Rudolf Chmel tudósként kezdte pályafutását valamikor a hatvanas évek derekán: a szlovák-magyar kapcsolattörténet foglalkoztatta. Aztán volt írószövetségi titkár, szerkesztett folyóiratokat (egyet szerkeszt ma is), volt az irodalomtörténeti intézet igazgatója, aztán „átlovagolt” a politikába:
nagykövet Budapesten, 2002 és 2006 között kulturális miniszter. Mostanában újra a szellem világában talált helyet magának – a prágai Károly Egyetem Kelet- és Közép-európai Tanulmányok Intézetének igazgatója.
Persze távolról sem teljes funkcióinak felsorolása. Szervezőként, előadóként mindenütt jelen van, ahol a szlovák-magyar ügyekért tenni lehet valamit, ahol vitatkozni kell a tévhitekkel, ahol a nacionalizmus nyomul előre. „Az előítéletek a szlovák-magyar viszonyban még mindig erősebbek a tényeknél, és egyelőre nincs sok remény a változásra.” Ezt a szomorú mondatot 2002-ben fogalmazta, és – sajnos – érvényes napjainkban, hat évvel később is. Ezért olyan aktuális Rudolf Chmel új, magyarra fordított esszégyűjteménye, amely Egy érzelmes (közép-)európai címmel a napokban jelent meg a pozsonyi Kalligram gondozásában, Földes Zsuzsanna tolmácsolásában.
Az „érzelmes (közép-)európai” természetesen maga Chmel, aki az európai értékrend elkötelezettje, ám élettényei, múltja, jelene és – amennyiben a jövő kiszámítható – jövője közép-európaivá teszi, és akit szlovák-cseh-magyar tapasztalatai, történelmi tudása e tájhoz kötnek. Ha tetszik, szentimentálisan… „Minden kétségem ellenére számomra nem elhanyagolható tény, hogy közép-európai vagyok” – írja. „Ha ugyanis az ember valóban az, akkor nem lehet egyszerre nacionalista. A nacionalizmus a közép-európaiság ellentéte.” Valóban, Chmel azért válhatott a magyar kérdés legautentikusabb szlovák szakértőjévé, mert a két nemzet kapcsolatait nem csupán, hanem mindenekelőtt közép-európai kontextusban elemzi. Ugyanakkor szembenéz saját nemzetének múltjával, árnyalt képet rajzolva a huszadik századi szlovákkérdésről. Ez a magatartás, közép-európai elkötelezettség teszi lehetővé számára, sőt egyenesen megköveteli tőle a kritikus álláspontot mind szlovák, mind magyar vonatkozásban. Ahogy az egyik tanulmányának címe jelzi, olykor még mindig előítéletekkel harcolunk az előítéletek ellen… A mítoszok uralják Közép-Európát, nemcsak a szlovákokat és a magyarokat, hanem – Chmel esszéiben erre is találunk utalásokat – a cseheket, a lengyeleket, sőt az osztrákokat nemkülönben. Tehát helytálló az a megállapítása: „a mítoszok identitásunk részét képezik, de csak ezért még nem érdemelnek automatikus tiszteletet. Inkább kritikus megközelítést. Hogy tudjuk, milyenek vagyunk. Legalább egy kicsit.”
Ez az utóbbi félmondat jelzi Chmel látásmódjának még egy fontos jellegzetességét. Az iróniáját. Képes arra, hogy a legvérlázítóbb hazugságot, a legelfogultabb állításokat szkeptikus iróniával szemlélje, és ezzel már eleve felébressze olvasójában a kételyt a legmakacsabb mítoszokkal szemben. Ezért is nyújt szellemi élményt, s ezért is ösztönöz együtt gondolkodásra, egyfajta párbeszédre ez a tanulmánykötet.
Rudolf Chmel új könyvét ma este mutatják be a szerző jelenlétében a budapesti Szlovák Kulturális Intézetben.
Szilvássy József, Népszabadság,
