Íme a totális kommunikáció! A tanítványok minden érzékszervükkel vesznek részt benne. Jobb híján Máté látomásról beszél, de a kulcsmondat mégis hallomásból jut tudatukba, és a félelmet csak a testi érintés szüntette meg. Vajon milyen illata volt a jelenésnek?
Szent Ignác lelkigyakorlataiban arra buzdítja a szemlélődőt, használja minden érzékszervét, hogy a misztériumot ízlelhesse: „szagoljam szagló érzékemmel …” „ízleljek ízlésemmel”, „tapintásommal érzékeljem” – ezek követik a látást és a hallást (Ötödik gyakorlat). Nem is tudok jobb elmélyülést ajánlani a hegyen történtekbe, mint ezt a teljes bevetést, hogy a virtualitás valóssággá váljon bennem. Nem elég látni Isten dicsőségét, és hallani „hangját”, tapintanom, ízlelnem és szagolnom is kell. Pontosan ezt tesszük az eucharisztiában, amelyben Isten teljesen felkínálja magát érzékeinknek. Azaz: tehetnénk! Meg kell tanulnunk az élményt teljességében magunkévá tenni. Ízleljétek és lássátok milyen jó az Úr – mondja az áldoztató, és mi is átváltozhatunk, ahogy az Úr átváltozott. Miért van akkor, hogy oly sanyarú arccal cipeljük magunkat az oltár elé? Ki hiszi el nekünk, hogy öröm tölti el szívünket, ha nem boldogság izzik arcunkon, ha szemünk nem tündöklik az örömtől?
Van a történetnek egy rejtett csattanója. A misztérium megértése párbeszédben történik. Jézus maga Mózessel és Illéssel beszélgetve érti meg, hogy eljött a Kinyilatkoztatás órája, az Igazságé. Az ő ideje, amely szabadságunk születésének pillanata. Ha Jézus és Atyja azt akarta, hogy e bensőséges beszélgetésnek tanúi legyünk, akkor valamit el akart mondani nekünk az ima pár-beszéd jellegéről. Még egy olyan misztikus pillanat, mint az Úr átváltozása, is csak a párbeszédben nyeri el végső jelentését. Mi ezt imának mondjuk. Beszélgessünk hát Jézussal.
