Magyarországot száz évvel ezelőtt, 1918 őszétől 1920 nyaráig egy felszámolási kísérlet megbénította, önvédelemre képtelen volt – hangsúlyozta az Országgyűlés elnöke csütörtökön az Országházban a korszakról rendezett történettudományi konferencián.
Kövér László az 1919 – A nagy szétesés című, tanácskozást megnyitó beszédében az első világháborút követő időszakról úgy fogalmazott: „Azokban az években bejártuk azt az utat, nemzeti kálváriát, amely az országunk szétdarabolásához vezetett”.
Trianon következményeit sorolva felidézte: „ezen az úton” elveszítettük történelmi területünk kétharmadát, magyar ajkú nemzettársaink egyharmadát, akik idegen államok fennhatósága alatt „jogfosztott, megalázott, alávetett kisebbségi sorba kerültek”.
A politikában és a történettudományban egyaránt vannak megkerülhetetlen kérdések és elodázhatatlan válaszok, „amelyeket egyszer meg kell fogalmazni és ki kell mondani” – vélekedett a házelnök. Ilyen kérdésként fogalmazta meg, hogy vajon kiket szolgáltak azok a magyar állami vezetők, akik 1918 novemberében lefegyverezték a magyar katonákat. Szintén ilyen kérdésként említette Linder Béla politikai karrierjének „megfejtését”, aki a Károlyi-kormány hadügyminisztereként kijelentette, hogy „soha többé katonát nem akar látni”, majd 1921-ben el akarta szakítani Baranyát Magyarországtól.
Kövér László annak „a bonyolult korabeli érdekkörnek” a bemutatására is javaslatot tett, amely „jóval 1920 előtt konkrét politikai és katonai forgatókönyvet tervezett Magyarország feldarabolására”.
A Tanácsköztársaságról szólva kifejtette: száz év távlatából a történettudománynak egyetértésre kellene jutnia abban, hogy 1919 tavaszán államcsíny történt, amelynek eredménye egy külföldről irányított, bolsevik terrorképződmény lett.
A jelenre utalva Kövér László ugyanakkor azt hangoztatta, hogy „mi magyarok jelenleg visszafelé tartunk azon az úton, amelyen száz esztendővel ezelőtt pusztulásba akartak küldeni bennünket”;
„erősebbnek bizonyultunk, mint azok, akik le akartak bennünket törölni a térképről”.
Bellavics István, az Országgyűlés Hivatalának közgyűjteményi és közművelődési igazgatója köszöntőjében Károlyi Mihályról kifejtette: az Országház előtti téren a népköztársaság kikiáltására várakozók csodát reméltek tőle, de béketárgyalás helyett diktátum, társadalmi rend helyett zűrzavar, terror és idegen megszállás lett osztályrészük.
Ifjabb Bertényi Iván történész előadásában megállapította: az első világháború utáni békerendszer nem tudott békét, megnyugvást és stabilitást hozni az kontinensnek.
Hatos Pál, a Kaposvári Egyetem rektora arról beszélt, hogy Károlyi Mihály politikáját kezdettől fogva „a sodródás, a szédület” határozta meg. Úgy vélekedett, hogy Tisza István meggyilkolása „bizonyosan nem az ő megrendelése volt”, de tehetetlen volt a bűnösök felkutatásában. Hatos Pál megfogalmazása szerint „a gyenge akaratú Károlyit és szociáldemokrata barátait nem a nemzet felszámolására tett kísérlet, hanem nemzeti elkeseredés és megaláztatás vitte végső soron bolsevik karokba”.