevet és világlátást kap, földbirtokosként már fiatalon megyei politikus, és 1918-ban, még Trianon előtt bekerül az országos politikába is. A második döntő pillanat viszont éppen a békediktátum, amelynek következményeként a határ az ő birtokát is kettévágta. De nem ez foglalkoztatta, hanem az, hogy a határon kívül, az új állam területén maradt mintegy egymillió magyar, tehát kell velük kezdeni valamit. Ő nem tartozott az akkoriban többségben lévő magyar urak közé, akik tétlenül, elzárkózva az új hatalommal való kapcsolattól, a revízióra vártak.
Bandi István történész, a könyv egyik lektora felolvassa az ausztráliai levelet (fotó: Cservenka Judit/Felvidék.ma)
Szent-Ivány úgy tudott magyar hazafi lenni, hogy gyermekkorából ismerte a másik, a szlovák világot is. Így lesz jelentős országos politikus, ismert és számon tartott személy Prágában is, Budapesten is. Pedig a Felvidéken az új, a kisebbségi létet az is nehezítette, hogy Budapest addig túl közel volt, nem alakult ki olyan központja, mint Erdélynek Kolozsvár. Most, 1920 után egy saját kultúrát is kellett teremteni, miközben Prágában, a duplán idegen nagyvárosban a hatalom próbálja akadályozni működését, a rendőrség a nyakán, Budapest „osztja a lapot”, és ott a helyi közösség, amelyet képviselni akar, amelynek az érdekei sem Prágáéval, sem Budapestével nem azonosak, de még önmagában is: szinte áthidalhatatlan a távolság Pozsony és Ungvár között.
Stefano Bottoni azért is szólt nagy elismeréssel a könyvről, mert tapasztalatból tudja, milyen nehéz ilyen remek, a korról, a közegről ilyen sokoldalú képet festő könyvet írni elegendő forrás hiányában, hiszen Szent-Ivány Józseftől nem maradt hátra sem napló, sem jelentős magánlevelezés.
Rónainé dr.Lukács Sarolta és Mogyorósiné Lukács Margit unokák Simon Attilával (fotó: Cservenka Judit/Felvidék.ma)
Simon Attila a somorjai Fórum Kisebbségkutató Intézet igazgatója elismerte, hogy ezt a hiányt le kellett küzdeniük, de nem szabad elfelejteni, hogy a kisebbségi politikus története nem Trianonnal kezdődik. Van előélete. Ha nincs is napló, vannak újságcikkek. És nem mellesleg Szent-Ivány Józsefnek volt öt szép lánya és egy fia. A családtól sok segítséget kaptak, még az Ausztráliában lévő hagyatékból is sok minden érkezett. Megjegyezte, hogy akadnak olyan családok, amelyek elzárkóznak attól, hogy egy történész, és általa az utókor betekintsen a hagyatékba, mert nem szeretnék, hogy bármiféle árnyék vetüljön a kutatott személyiség emlékére. Itt ez nem fordult elő, mert az a szabadelvű gondolkozás, amely Szent-Ivány Józsefet jellemezte, utódaiban is megvan, és ők nem akadályozták, hogy az esetleg ma már negatívnak tartott lépésekre, politikai váltásokra is fény derüljön a kép teljessége kedvéért.
A „tót parasztgyerekből lett magyar úr” mindig kitűnően ismerte fel a helyzet adta lehetőségeket. Jóllehet 1918-ban, 1919 első felében még az Országos Földmíves Párt egyik vezetőjeként részt vett a magyarországi politikai életben, de már megpróbált belehelyezkedni a kisebbségi politikus szerepkörébe is. Amikor a csehszlovák hadsereg megszállta a magyar területeket, a felső osztálybeliek közül többen készültek áttelepülni Magyarországra, főként ha itt is voltak birtokaik. Szent-Ivány ekkor adta ki a híres jelszót: „Mindenki maradjon a helyén!” Személyes példamutatása és a csehszlovák nemzeti diktatúrával szembeni fellépése megalapozta tekintélyét, ugyanakkor felismerte a Prágával való kooperáció szükségességét, ha a magyarság meg akar maradni. A megmaradás feltételét látta a fiatal nemzedékek segítésében s a gyakorlati feladatok, elsősorban a gazdaság szervezésében. Lehettek hibás politikai nézetei is, de végig megmaradt gömöri embernek és magyarnak – mondta Simon Attila.
