Jó hírünk és igazságunk a világban – Magyaródy Szabolcs Kanadában élő író szerint mindkettőre szükség van, mert a rossz indulatú rágalmakat azonnal felerősíti a lejárató szándék.
Ha azt halljuk, hogy Hunyady Mátyás Öregcserkész Munkaközösség, akkor egy csapat idős urat képzelünk el, akik olykor összejönnek és ifjúságuk emlékein merengenek. A valóság szöges ellentétben áll a közhelyes gondolkodással. Bár igaz, hogy a közösség vezetője, Magyaródy Szabolcs most töltötte be 87. életévét, de nagyon is aktív munkát végez a magyarság érdekében, évente kétszer is megtéve az utat a kanadai Hamilton és Budapest között előadásokat tart, könyveket ír, fordíttat, kiad, terjeszt és honlapra tölt. A több, mint 50 éve Kanadában élő Magyaródy Szabolcsot Magyar Örökség díjjal tüntették ki. A Vasárnapi Újság adásában Cservenka Judit beszélgetett vele.
{play}http://stream001.radio.hu:443/mr1/005a2a16_4773495.mp3{/play}
Magyaródy Szabolcs: Szlovákok – magyarok
Több, mint ezeregyszáz éve megérkeztek a Kárpát-medencébe a magyarok. Hét törzsről szól a krónika, de valójában lehetett az akár húsz is. A szláv törzsek egy orrhosszal előztek meg minket a térségben. Az itt élő gyér lakosság között voltak szlávok, avarok, székelyek, stb. Az idők folyamán – betelepülőkkel és az itt talált néptöredékekből összeállt a magyar nemzet.
A szlovák történelem is hasonlóan alakult. Ezeregyszáz év alatt, a Kárpát-medencébe betódult cseh, morva, lengyel, szlovén, horvát (tót),szorb, pseudo-huszita, német, ruszin, ukrán nép lassan nemzetté vált, irodalmi nyelvet teremtett magának. Mindez a „rettenetes magyar elnyomás alatt” történt a kormány orra előtt.
Az első világháború előtti néhány évtizedben történtek szánalmasan eredménytelen kísérletek a kormány részéről a lassan öntudatosodó és a pánszlávizmusnak bedűlő vékony szlovák vezetőréteg elnyomására. Mindez azonban eltörpült a Csehszlovák, majd az önálló Szlovákia vad, tűzzel-vassal, törvénytelenül és embertelenül véghezvitt magyarellenes intézkedései mellett.
A „magyar elnyomás” mithosza Trianon óta állandó fejlődésben van. Ma már az a hir járja, hogy minden magyar tanító felpofozott minden magyarul nem tudó nebulót. A Matica és az ultrajobb pártok ideológusai minden magyarellenes intézkedést az „ezeréves szenvedés” dajkameséjével magyaráznak és indokolnak. Az unos-untalan hangoztatott vádak: a Rózsahegy melletti csendőrsortűz, a három kis szlovák gimnázium betiltása, a szlovák kettöskeresztes címer „elrablása” mára nemcsak a szlovákok, hanem nyugat agyába is beleégetödött. De álljon itt egy igen autentikus szlovák vezető (akit most legszívesebben letagadnának), Hlinka páter néhány szava (Párizs, 1920), a magyar-szlovák-cseh viszonyról. „But in three months, indeed, after only three weeks, the veil was lifted. In this short time we have suffered more from the high-handed Czechs than we did from the Magyars in a thousand years. Now we know: Extra Hungariam non est vita (outside of Hungary there is no life for us). Remember these words, time will prove their truth. Benes is an ambitious knave.” („SUITORS AND SUPPLIANTS” by Stephen BONSAL, amerikai diplomata) Ami magyarul így hangzik: „De három hónap alatt, valójában három hét után, a fátyol felemelkedett. Ilyen rövid idő alatt többet szenvedtünk a pökhendi csehektől, mint ezer év alatt a magyaroktól. Most tudjuk, hogy Hungarián kívül nincs élet. Emlékezzen ezekre a szavakra (Bonsal), mert az idö igazolni fogja ezeket. Benes egy törtető csaló.” Ha már a nemzetiségek elnyomásánál tartunk – emlékeztessük e önöket a kisebbségek sorsára Hungaria határain túl?! Szíveskedjenek megismerni a skót, ír, welszi, korzikai, baszk, katalán, breton, provánsziak, normannok elnyomásának történelmét. Arra is gondoljanak, hogy ezen népek , sokszázéves beolvasztási kísérlet kudarca után, sorban nyerik el önállóságukat, vagy valódi – kemény – autonómiájukat.
A magyar-szlovák együttélés történetének szégyenteljes meghamisítása mellett, még más is van a szlovákok rovásán:
1. A magyarok által lakott területek bekebelezése l918-ban, ami minden nemzetközi- emberi-és közösségijog ellenes. Hol van az a népek önrendelkezési joga, amit maguknak kiköveteltek, de hallani sem akarnak azok másokra való alkalmazásáról?
2. A „Benesi Dekrétumok” még ma is élnek, szerves részét alkotják a szlovák (és cseh) alkotmánynak. A magyarok jogfosztásának az eszköze volt. Ezen túlmenően a magyar egyéni és közösségi javak elkobzásának az alapja.
