A magyar bulvársajtó szenzációhajhászása ismét bebizonyította, milyen féligazságokkal etetik a nagyközönséget, már akik vevők üzeneteikre. Ennek ellenére akarva-akaratlanul eszközei ők is a csodahírnek. Egyre-másra olvashatjuk ugyanis az utóbbi napokban, hogy “megismétlődik a karácsonyi csoda”, vagy: “újra itt a karácsonyi csoda”… Mi az alapja ennek a pozitív csodahíresztelésnek?
Egyrészt az emberi kíváncsiság. Másrészt az az igazság, hogy idén december 21-én ismét bekövetkezik az égen a nagy együttállás, a conjunctio magna.
Azaz: a Jupiter és a Szaturnusz pályájukon száguldásuk közben egymás mögé, vizuális “fedésbe” kerülnek, aminek következtében szinte kétszeres fénnyel ragyognak majd az éjszakai égbolton. Akkor, jó 2000 éve ilyen nagy együttállást számítottak ki a keleti bölcsek, csillagászok is, és indultak el „tevegelve” Betlehem felé.
Erről a nagy eseményről, a Jézus Krisztus születését előre jelző égi üzenetről, csillagászati csodáról értékes, tudományosan és bibliailag is korrekt tanulmányt írt, összképet adott remek írásában dr. Kiss Áron Keve, a svábhegyi csillagvizsgáló ügyvezető kutatója. Írásának címe tudós mértéktartással ez: “A betlehemi csillag idén újra feltűnik az égen”. Mindenkinek ajánlom elolvasását, minden tekintetben képben lehetünk az írás és illusztrációinak tanulmányozása révén a rendkívüli jelenségről. Itt érhető el.
Mi számunkra ebből a lelki-szellemi üzenet?
A tudós bölcsek hódolni jöttek a teremtő Ige előtt, a multiverzumok Társalkotója előtt
Máté evangéliumának leírását követve (2,1-12) Heródes király, aki családjának tagjait éppúgy kivégeztette, mint a 70 tagú zsidó főpapi tanács 45 tagját, uralkodásának (Kr.e.72-Kr.e.4) idején bölcsek érkeztek napkeletről Jeruzsálembe. Ezek a bölcsek nagy valószínűséggel korabeli tudós csillagászok voltak. Megfigyeléseik, számításaik alapján nyilvánvaló volt előttük a nagy égi együttállás, a conjunctio magna bekövetkezése, ezért követték Keletről Nyugatra az égi útmutatást. De nem az volt hosszadalmas, több ezer kilométeres “tevegelésük” célja, hogy meglássák számításaik, tudományuk gyakorlati beigazolódását.
Biztosan ez is ott lehetett gondolataik hátterében. Sokkal többről volt szó!
A Máté 2,2-ben így fogalmaznak a csillagászok: “Láttuk az ő csillagát napkeleten, és eljöttünk, hogy imádjuk őt”.
Ez a lényeg! Gyönyörű tudós confessio, hitvallás volt és marad is ez. Miről? Arról, hogy a tudomány meghódol Isten előtt. Nem önmagát bálványozza. Arról a transzcendens tényről, alapvető igazságról, hogy az Ő CSILLAGÁT látták meg, azaz a megszületett Isten-Gyermekét, Aki földi létezése előtt Igeként ott volt az Atyánál, a mindenségek Teremtőjénél. Jézus, a lételőtti örök Ige az Atyával együtt teremtette a Jupitert, a Szaturnuszt, a Földet, az univerzumot, vagy a mai tudomány szerint is hirdetett multiverzumot (megszámlálhatatlanul sok mindenséget). Övé a Jupiter és a Szaturnusz, meg a nagy együttállás jelensége is, hiszen Ő Mindenek Társalkotója, az Atya Teremtőtársa, a praeexistens logosz, ahogyan az ókoriak találóan fogalmazták. Őt jöttek el hódolatukkal körülvenni, megtisztelni a tudósok.
Mint akik felismerték és átlátták az egyáltalán számunkra átlátható igazságot és valóságot – mert Isten felől is nézve próbálták megérteni a világot, az őseredeti irányból, a mennyei látószögből!
Azt a megtestesült Igét, Akiről az evangélista így fogalmaz: “Minden általa lett, és nélküle semmi sem lett, ami létrejött” (János 1,3). Jézus Krisztus számukra és számunkra is mindenek életadója, Társteremtő, Teremtőtárs az Atyával – Co-Creator. Ezt a Teremtő Jézus Krisztust ünnepeljük a csillagászati égi jel alatt – a jászolbölcső véges Gyermekében a véghetetlen Istent, az ideigvalóban az örököt, a parányiban a megmérhetetlent.
