Szlovákiában Orbán Viktor nemzetbiztonsági kockázat. A szlovák közrádió déli vitaműsorában Marek Maďarič kulturális miniszter, ezúttal mint a Smer alelnöke fogalmazott így, s ebben a beszélgetés többi szlovák résztvevője – Anna Belousovová (SNS) és Stanislav Janiš (SDKÚ-DS) nagyjából egyet is értett vele. Abban is megegyztek: ha Orbán veszély, akkor az MKP is az. A téma a kettős állampolgárság volt, s annak szlovák szuverenitást és területi épséget veszélyeztető interpretálását csak Bugár Béla, a Most-Híd elnöke próbálta tompítani, nem sok sikerrel. Jópofizva, csingilingizve, példálózva, közhelyeket sorolva végül ő is oda jutott el, a szlovákiai magyarok jól meggondolják majd a dolgot, és nem igazán fogják kérni a magyar állampolgárságot. Igaz, négyen álltak vele szemben, mert ezúttal még a műsorvezetőt sem érdekelte különösebben, hogy mitől lesz nemzetbiztonságilag veszélyesebb a szlovák parlamentben egy magyar nemzetiségű, szlovák-magyar állampolgárságú Csáky, mint az eddigi négy évet nemzeti színekben végig-képviselősködő, orosz nemzetiségű, szlovák-orosz állampolgárságú Sergej Chelemendik. Mert ha már a kettős állampolgárság volt a téma, ezt a párhuzamot kellett volna firtatni, kielemezni. Azok után különösen, hogy a magyar állampolgársági törvény országgyűlési beterjesztését, illetve Martonyi János pozsonyi látogatását követően a külügyminiszter orosz állampolgársági mintáról, elrettentő példaként pedig a Grúzia elleni orosz katonai agresszióról beszélt, amit Moszkva a grúz fennhatóság alatt élő orosz állampolgárok védelmével indokolt.
Szlovákiában azonban nincs cseh-, orosz- vagy egyéb kérdés, csak magyarellenesség van. Olyan mértékű, amely a józan ész határait is meghaladja. És ez sajnos nem választási kampány kérdése. Kilencven éve folyamatos, csak időnként lanyhul az intenzitása, esetenként lappangóvá válik – amikor például az ország NATO- vagy EU-tagságáról van szó –, de a magyar kisebbségi lét akkor is tilalomfákkal van kikarózva (lásd a Dzurinda-kormányok koalíciós szerződéseinek MKP-ra vonatkozó tiltó záradékait arról, milyen fontos magyar ügyeket nem szabad szóba hozni sem). Most olyan négy évet zárunk, amely során a nyílt magyarellenesség kormánydoktrínává vált. Míg a bebocsáttatásra áhítozott Szlovákia, nemzetközi szervezetek ügyelték fel, hogy nyílt kisebbségellenesség, a szerzett jogok csorbítása, fokozatos elvétele ne történhessen meg. Az agyonhallgatásra ítélt ügyek azonban visszaütöttek a tagság elnyerése után. „Ha nyolc évig nem voltak, most már ne is legyenek” – szólt a nemzeti-szocialista új hatalom, s erre a tudathasadásos teljes szlovák politikai színtér rábólintott. A tudathasadás abban mutatkozik meg, hogy míg önmagát, a szlovák nemzetet etnikai nemzetként határozza meg, az ország kisebbségeit a politikai nemzet fogalmára hivatkozva be akarja gyömöszölni ebbe a csak etnikailag definiált „szlovák nemzet” kategóriába. Az önálló nemzettudattal bíró, itt kisebbségi lakossági-állampolgári csoportot alkotó nemzetek esetében ez a törekvés konfliktussal jár. Ezt éljük most újra. A szlovákiai magyar népcsoport elég számos ahhoz, hogy egységben politikai jogaival is élni tudjon. Az 1989-es rendszerváltást követően négy év alatt rájöttek erre a szlovákiai magyarok politikai elitjei. Az 1994-es hármas koalíció nem a Mečiar-féle választójogi törvénymódosítás következménye volt, mert ez még nem is létezett. És az ezt – négy év múlva – követő pártfúzió sem a koalíciós küszöbök égig emelésének (pártonként 5 % a koalíciókban is) a folyománya. Sokkal inkább annak a belátása, hogy erős politikai képviselet kell a magyar kisebbségnek, ha ellen akar állni az asszimilációs nyomásnak. A hármas koalíció, majd az MKP választási eredményei mutatták, hogy a szlovákiai magyarság elvárása és véleménye is ez volt. Sőt, a korábbi három párté is, hiszen az alapszabály adta lehetőséget egyik sem használta ki, egyik sem alapított pártplatformot, helyette rövid időn belül egységes arculatot alakítottak ki.