A dédunoka az ükunokával, Rónai Dóra és Kovács Kristóf (fotó: Cservenka Judit/Felvidék.ma)
Tóth László író, művelődéstörténész, szerkesztő tanulságosnak tartotta Szent-Ivány József családtörténetében a történelmi múltba nyúló szálakat, amelyek például az anya, Klimó Anna révén a 19. századi szlovák művelődéshez, viszont Wlassics Margittal való házassága révén a 19. századi magyar szabadelvűségig, Csengery Antal jogtudósig vezet a kapcsolat.
Elsők között ismerte fel a sajtó szerepét. Már Gömörben gazdasági lapot működtetett, majd elsőrendű szerepe volt a Prágai Magyar Hírlap alapításában, amelybe saját pénzét is beleadta. A korszak legsokoldalúbb politikusának tarthatjuk, mert teljesen át tudta fogni munkásságával azokat a területeket, amelyek a kisebbségi magyarság megmaradásának biztosítékai lehettek a közösségszervezéstől, az evangélikus egyház, lap, könyvkiadás, sport támogatásáig. Jellemző teherbírására, hogy szinte ingajáratként közlekedett Liptószentiván, Prága és Budapest között.
A könyvbemutatót vezető Harrach Gábor, a Nemzetpolitikai Kutatóintézet munkatársa megkérdezte a történészeket, hogy Szent-Ivány József mennyire gazdagíthatja a felvidéki magyarság identitástudatát, lesz-e kultusza?
Tóth László szerint ilyen koherens nemzetépítő programmal senki sem jelentkezett, nem kultuszként, de be kell építeni napjaink közgondolkodásába.
Simon Attila azt tartja, hogy a történésznek nem feladata kultuszt teremteni, de az igen, hogy benépesítse a szlovák történetírást olyan személyekkel, akikkel azonosulni lehet. Szent-Ivány József vállalható személyiség.
Stefano Bottoni és Simon Attila (fotó: Cservenka Judit/Felvidék.ma)
Stefano Bottonit megrendítették a fényképek a kúria mai állapotáról. A kultusz lejáratott szó, de ha meg akarjuk tisztelni a múltat, akkor ezt a kastélyt rendbe kell hozni, megtölteni élettel és értékekkel, mint Szent-Ivány tette.
A néhai politikus családjából többen is részt vettek a könyvbemutatón, volt, aki csak lélekben. Bandi István történész, aki a család levelezését kutathatta Ausztráliában, felolvasta az egyik unoka, Szent-Ivány Ildikó által most, a könyv hatására született, nagyapjához írt levelét, megígérve, hogy lányával is megismerteti az igazi magyar történelmet. (Az 1956 után Ausztráliába került unoka anyai nagyapja Lakatos Géza, a Horthy-kormány utolsó miniszterelnöke volt.)
A Magyarországon élő unokák közül Barsiné Pataky Etelka okleveles építőmérnök, volt politikus elmondta, hogy milyen nagy hatással volt rá a könyv, mert voltaképpen ezen keresztül ismerte meg nagyapját, akit mai értelemben vett igazi európai embernek tart, aki hitt abban a kisebbség-politikában, amilyennek ma lennie kellene.
Még két Szent-Ivány unoka, egy dédunoka, sőt: egy kicsi ükunoka is ott ült a teremben abból a családból, amelynek háború utáni sorsát, szétszóródását a világban a könyv utolsó fejezetéből ismerhetjük meg.