Azt imádták, aki betejesíti emberlétünket
Ugyancsak Máté evangélista találóan jellemzi saját nyilatkozatuk alapján a napkeleti tudósokat. Azért jöttek, hogy imádják őt (Máté 2,2).
Tehát nem csak csodálni akarták, mint valami különlegességet, hanem imádni, mint Aki egyedül méltó a vallási, hitbeli imádásra.
Nem sztárt kerestek Őbenne, Akiért rajongani lehet a fanseknek. Őt nem lehetett összecserélni a csillagokkal, hiszen éppen ők jelezték szolgáiként érkezését. Egyedül Ő méltó az Isten által szívünkbe ültetett legmagasabb rendű érzelmekre, gondolatokra, az imádásra, ami több, mint rajongás. Nem pár évig, hanem életen át tart.
Ez az, amivel a mai ember nagyon-nagyon hadilábon áll. Aminek félresiklása kormányokat, egész kontinenseket vihet tévútra. A helyesen gyakorolt imádat nélkül igazán soha nem válik emberré az ember. Homo humanus-szá. És kiapadt forrás marad az élete. Kiszáradt, szikkadt föld.
Nem arra teremtettünk ugyanis, hogy bálványokat, Heródeseket imádjunk, erkölcstelen, öntörvényű hatalmakat, pénzt, múló érzelmek bűvöletébe ejtett kiskirályokat, agyaglábú óriásokat, mesterséges intelligenciák arctalan, rejtőzködő tervezőit. A félelemkeltés mérnökeit. Mindez a hiábavalóságok hiábavalóságainak szánalmas, előbb-utóbb elszégyellt és megszégyenülést hozó kultusza. Azok a napkeleti, Krisztus-szomjas tudósok nem bálványoztak senkit és semmit, még saját tudásukat és személyüket sem.
Eljöttek, mert felső és belső sugallatra jönniük kellett Jeruzsálem felé, majd azon is túlra! Azért, hogy emberi létük beteljesüléseként az isteni lét, “az” örök Létező, a Teremtőtárs, a Megváltó, az Örök Király előtt meghódoljanak (adorare). Hogy célba jusson a szívük, egész személyiségük. Mert vagy Istent imádjuk, s ez felemel, helyretesz, rendeltetésünkre ébreszt, tartást, erkölcsöt, célt, reményt ad. Vagy nem Őt imádjuk, s akkor bálvány-gyárrá züllik a szívünk (Kálvin) mindenfajta kárhozatos, önmegvalósításnak tűnő önrombolásba. S ez bizony egyéni és közösségi, nemzeti sorsrontásba, lejtmenetbe torkollik a földi javakkal való végzetes torkoskodás révén, rafináltan megideologizált, gyilkos hatalomgyakorláshoz, életek millióit kiégető emberi, “tudományos” praktikákhoz, destruktív életvezetéshez, megvezetéshez. Sorsnyomorúságokhoz.
Ég és föld a különbség a hamis és igaz imádás között
Heródes is hívatta konzultációra a maga bölcseit is, akiket aztán elküldött Betlehembe kémkedni, informálódni a napkeletiekkel együtt. Így fogalmazott a véreskezű, üldözési mániás király: “Kérdezősködjetek a gyermek felől, mihelyt pedig megtaláljátok, adjátok tudtomra, hogy én is elmenjek és imádjam őt” (Máté 2,8). Valójában egész másra gondolt: hogy elmenjek, s megölessem Őt. Kiderült, hogy Heródesben hamis, megjátszott, képmutató imádás-igény volt. Farizeusabb volt kora farizeusainál. Valójában önhatalmát, önmagát imádta. Hazugság volt vallásossága és érdeklődése is a Gyermek után.
