Szalézi Szent Ferencre, a hitvallók, tanítók, nevelők, újságírók, írók és hallássérültek védőszentjére emlékezik január 24-én a katolikus egyház. Ez alkalomból a dunaszerdahelyi esperesi hivatalban ünnepi találkozót tartottak. Frissítve!
A találkozón a helyi írott és elektronikus sajtó képviselőinek jelenlétében PhDr. PaedDr. ThLic. Herdics György, Dr. h. c. címzetes apát, Mons. ICLic. Szakál László János, Dr. h. c., pápai káplán és ThBac. Albán József plébános méltatta Szalézi Szent Ferenc életét és tevékenységét, beszélt a kimondott/leírt szó erejéről és hitelességéről, az írástudók felelősségéről. Mai társadalmunkból nagyon is hiányzik a felsőbb igazságba vetett hit. Az író – tehát környezetükre, embertársaikra hatással lévő – embereknek tudatában kell lenniük leírt szavaik súlyának, hogy azt mindenkor vállalhassák. A leírt/kimondott gondolat tükre az ember lelkivilágának. A méltató, megemlékező beszédek után agapé, majd kötetlen beszélgetés következett.
Szalézi Ferenc-Bonaventura 1567. augusztus 21-én született Franciaországban, Thorens közelében, a salesi kastélyban. Családja az ősi savoyai nemességhez tartozott, és mélységesen ragaszkodott katolikus hitéhez abban az országban, amely nagyrészt elfogadta a kálvinizmust. A számos gyermek között Ferenc volt a legidősebb: kilenc testvére következett még utána. Első tanítója és nevelője a kastély káplánja, Jean Déage volt, aki egész pályáján kitartott mellette.
1593. december 18-án pappá szentelték. Először Thono vagy Chablais vidékének lelkipásztori ellátását bízták rá, olyan területét, amelyet a berniek hódítása után, 1536-ban erőszakkal kálvinizmusra térítettek. Miután a savoyai herceg visszahódította, most helyre kellett állítani a katolikus hitet a vidéken. Ez a feladat Ferenc számára súlyos testi megpróbáltatásokat jelentett: hajléktalanságot a hegyi tél hidegében és életveszélyes rajtaütéseket ellenfelei részéről. Nyilvános vitákat tartott és röpiratokat szerkesztett, amelyeket később Viták címen összefoglalt; ezenkívül kiadta első művét A szent Kereszt zászlajának védelme címen.
A Római Katolikus Egyház egyik legjelentősebb teológusának tartják. A katekizmusra támaszkodva fáradhatatlanul azon munkálkodott, hogy a hívők megismerjék és meg is értsék a katolikus hit lényegét. Megalapította a Vizitációs nővérek rendjét. Számos művet írt, melyeket nyomtatott formában terjesztett, ezért tartják őt az újságírók és írók védőszentjének.
1622-ben közeli halálának sejtelmével indult útnak Avignonba Savoya hercegének kíséretében. Hazatérőben megállapodott Lyonban, és ott a vizitációs kolostor kertész-házacskájában szállt meg. December 27-én agyvérzés lépett föl nála, ami másnap a halálát okozta. Halála után életszentségének híre állandóan növekedett, írásai számtalan új kiadást értek meg.
1661. december 8-án boldoggá, 1665. április 19-én szentté avatták; 1877. november 16-án egyháztanítóvá nyilvánították. Ünnepét a római naptárba 1666-ban vették föl, január 29-re. 1969-ben áttették január 24-re, amely napon 1623-ban Annecyben eltemették.
Jelképei: Jézus Szíve, töviskoszorú, könyv, írótoll.
Szalézi Szent Ferencnél elsősorban az emberekkel való jóságos bánásmódját kell kiemelnünk. Jellemző rá egy ezzel kapcsolatos mondata: „Egy csepp mézzel több legyet lehet fogni, mint egy hordó ecettel.” Vagy ahogyan De Paul Vince mondta megismerkedésük után: „Milyen jó lehet az Isten, ha már a genfi püspök ilyen jó!”
Íme egy a vele történt számtalan eset közül:
Egy nemesi származású, de egyébként goromba ember valami miatt különlegesen gyűlölte Szalézi Ferencet. Egy este szolgáival és kutyáival fölvonult a püspök háza elé, s ott egész éjszaka pokoli lármát csaptak. Az emberek vadászkürtöket fújtak és pisztollyal lövöldöztek, a kutyáknak pedig a fülét csipkedték, hogy minél jobban vonítsanak. Ez több éjszakán át megismétlődött, sőt egyre pimaszabbak és arcátlanabbak lettek. A püspök házanépe rájuk akart rontani, Szalézi Ferenc azonban visszatartotta őket, bár ő sem talált nyugalmat. Ezt mondta: „Ó, nem is olyan rossz ez! Mi legalább fűtött szobában ülünk, de azok a szegény fickók odakinn, akik szintén nem alhatnak, még fázni is kénytelenek hozzá.”
Másnap Ferenc találkozott ellenfelével a városban. Rögtön odasietett hozzá, és olyan barátságosan és derűsen köszöntötte, hogy az egészen lefegyverezve érezte magát, őszintén bocsánatot kért és gyerekes ellenségeskedésére fátylat borított.
Források:
http://www.katolikus.hu/szentek/0124.html
http://hu.wikipedia.org/wiki/Szalézi_Szent_Ferenc
Patassy Sándor, Felvidék.ma
{phocagallery view=category|categoryid=386|limitstart=0|limitcount=0|type=1}