3. A kierőszakolt lakosságcsere.
4. Kb. negyvenezer magyar embertelen körülmények közötti áttelepítése a Szudéta vidékre.
5. Gyilkosságok, amelyek messze felülmúlják a híres – az egész világon szétkürtölt – csendőr-sortűz áldozatainak számát:
a. Pozsonyligetfalu: 90 fegyvertelen, hazatérő levente lemészárlása
b. Dobsina lakosságának egy részének (Kb. 120 személy) lemészárlása a cseh határ másik oldalán
c. Hogyan is történt Pozsony magyar lakossága nagyobbik részének a kitelepítése? Az ottani tábori orvos jelentése szerint a táborban rendkívül nagy volt a gyermekhalandóság a rettenetesen rossz ellátás miatt. Kik voltak abban az internáló táborban?
6. Hány magyar iskolát zártak be 1919-óta? Össze tudják még számolni?
7. Hány hektár földet és más ingatlant raboltak el a magyaroktól?
8. Az évszázadok során számtalan szlovák nemzetiségű püspöke, sőt hercegprímása volt a katolikus egyháznak. Hány magyarszármazású püspöke van ma a szlovákiai magyaroknak? Ha nem tudják, elárulom: Egy sem!
Talán ideje volna szembenézniök a magyar-gyűlöletre épített történelmi mithoszaikkal is. Az elfogadott magyar történetírás soha sem ismerte el a hunoktól való származásunk hagyományát. Önök viszont szemrebbenés nélkül igénylik vissza „Svatopluk örökségét”. Ennek persze lassan, de biztosan vége fog szakadni a külföldi és becsületes szlovák történészek munkái alapján. Talán nem volna felesleges néhány – a Matica emlőin nevelkedett történészüknek elolvasni, a német Martin Eggers könyvét: „Das Grossmärisches Reich. Realität oder Fiction?”. Aztán ott vannak a Nagy Károly birodalmának kémjelentései és adóívei Aachenben… Vakargathatnák a fülük tövét…
Nekünk, magyaroknak és szlovákoknak ezeréves közös történelmünk van. A mi királyaink az Önök királyai is voltak. A Szentkorona alatt Önöknek ugyanolyan jogok jártak, mint bárkinek a Kárpát medencében. Csak ne próbáljanak mai jogokat követelni a hűbéres társadalom idejére, mert azok igencsak egyformák voltak egész Európában. Ha mi jobbágyok voltunk, Önök is azok voltak, ha szabadok, Önök is szabadok voltak. Ha a földesuraik keményen bántak magukkal, mivelünk sem különbül. Panaszra nincs okuk.
Szlovákiai útaim során számtalan ellenséges megnyilvánulással találkoztam, ami erősen gondolkozóba ejtett. Ugyanis addigi tapasztalataim alapján ezeket érthetetlennek találtam. Nekünk talán csak a szovjetekkel és a románokkal kapcsolatban van ellenséges érzületünk, de az soha sem nyilvánul meg az egyéni érintkezés szintjén. Voltak munkatársaim mindkét népből. Sokszor együtt ültünk az irodai étkezőasztalánál, de eszünkbe nem jutott szóban vagy magatartásban kifejezni egymás iránti ellenszenvünket. Észak Szlovákiában viszont ez napirenden volt. A szlovák emberrel soha semmi bajunk nem volt. A magyargyűlöletből élő politikus, pedagógus, újságíró annál nagyobb, majdnem jóvátehetetlen kárt okozott a két nép hagyományos viszonyában. Ha ezt valaha is sikerülne visszájára fordítani, mindkét népnek óriási hasznára lenne. Előbb-utóbb, a legvadabb csúcs-szlovák is rá fog jönni, hogy népeink egymásra vannak utalva politikai, és gazdasági síkon egyaránt. Ha a szlovákok feladják erőszakos magyarirtási kísérletüket. és teljes autonómiát adnak nékik, örök barátság lenne a részünk. A határok lassan elmosódnak, de az etnikai határok hosszú évszázadokra megmaradnak, a biológia törvényei szerint. Ami a NATO, de főként az EU tagságot illeti ezekben a testületekben, semmi keresnivalója nincs egy soviniszta népnek, amely megtagadja a legelemibb emberi és önkormányzati jogokat a karmai közé lökött kisebbségnek. Amikor Nagy Britannia szabadon engedi Írország nagyobbik részét, több-kevesebb autonómiát ad Skóciának, Walesnek vagy Spanyolország a Baszkoknak és Katalánoknak, Olaszország a Dél-Tiroliaknak, és – horribile dictu – a franciák Korzikának, hová tart Szlovákia? Milyen jogon tart számot immunitásra?
Azoktól a magyarországi személyektől (még a külügyminisztériumban is), akik mindenáron figyelemmel akarnak lenni az utódállamok „érzékenységére”, csak annyit kérdezek: Mikor voltak a románok, szlovákok, szerbek tekintettel a mi érzékenyésünkre? Egész Európában minket ért a legnagyobb sérelem 1920-ban és ismét 1947-ben. Itt az ideje a Nyugatnak való visszafeleselésnek. Azok már túlságosan hozzászoktak – a Szovjetben nevelkedett külügyéreink és baloldali politikusaink szervilizmusához. Csak annak parancsolnak, aki hajlandó azokat teljesiteni. A blöfföt nem szabad komolyan venni. (Kapu, 2002/3.)
Felvidék.ma