Nagyon céltudatos, gonosz politikai információszerzés mozgatta gondolatait és parancsait. Soha nem jutott el az igazi, a leboruló, az emberlétet belülről magasra emelő Isten-imádatig. Csak önmagáig. Vallásossága hatalmi törekvéseinek játékszere volt. Kifordított ember volt, kifordított Isten-kép végzete szakadt reá. Szörnyen bizonyítja ezt, hogy amint megtudta, az a Gyermek, a Krisztus valóban megszületett, s ott van Betlehemben, esze ágában sem volt elmenni és meghódolni előtte. Saját korábbi szavaival ellentétben, inkább elrendelte az egyik leghatalmasabb bűntettet korában: a tömeges gyermekgyilkosságot. S az Egytől való félelme miatt leöletett minden kisgyermeket két esztendős korig. Nagy sírás hallatszott akkor a hamis vallásosság leleplezéseként és vádjaként Jeruzsálem és Betlehem környékén: Ráhel siratta gyermekeit és nem akart megvigasztalódni, hogy már nincsenek (Máté 2,18).
Az igazi vallásosság, az igazi, lélekemelő hódolás egészen más lelki állapotot támasztott a tudósokban. Az előttük-fölöttük égi pályán fénylő csillagot (ecce stella…supra szól a latin szöveg, és felidézi a másik hatalmi ember, a római elöljáró, Poncius Pilátus szavait: Ecce Homo – íme az EMBER) követve jutottak el addig a helyig, ahol a Gyermek volt. Amikor meglátták, igen nagy örömmel (gaudio magno – a nagy égi együttállás, a conjunctio magna egzisztenciális, életükre vetülő gyönyörűséges és üdvös tükörképeként) örvendeztek szívükben (Máté 2,10). Ezért leborulva imádták Őt.
Ahogyan a mi Széchenyink írta: Az ember akkor a legnagyobb, amikor térdel. És átadták ajándékaikat: aranyat, tömjént, mirhát. Mindezt csodálatos isteni előrelátástól vezetve!
Aranyat, hogy Isten bölcs gondviseléseként (providentia Dei) legyen Máriának, Józsefnek és a Gyermeknek annyi anyagi javuk, kicsinyke tartalékuk, hogy az életmentő Egyiptomba menekülést és a visszautat kifizethessék. A mennyei Atya csodálatos előrelátása jeleként tömjént is kaptak, amivel a későbbi Jézus-követők imádságaira, a más emberré formáló hitre utaltak.
Mintegy előre sejtve-érezve a középkori teológus kérdésének-válaszának egyszerű tényigazságát, s ezt így tömjén formájában is jelképesen kifejezték: Miért lett emberré Isten? Azért, hogy emberré lehess! (Canterbury Anselm). És a mirhát, ezzel is előre jelezve Jézus váltsághalálát, kereszthalálát, hogy legyen mivel majd holttestét bebalzsamozni. Mennyi jelképes üzenet! Így csak Isten tud üzenni azoknak, akik engedelmeskednek Neki, figyelnek Őreá!
Az igazi szenzáció, ha szíved kerül nagy együttállásba a világ Megváltójával
Ezen a karácsonyon, illetve december 21-én, amikor majd feltűnik az égen a különös, csak 8 évszázadonként látható nagy együttállás, akkor újra (ismét) eljön az esélyek-esélye életedben. A pandémiás világválság paradox ellenpontjaként üdvösséghozó világesélyként. Ismerjük fel, hogy ott a jászolban a világ Megváltója, a mennyei Teremtő Isten Társa pihent Fiaként. Kicsiben is óriás. Emberben az Isten. Akinek nevét voltak és lesznek, akik csak önérdekből veszik ajkukra, mert éppen ez a „sikk” (annyira is mennek vele!). De lesznek, s vannak igazi bölcs embermilliók, akik arra az örömre vágyva hódolnak Neki, s ezért mondják ki imáikban szent nevét, amit csak Ő hozhat a földre.
Mi hiszünk Őbenne teljes szívvel, teljes elmével, s értelemmel. Legyen a nagy együttállás, a conjunctio magna idei különös, párját ritkító égi csodája a jászolhoz, a feltámadott Úrhoz vezető iránytűvé újra vagy talán most először igazán a számodra. Hogy a szíved kerüljön nagy együttállásba Istennel végre – s így a helyére.
Szülessen meg benned is a betlehemi öröm, a bölcsek és a tudatlanok legnagyobb kincse. Az igazi vallásosság, az igazi hit, amelyik a pandémia fájdalmas, fekete pillanataiban, a világjárvány mélységeiben is meglátja feltűnni a mennyei jelet. A betlehemi csillagot. Hogy ne maradjon senki az ég alatt remény, biztatás nélkül. Immanuel – Velünk az Isten! Ez a nagy együttállásban égre írt valóságos, igazi evangélium töltsön el ma is reménnyel…