Ma más a helyzet. Nem azért, mert megváltozott az MKP választóinak elvárása, hanem mert nyolc évig túl jó dolga volt néhány pártvezetőnek és szűkebb holdudvarának a hatalom zsírosbödönei mellett. Olyannyira, hogy megrészegült a hatalomtól, s komolyan elhitte: a szlovákiai magyarok érte vannak, nem ő van magas polcon a szlovákiai magyaroknak köszönhetően. Négy éve ilyenkor a lakossági fórumokon papírgalacsint köpködő (akkori) pártelnök, néha még az „ötven százalékot” is bemutatta hallgatóinak, sőt a „mű-csallóközi” szigeten egy falugyűlésen a saját kutyáját mondta okosabbnak vitapartnereinél. Csoda, hogy leváltották? Mert az nem, hogy utána elárulta azokat, akik nagy embert csináltak belőle – érdemtelenül, hiszen a hiúsága, a túlzott önbecsülése, „celeb” lelkülete erre predesztinálta. Nem látta át, hogy akik szakadárságra, árulásra, a szlovákiai magyar politikai egység lerombolására ösztönzik, a nemzeti-szocialista hatalom céljaihoz használják faltörő kosnak. „Dísz”-magyarnak ott, ahol a magyarok felsorakozva a másik oldalon állnak. A nyelvtörvény-harcban például. Amikor Maďarič közölte: „ezt nektek”, s a magyar politika és civil élet egyként követelte, vagy érdemben tárgyalunk és a mi elképzeléseink is belekerülnek a jogszabályba, vagy sehogy, ki büszkélkedett azzal, hogy lám, vele mégis tárgyaltak…?! És most, az utolsó parlamenti ülésen ki tartotta a frontot magyarként a tanácsteremben, hogy ne legyen egyértelmű: elegünk van a primitív magyarpocskondiázásból? S ki ül oda most minden felkínált mikrofon elé, hogy a magyar kettős állampolgárságról csingilingizzen, úgymond magyarként, s közben hiherésszen azt hallva: a Magyar Koalíció Pártjával senki, semmi szín alatt nem alakít kormányt, mert a Magyar Koalíció Pártja – meg minden magyar, aki Szlovákiában él, de magyar állampolgárságot is szeretne – a haza közellensége?!
Ha Bugár azt hiszi, az ilyen szereplés neki hoz szavazatokat, téved. (Vagy ha csak szórakozott, s nem veszi észre, mi zajlik körülötte, talán konzultálnia kellene a kutyájával…) A szlovák választóknak ő Most közellenség, magyar, hiába csingilingizik. (A szlovák választót ilyen vitában Rudolf Chmel állíthatná a Most mellé.) A szlovákiai magyar választópolgár meg, ha füle van a hallásra, tőle is unja, hogy még ő is szlovákul akarná megtanítani…
Igaz, míg ő (Bugár, egy nem magyar parlamenten kívüli párt elnöke) celebeskedik a stúdiókban – és a mi nevünkben, a szlovákiai magyarok nevében beszél, törleszkedik a többséghez –, addig sok magyar, de főleg az MKP a maga Olajfák-hegyén szembesül azzal, hogy hány Júdása, a harmadik kakasszóra hány Pétere lesz még, aki megtagadja.
Ez a kampány most ilyen. Nekünk, magyar választópolgároknak fontosak a tanulságai. Azért, hogy június 12-én, az urnazárás után ne kelljen szégyenkeznünk választásunkért. Ebben az üvöltő, közellenséget kiáltó kakofóniában a lélek csendje segítse döntésünket. Ha egységesek leszünk, voksaink eredménye megmutatja majd: van erőnk. A falkába tömörült csahos kutyákat ezzel leszünk képesek elhallgattatni.
Gyurkovits Róza, Felvidék Ma
