Királyfiai báró Jeszenák János élete és mártírhalála a harmadik abban a előadás-sorozatban, amely 2015-ben indult azzal a szándékkal, hogy az 1848-49-es szabadságharc leverése után kivégzett parlamenti képviselők emléke előtt pályaképük részletes és sokoldalú felelevenítésével és az elhangzott előadásokat összefoglaló kötettel is tisztelegjenek.
Bellavics István, az Országgyűlés Hivatalának közgyűjteményi és közművelődési igazgatója köszöntőjében ismertette, hogy a Hermann Róbert és Kedves Gyula történészek kezdeményezte sorozatot 2016-ban Batthyány Lajos miniszterelnökkel nyitották, az elmúlt évben Szacsvay Imrével folytatták, idén Jeszenák János, jövőre Perényi Zsigmond, 2020-ban pedig Csányi László történelmi szerepét idézik fel.
A megnyitóbeszédet Hiller István, az Országgyűlés alelnöke tartotta. Örömmel fogadta a felkérést, mert a napi törvényhozási munkán túl a közgyűjteményi igazgatóság ezzel egy fontos ügyre vállalkozott: ilyen módon is emléket állítva a mártír képviselőknek, rámutatva, hogy vannak örök értékek, amelyek mindig főhajtásra késztetik az utókort.
Ezután a tavalyi konferencia előadásait összefoglaló Az első népképviseleti országgyűlés mártírjai: Szacsvay Imre című kötetet Erdődy Gábor történész egyetemi tanár mutatta be, majd az idei konferencia levezető elnöke: Görföl Jenő, a Csemadok országos titkára vette át a szót pulpitushoz szólítva az első előadókat.
(Az emlékülésen készült fotóink ITT tekinthetők meg)
Jeszenák János-emlékülés az Országház Delegációs termében (Fotó: Szinek János/Felvidék.ma)Melkovics Tamás, az ELTE tanársegéde báró Jeszenák János 1825-ben kezdődő tevékenységét részletezte. A főrendi ellenzékhez tartozott a felsőházban, egyetlen olyan képviselőként, aki mind a hat reformországgyűlésen részt vett, édesapja példáját követve, s ezt nem kisebbíti az a tény, hogy a báró Jeszenák családnak palotája volt Pozsonyban, a reformországgyűlések színhelyén. A dunántúli evangélikus egyház világi főfelügyelőjeként is jelen akart lenni a diétákon, hiszen a protestáns főpapságnak nem volt képviselője a főrendiházban. A politikában Széchenyi volt a példaképe, később Batthyány köréhez tartozott, sógora Teleki Sámuel révén az egész Teleki-családdal kapcsolatba került. 1848 előtt minden fontos közügyben részt vett, felelősséget vállalt, de sosem lépett az előtérbe.
Fónagy Zoltán a Történettudományi Intézet, munkatársa az új főispánok szerepéről tartott előadást a polgári forradalom országgyűlésében. A főispán köztes helyzetben volt az uralkodó és a vármegye között. Általában a mágnások közül nevezte ki a király, mert feltétel volt, hogy legyen birtoka a megyében. Jeszenák Jánost nyitrai főispánná Szemere Bertalan belügyminiszter javaslatára nevezték ki 1848 tavaszán. Nem ígérkezett könnyű helynek, nemcsak a megye nagy kiterjedése miatt, 11 képviselőt küldhettek a diétára, de az egymással szemben álló pártok viaskodása, a megyegyűlési incidensek is napirenden voltak, ezért nagy reményeket fűztek Jeszenák kinevezéséhez. Főispáni címét mindvégig viselte, de 1949-ben már alig tudott részt venni az országgyűléseken, fő tevékenysége a kormánybiztosi lett.
Noha Jeszenák Jánosnak nem volt katonai képzettsége, de mint kitűnő szervezőre építhettek rá Nyitra vármegye kormánybiztosaként 1848 őszétől. Erről már Kedves Gyula ezredes, hadtörténész beszélt, aki részletesen ismertette, hogyan határozták el az 1848. március 11-én kezdődő prágai szláv kongresszuson a szlovák vezetők: Šafárik, Hurban, Štúr, hogy felveszik a kapcsolatot Jellasiccsal. 1848 augusztusában le is utaztak a Bácskába, és az ott élő „tótokhoz” intéztek kiáltványt.
Štúr a szerbeket és a horvátokat biztatja a felkelésre, mert a felvidéki szlovákokat még nem tudná a magyarok ellen fordítani. Jellasicsék szeptember 11-én lépnek át a Dráván, Hurban pedig egy héttel később tör be Bécsben szervezett, de cseh és morva területen toborzott felkelőivel Nyitra megyébe. Jeszenák szeptember 21-re tudja megszervezni az erőket a felkelők ellen nemzetőrökből és a császáriaknál szolgált magyar haderőből, amelyben jelentős volt a szlovák katonaság.
Hurbanék hamar visszavonulnak Morvaországba, Jeszenák pedig a stratégiailag fontos helyen álló Lipótvárra indult, hogy az itt állomásozó megbízhatatlan román határőrszázadokból álló várőrségét és Bécshez húzó parancsnokát leváltsa. Blokád alá vonta a várat, amelyből október 15-én el is vonul az őrség, lemond a parancsnok, és a várat átveszik a magyar nemzetőrök. Lipótvár megerősítése késlelteti a császári erőket Komárom bevételében, s ez, valamint a szlovák felkelés leszerelése volt Jeszenák bűne, amiért 1849. október 10-én életével kellett fizetnie.
