Hirtelenjében mindennapi szavunkká lett az összefogás kifejezés, mely azonban számunkra, mindennapi civil emberek számára egyre inkább zavarkeltővé válik. Főleg, ha levelekben, felhívásokban, nyilatkozatokban, cikkekben szólnak hozzánk ezt a kifejezést ragozva.
Most már tényleg eljutottunk oda, hogy immár nem tudjuk, ki kivel fog össze?! Ez pedig egyre zavarosabb állapotokat szül, amitől még inkább nem tudja – aki nem tudja – hová tartozik, hová lépjen, mit írjon alá és mit nem.
Mert összefogni lehet, sőt önmagában a kifejezés a legszebb szavaink közé tartozik – értelmezésében is. De mintha bábeli zűrzavar uralkodna rajtunk, saját egynyelvűségünk keretein belül mégsem értjük ennek az értelmes szónak a főként politikai jelentését, itt és most.
Mert összefogni – szerintem – egy közösségen belül kell, s nekünk felvidéki magyaroknak egy magyar közösségünknek kell(ene) lennie, még akkor is, ha már a nem tudni hányadik bejegyzett, vagy bejegyzésre váró mozgalom, párt számít a szavazatainkra.
Nem sorolom fel, hiszen a hazai magyar portálokon burjánzanak az összefogásra biztató szövegek, nyilatkozatok, de cinikus és kínokban született írások is – miközben abszolút bábeli nyelv- és állapotzavarban vagyunk, mert már tényleg nem tudjuk ki kivel akar, vagy nem akar, fog, vagy nem fog összefogni.
Van aki elmondja, de inkább leírja (mert nincs hol elmondania – még tán vezetőknek, elnökségeken belül sem) a maga bölcseleteit, tapasztalatait, jóindulatú tanácsait, de azt már vagy el sem olvassák, vagy lehordják, vagy korára, eddigi politikai életére való megjegyzésekkel elküldik a fenébe.
Ember legyen a talpán, aki ki tudja bogozni, ki és mi akar ez lenni, kiért és miért történik mindez, kivel és mit beszéltek meg a nagy nyilvánosságban, miközben még a „divatos, hivatalos” hazai magyar közvélemény-kutatást sem készítik el a hivatásos szociológusaink. S ha már a hegy nem megy Mohamedhez… legalább a településeinket egy írott anyagban rögzített közvélemény-kutatással szóra lehetett volna bírni. Akkor talán kaptunk volna egy képet, függetlenül attól, hogy Csemadok-, vagy párttag-e valaki, illetve mely korosztályhoz tartozik, stb.
Persze pénz függvénye egy ilyen munka, de olykor az is átgondolandó, mire fordítsunk pénzt, vagy akár önkéntesek vállalta közvélemény-kutatással is meg lehetett volna oldani.
S mivel ez sem történt meg a választások előtti években, marad a Facebook (ma hallottam szebb nevét: elektromos véleményközlő) általi véleményformálás, a káoszt is okozó, megosztásunkat előidéző kényelmes véleményformáló, s nem összefogó, hanem összeuszító eszköz.
