Egyházunkban a karácsonyi ünnepkör egyik evangéliumi története első hallásra rémtörténetként hangzik; tudósítás egy tömegmészárlásról, amelynek áldozatai csecsemők, járni, beszélni sem tudó gyermekek voltak.
A betlehemi Kisded alig lépett be a történelembe, máris érzelmi és politikai zavart keltett, mert az érvényben lévő és az önmagát örökkévalónak tartó és hitt rendet már puszta létével megkérdőjelezte. Nem egyszer ugyanez, vagy hasonló történik, amikor egy nem várt új élet érkezése kopogtat. És ebben a zavarban, konfliktusban – mint a világ minden igazi konfliktusában – az ártatlanok bűnhődnek. Ilyen a bűn mechanizmusa Káintól és Ábeltől kezdve napjainkig (Barsi Balázs).
A meggyilkolt Aprószentek a karácsonyi érem másik oldala.
A betlehemi gyermekgyilkosság valójában Krisztus-gyilkosság volt, mert nem az öntudatra még nem is jutott kisdedek, a tipegő gyermekek voltak halálra ítélve, hanem maga Isten, aki emberré lett.
A Betlehemben megölt kicsinyek elnyerték a lét teljességét, jóllehet nem is ismerték Krisztust, aki miatt voltak kénytelenek meghalni. Az Egyház hite tévedhetetlenül szentként tiszteli és Aprószenteknek nevezi őket, nem azért, mert ártatlanok voltak, hanem mert az Atyaisten – Krisztust, az ő emberré lett egyszülött Fiát szereti bennük, aki ezúttal megmenekült, hogy majd szabadon áldozhassa fel életét a világ üdvösségéért.
Magyarországon 1956-ban rendelettel tették legálissá az abortuszt. Azóta 6 millió honfitársunk nem születhetett meg művi terhességmegszakítás következtében, ez majdnem annyi élet, mint ahány gyermek ugyanennyi idő alatt hazánkban világra jött. Azoknak a számát, akik más, például a megfogant élet méhfalba való beágyazódását megakadályozó beavatkozások következtében nem születhettek meg, még megbecsülni sem tudjuk. Megdöbbenéssel kell megállapítanunk, hogy több honfitársunk halt meg terhességmegszakítás következtében a XX. században, mint amennyi magyar esett el a világháborúkban (MKPK).
Jól tudjuk, hogy nagyon sok anya nehéz élethelyzetében folyamodik az abortuszhoz, mint kézenfekvő kiútnak tűnő megoldáshoz, holott van más megoldás is, pl. örökbe adni a gyermeket, hiszen számtalan jólelkű házaspár boldogan felnevelné.
Így az anya szorult élethelyzetében hőssé válhat, mert nem a halált választja, hanem igent mond az életre.
A megfogant életért nemcsak az anya, de az apa is egyaránt felelős. Szent II. János Pál pápával együtt valljuk, hogy sok esetben a kilátástalannak tűnő élethelyzetben választott abortuszért elsősorban nem is az asszony, de az apa, a család, a környezet, sőt maga a társadalom is a felelős.
Amikor idén május 25-én, Ferenc pápa az „Igen az életre! A törékeny élet drága ajándékának gondozása” című konferencia résztvevőit fogadta, így fogalmazott: „Egyetlen emberi lény sem összeegyeztethetetlen az élettel, sem életkora, sem egészségi állapota, sem létminősége miatt. Minden magzat, aki hírt ad magáról egy nő méhében, ajándék, aki megváltoztatja egy család történetét: egy apáét és egy anyáét, a nagyszülőkét és a testvérekét.”
Karácsonykor hálát adunk és köszönetet mondunk mindazoknak és mindazokért, akik igent mondtak és mondanak az életre, elfogadva és kibontakoztatva az élet ajándékát.
Köszönetet mondunk, hogy „Kiálts, ne szűnj meg kiáltani!” (Iz 58,1) – jeligével az Evangélium tanítása meghallgatásra találhat és áldássá válhat kicsi és nagy világunknak. Amióta ugyanis Urunk, Jézus, az örök Isten örök Fia vállalta földi életünket, és megtestesülvén az emberi természetet önmagában egyesítette, tudjuk, hogy minden egyes újszülöttben Ő maga, „az Út, az Igazság és az Élet”(Jn 14,6) lép be a családba, kicsi és nagy történelmünkbe.
Ugyanakkor, amikor a meggyilkolt Aprószentek vértanúgyőzelmét ünnepeljük, egyúttal gyászt, bűnbánatot és böjtöt is kell tartanunk a sok millió meggyilkolt magzat miatt, akikben az Életet, a Jövőt utasítottuk el és ítéltünk halálra: életünket, jövőnket…
Ezen a napon érdemes elgondolkodnunk, magunkba szállni és bocsánatot kérni, hogy önzésünk, felelőtlenségünk és szűkkeblűségünk miatt nemcsak hogy gyermekeinknek „nem jutott hely a szálláson” (vö. Lk 2,7), de esélyt sem kaptak arra, hogy megszületvén beteljesíthessék a Teremtő róluk elképzelt csodálatos tervét, elfeledve, hogy a föld, a jövő azé, aki azt teleszüli…
A szerző Szepsi esperes-plébánosa.