Hermann Róbert egyetemi tanár, a Magyar Történelmi Társulat elnöke részletesen ismertette a kormánybiztosi intézmény feladatait, meglehetősen bonyolult rendszerét, amely 1848. október közepére már lefedte az egész ország területét, és 1849. október végéig működött. Jeszenák János kormánybiztosi tevékenységéről Lipótvár után küldött jelentéseinek helye és dátuma alapján szólt. 1848. december 24-ig van Nyitrán, január 2-án Érsekújvárról ír, majd Komáromból, segítséget azonban nem kap. Májusban Nyitrán újonc-állítást végez, szeretett volna népfelkelést hirdetni, de Görgeyék nem javasolták, mert nem bíztak a szlovák lakosságban. Jeszenák utolsó jelentése július 6-án Érsekújváron kelt.
Az utolsó jelentést követően pontos adatok nincsenek Jeszenák János Aradig vezető útjáról – hallhattuk Süli Attila hadtörténésztől. Valószínű, hogy Görgey Artúr feldunai hadseregével együtt vonult Aradra, az augusztus 13-i fegyverletétel után Sarkadon találkozott vele egy túlélő, aki menekülésre bíztatta, de ő állítólag azt mondta: nem tud megválni hazájától, bármi legyen is a következmény.
A következmény ismert: Nagyváradon tartóztatták le Jeszenák Jánost Csányi Lászlóval (képviselő, Dél-Dunátúl kormánybiztosa, miniszter), és mindkettőjüket a pesti Újépületbe szállították. A vád – mint minden katonai és polgári vezető esetében – felségárulás volt, amelynél a halálos ítélet teljes vagyonelkobzással párosult. Jeszenák Jánost, az ötgyermekes apát családja sorsa izgatta, hiszen az ő sorsa meg volt pecsételve Haynau által. Bár a „bresciai hiéna” megbízottját, Kempen altábornagyot számosan megkeresték Jeszenák érdekében, többek között Telekiné Jeszenák Lujza, sőt József nádor özvegye is, Kempen elbizonytalanodott, de Haynau ráparancsolt, s így aláírta a kötél általi halálról szóló ítéletet. Jeszenák János családjától még elbúcsúzhatott, lelkésze is vele volt, amikor október 10-én Csányi Lászlóval együtt az Újépület mögötti vesztőhelyre kísérték.
Hogyan élt és él Pozsonyban Jeszenák János emléke, mi a szerepe a szlovákiai magyarság nemzeti identitásában, arról szólt az emlékülés utolsó előadója: Korpás Árpád történész, idegenvezető, a Pozsonyi Kifli Polgári Társulás alelnöke.
1867-től, az újratemetéstől az 1919-ben bekövetkezett impériumváltásig töretlenül élt a forradalom és szabadságharc, a Pozsonyi Tizenhármak és Jeszenák János emléke. Nemcsak március 15-én és október 6-án, de a „temető ünnepén” is, – amely magába foglalja a Reformáció Emléknapját, Mindenszenteket és a Halottak Napját –megemlékezőkkel telik meg a kecskekapui evangélikus temető és a katolikus András temető. A dualizmus idején a Jeszenák család tagjait Pozsonyban köztisztelet övezte, a mártírról ösztöndíjat és utcát neveztek el, özvegye: Forgách Aloisia grófnő jótékonyságáról volt nevezetes és arról, hogy sokat tett Pressburg magyarosodásának előmozdításáért. Az ő temetése is alkalom volt arra,hogy Jeszenák János emlékét és mártíromságát felidézzék.
1919-től sok magyar emléktábla és szobor tűnt el, változtak az utcanevek, de változott a megemlékezések színhelye is. 2003 óta, amikor Petőfi felújított szobra a Medikuskertbe került, a március 15-i ünnepséget ott tartják a pozsonyiak, míg október 6-án az evangélikus temetőben Rázga Pál 1849-es mártír lelkész és Jeszenák János síremlékénél gyűlnek össze.
Bár Jeszenák Jánosnak és Forgách Aloisiának öt gyerekükből kettő fiú volt, korai halálukkal férfiágon kihalt a Jeszenák-ág, Gizella lányuk viszont gróf Esterházy István felesége lett, ezen az ágon a 19.századi szabadságharc mártírjának dédunokája: Esterházy János a kommunista diktatúra mártírja.
Van kikre feltekintenie a felvidéki magyarságnak. Róluk, a pozsonyi tizenhármakról, az elsők között kivégzett, Liptóvárat védő Mednyánszky Lászlóról és Gruber Fülöpről is szólt zárszavában az emlékülést levezető Görföl Jenő. Elmondta azt is, hogy Jeszenák János síremlékének felújításához magyar támogatást kaptak, de a szlovák engedélyek még nem érkeztek meg, a műemlékvédelem engedélyei elviszik a pénz egy részét, ezért kénytelenek lesznek közadakozáshoz folyamodni.
S hogy ne ezzel a prózai ténnyel fejeződjék be a tudósítás, álljon itt Gyulay Pál: B. Jeszenák János sírkövére című verse, amit hárman is idéztek az emlékülés során:
Szerette hazáját
Szívvel, szóval, tettel,
Védte szabadságát
Híven, becsülettel.
Áldozott, szenvedett.
Jutalmát nem kérte,
S nem küzdhetve többé,
Vérpadon halt érte.